Az még csak oké, hogy megműtenek, de sportolhatok-e utána valaha rendesen?

Te persze, lehet, hogy tudod, de nekem fogalmam sem volt arról, hogy a műtét előtt nem csak annyi a dolgod, hogy befeküdj a kórházba, ahol pár előzetes vizsgálat után megoperálnak. Amíg ide eljutsz, valódi kanosszát kell járnod, pláne most, a koronavírus járvány alatt. A maszk és a covidpapír alap, de a lázamat se mérték még annyit, mint ebben a pár napban.

Amikor kiderült, hogy műteni kell, lehetőleg sürgősen, konkrétan azt se tudtam, merre induljak el. Bár hónapok óta nem ittam alkoholt, vettem egy doboz sört, pedig utálom, és magamba roskadtam. Cikáztak a gondolataim, de nem tudtam eldönteni, mi legyen. Egyik pillanatban úgy gondoltam, másnap elsétálok a kerületi nőgyógyászatra és várólistára vetetem magam (de ekkor hosszú, kígyózó sorokat, barátságtalan orvosokat és 2024 novemberi időpontot láttam a lelki szemeim előtt), a másik percben magánkilinkák oldalait böngészve próbáltam megsaccolni, fél-, egy- vagy másfél millió forintért szabadítanak-e meg a gigantikus miómát növesztő méhemtől. Hol felcsillant a remény, hol teljesen kétségbeestem, mindenesetre nem tudtam, hogyan is kezdjek neki az ügyintézésnek.

A magánkilinkák pontos árait aztán a mai napig nem tudom, mert szerencsémre egy kis (nagy) ismeretséggel - ha isten és a járványhelyzet is úgy akarja - a szombathelyi kórházban kés alá fekhetek. Mondjuk, sosem hittem, hogy ilyesminek örülni lehet, de úgy vagyok vele, essünk rajta túl mihamarabb. Azért pedig, hogy ez így lehessen, egy héten át orvostól orvosig jártam, már csak az előzetes vizsgálatok alatt olyan paksamétát gyűjtöttem össze, amennyit egész életemben sem sikerült. Azt ne is kérdezd, miért kell mindent külön kinyomtatni és magammal cipelni, amikor az egész fent van a felhőben: kell és kész.

De nem is panaszkodom, mert a korábbi emlékfoszlányaimra rácáfolva szinte minden vizsgálaton emberségesen bántak velem, sőt, egy olyan doktornővel is találkoztam, aki úgy próbált megnyugtatni, hogy elmesélte a saját néhány évvel ezelőtti tök ugyanilyen műtétjét. Örültem, amikor felcsillantotta a lapos has és az átaludt, pisilés nélküli éjszakák lehetőségét, de ha nem így lesz, tuti szaván fogom.

És most jöjjenek a parák! Persze, abban egy kicsit hazudtam, hogy a műtét tartom a legkevésbé kellemetlennek az egészből. Nagyon is félek tőle: mi lesz, ha nem ébredek fel, mi van, ha elrontanak valamit, nagyon fog-e fájni utána és a többi, de a rémálmaimban mégsem ez jelenik meg, hanem az, mit fogok csinálni egy hétig a kórházban, és mikor sportolhatok legközelebb. Az orvosom szerint 6 hét múlva, fokozatosan, a kolléganőm szerint olyat, mint - ami nevezetesen a kettlebell - eddig soha többet.

Aki nem sportol, az persze nem is érti, hogy miért ez a legnagyobb bajom, de engem a sírás kerülget, ha arra gondolok, hogy egy szaros mióma miatt fel kell adni a legkedvesebb hobbimat. Ez sokkal jobban hiányozna, mint a méhem, az tuti.

Varga Móni

Nyitókép: Shutterstock