magazin kibeszélő párkapcsolat Szabó Kíra elköteleződés
Már az első pillanattól fogva tudod, hogy ő az igazi? Ő az, akivel le szeretnéd élni az életed és neki mondanád ki a boldogító igent? A másik fél érzéseivel kapcsolatban azonban bizonytalan vagy? Ha az alábbi jeleket tapasztalod, akkor bizony nem árt elgondolkodnod, mert a pasid nem igazán akar elköteleződni.

Ismerős az érzés, amikor találkozol egy pasival és a 12. percben már azon agyalsz magadban, hogy vajon hogyan mutatna jobban, ha felvennéd a vezetéknevét vagy ha csupán kötőjellel használnád azt? Szerintem, a legjobb csaj így van vele, még akkor is, ha magának sem meri néha bevallani. Azonban tudnod kell, hogy a pasik egyáltalán nem ilyenek. Egyenesen irtóznak mindentől, ami arra utal, hogy le kell horgonyozniuk valaki mellett és soha többet nem vadászhatnak le senki mást.

Persze a kor előrehaladtával ez változik és idővel az ő fejük lágya is benő, de ehhez bizony tényleg idő kell és némelyik még 40 felett sem érzi azt, hogy képes egy nő mellett letenni a voksát.

Ha párkapcsolatban élsz, és úgy érzed a megfelelő partner van melletted, aki mellett le tudnád élni az életed, de nem vagy benne biztos, hogy a másik fél is így vélekedik efelől, akkor érdemes megfigyelni, bizonyos helyzetekben hogyan, miként reagál. Ha az alábbi jeleket tapasztalod, ne számíts sok jóra.

Több időt tölt a barátaival, mint veled

Most itt persze nem arra gondolok, hogyha heti egyszer elmegy egy pasis estére a haverjaival, akkor biztosan nem szeret, hanem arra, ha a legtöbb alkalommal inkább a barátait választja ahelyett, hogy veled, kettesben eltöltsön egy romantikus estét. Természetesen mindenkinek jár a szabadság és a kikapcsolódás, de a túlzásba vitt külön program egy idő után gyanús lehet.

Forrás: Shutterstock

Nem akar közösködni

Hosszú ideje együtt vagytok, akár már össze is költöztetek, de még mindig mindent külön számoltok? Kettéosztjátok a rezsit, felesben fizetitek a nagybevásárlást, a nyaralást és a nagyinak vett ajándékot is? Szóba sem került még nálatok, hogy egy helyre gyűjtsétek a pénzeteket vagy esetleg közösen gazdálkodjatok, spóroljatok? Lehet, hogy ez annak a jele, hogy a pasid sem most, sem a jövőben nem akar veled semmiben sem osztozkodni.

Folyton kihúzza magát a családi találkozók alól

Családi születésnapok, közös karácsonyozás, nyári grill partik a tág családdal, ahova ő sosem akar jönni és mindig talál valami kifogást, hogy kihúzza magát alóla? Néha-néha normális, ha közbejön neki valami és amiatt nem tart veled, de ha minden egyes alkalommal húzza a száját és kézzel-lábbal tiltakozik a családi banzáj ellen, akkor érdemes rákérdezni arra, hogy ő mennyire tervez veled hosszútávon. Előfordulhat az is, hogy egyszerűen nem szereti a családi találkozókat, viszont ebben az esetben álljon eléd és legyen őszinte. Egyébként is néha, a másik kedvéért bele kell, hogy férjen egy-két kötelező családi összejövetel, nemde?

Nem hajlandó a jövőről beszélni

Akárhányszor szóba kerül a jövő, a kapcsolatotok egy további szintre emelése, ő rögtön hárít és másról kezd el beszélni? Hallani sem akar esküvőről vagy családalapításról? Amikor társaságban a jövőtökkel kapcsolatban puhatolóznak a barátok, családtagok, úgy tesz, mintha meg sem hallaná a kérdéseket? Ülj le vele beszélni és kérdezz rá bátran, hogy ő mit szeretne, mielőtt te belelovalnád magad egy halálraítélt kapcsolatba.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.