szerelem kibeszélő magazin párkapcsolat házasság férfivélemény
Azt gondolom, egy egészséges párkapcsolatban minden szempontból egyenlőségre, és a másik elfogadására kell törekednünk. Ehhez nyilvánvalóan rengeteg toleranciára és türelemre van szüksége mindenkinek, hiszen elfogadni egymást, megszokni egymás szokásait, rigolyáit, felfogását, nem is olyan könnyű, mint ahogy elsőre talán gondolnánk.

Persze sok olyan pár van a világban, akik első pillanattól kezdve egyféle filmeket, zenéket szeretnek, vagy hasonlóan gondolkodnak politikáról, vallásról, és az élet egyéb témáiról, de azért általánosságban kijelenthető, hogy nem ez a jellemző. Minden bizonnyal a sok közös dolog megkönnyítheti a párkapcsolatot, de - és itt van a kulcsfontosságú rész -, minden ember egyedi múlttal, felfogással, szokással érkezik az adott párkapcsolatba, és ezt tiszteletben kell tartani.

Véleményem szerint egy szerelem csak akkor lehet tartós, ha ugyanolyan szabadnak érzed benne magad, mint korábban, egyedülállóként

- persze ez nem azt jelenti, hogy ugyanolyan életmódot folytatsz, mint szingliként, de az fontos, hogy ne érezd úgy, meg kell felelned valaminek, ami nem jön szívből.

Amellett, hogy közös szokásokat, programokat alakítasz ki a kedveseddel, hagyni kell, hogy szabadon döntsön, cselekedjen, gondolkodjon az életét érintő témákban. Sokan attól tartanak - tévesen -, hogy nem is "igazi" a párkapcsolatuk, ha nem töltik együtt minden percüket a párjukkal, én viszont úgy gondolom, ez inkább fordítva igaz. Az közös idő akkor lesz igazán értékes, ha közben az életed más területeire is kellő figyelmet fordítasz. Hagyni kell, hogy a másik nélküled is gyűjthessen élményeket (és te is nélküle), mert ha azt érzi, hogy muszáj veled lennie, akkor előbb-utóbb egyre kevésbé lesz hozzád kedve - ami érthető is, hiszen ki akarna kötelező jelleggel valakivel lenni?

Forrás: Shutterstock

Az egyén szabadsága erősebbé teszi a társas kapcsolatot is.

Férfiként és nőként is jogunk van egy döntés meghozatalakor a saját gondolataink mellett érvelni, és nem egyből elfogadni, amit a másik fél igaznak gondol. Mindig egy közös nevező a cél, nem pedig az, hogy mindenáron érvényesítsd az akaratod.

Persze, mivel a világ ontja magából az elrugaszkodottnál elrugaszkodottabb társadalmi elvárásokat, így előfordulhat, hogy az ember szem elől téveszti a célját. Előfordulhat, hogy beleesel abba a csapdába, hogy csak magaddal törődsz, és azt tekinted jó eredménynek, ha minden úgy történik, ahogyan megálmodtad. Ez félig-meddig érthető, hiszen ha nem vagy elég gyors, rafinált és nem használod ki a lehetőségeket, akkor lemaradsz az élet nagy versenyében.

Viszont egy párkapcsolat nem a versengésről szól - ez sokkal inkább egy közös akaratból megkötött szövetség.

Együtt hajóztok a társaddal az élet tengerén, és az a legfontosabb, hogy ne essetek ki egymás ritmusából, ne akadjanak össze az evezőlapátok, és eredményesen haladjatok a közös - és egyéni - céljaitok felé.

Ha csak egyetlen tanácsot adhatok...

Nagyon szeresd a párodat, feleségedet! Szeresd teljes szívvel és lélekkel. Ne hagyd, hogy azt érezze, nem fontos, vagy már nem annyira kívánatos, szexi, szép, mint amikor megismerkedtetek - vagy ha valóban kissé elhanyagolta magát, akkor inspiráld, segíts neki visszatalálni a régi önmagához. Ha egy nő szeretve van testileg és lelkileg is, az kívülről is látszik. Ez persze fordítva is igaz, és ez egy sírig tartó körforgás, hiszen egy férfi is csak akkor lesz igazán férfi, ha fel tudja emelni a csillagokig azt a nőt, akit szeret. Így lehetünk egymás menedékei és védelmezői az élet rögös útján, a nehezebb pillanatokban.

Minden bizonnyal még rengeteg összetevője van egy hosszútávú, kiegyensúlyozott kapcsolatnak, de tisztelettel, odafigyeléssel és megértéssel bánni a másik felünkkel biztosan jó döntés. Nincs vonzóbb dolog egy olyan párkapcsolatnál, ahol nem a félelem, a megszégyenítés, a bántalmazás az uralkodó energia, hanem az egymás elfogadása, a kedvesség, tolerancia és az őszinte szeretet.

Naphegyi László

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.