Ember tervez, Murphy-nek meg nincs humora...

Megrendíthetetlenül szeretnék hinni abban, hogy minden okkal történik. Még akkor is, ha másként sülnek el a dolgok, mint ahogy szeretnénk vagy elterveztük. Például, hányszor előfordul élete során az emberrel, hogy nagyon siet egy fontos eseményre, de pont akkor áll be a város, pont akkor szorul be a liftbe, vagy romlik el az autója. Ilyenkor érthető, hogy mindenki őrjöng, de csomószor kiderül a végén, hogy egy sokkal nagyobb baj történt volna, ha időben odaér a tervezett helyszínre. Szerintem ez elgondolkodtató.

Én már gyerekkoromban is jóban voltam már Murpy bácsival. A leggyakoribb eset amit fel tudok idézni, hogy amikor nekem kedvem lett volna kimozdulni, vagy csak lemenni az udvarra játszani, akkor a szüleim nem mindig mentek bele azonnal a dologba. Ilyenkor némi gyermeteg hiszti után elvonultam a szobámba, és végül feltaláltam magam valami játékkal.

Azonban ilyenkor jött az, hogy Murphy megrázta a szüleimet, és amikor én már pont elmélyültem a kis elfoglaltságomban, akkor jöttek oda, hogy hát akkor öltözzünk és menjünk... Persze sosem mondtam nemet! Utólag viszont mindig felmerült bennem a kérdés, hogy ezt miért nem lehetett félórával korábban? Vagy, hogy utólag már minek kell változtatni, amikor én már elkönyveltem, hogy nem lesz csatangolás, és találtam más elfoglaltságot?

Aztán felnőtt koromra már kitapasztaltam, hogy miként lehet Murphy-t kijátszani és átverni. Nem, nem úgy, hogy egyáltalán nem tervezek semmit. Szimplán csak másképpen tervezek. Utólag egyébként rájöttem, hogy általában ha összejött valami, de nem úgy, ahogy azt én előre fejben megálmodtam, az többek között azért is volt, mert nem voltam elég tökös ahhoz, hogy ami fejben megvolt, azt valóságra váltsam. Ez abszolút az én hibám, ezért is tudta Murphy a kezébe venni az irányítást.

Ezért álltam át bizonyos esetekben arra a módszerre, hogy mindig a legrosszabb végkifejletet játszom le fejben, mert tapasztalatok alapján úgysem az, és úgy fog bekövetkezni. Egyébként is szeretek inkább kellemesen meglepődni, mint csalódni. Mindig is biztonsági játékos voltam. Nem igazán szeretem a bizonytalanságot, és nagyjából ez, hogy fordítva vagyok bekötve, megkímél attól, hogy nagyot csalódjak.

Egy egyszerű példa erre a fordított gondolkodásra; hírhedten rosszul viselem a nyarakat. Volt olyan, hogy hányásig rosszul lettem a legminimálisabb napon tartózkodástól is. Ennek ellenére tavaly szeptemberben egy elsőre kevésbé forrónak tűnő napon felvérteztem magam, hogy menjünk el kirándulni a Bory-várhoz. Nem tűzött úgy a nap, nem volt forróság, igazi kiránduló idő volt, de azért igyekeztem a lehető legnyáriasabban felöltözni. Aztán a várban való csatangolás, némi lépcsőzés, és tűző napon lét után elfogott a rosszullét. Éreztem, hogy sápadok, kicsit szédülök és muszáj volt leülnöm összeszedni magamat. Sorra előjöttek a fejemben a képek arról, hogy mindjárt kidobom a kis Vukot ott helyben, vagy elájulok, stb. Végig, míg le nem mentünk, és árnyékba nem kerültem, egy pontra fókuszáltam és ezek a képek váltakoztak a fejemben, míg igyekeztem odafigyelni a légzésemre.

Végül "hála" a rémképeknek a fejemben, felkészítettem magam a legrosszabbra, és ezért megúsztam a szédüléssel, plusz egy kis vörös színnel az arcomon. Bezzeg, ha úgy állok hozzá, hogy "jaj, mindjárt jobban leszek", akkor tuti jobban megszívom. Miután leülhettem és kicsit megpihentem, bár nem maximális energiával, de volt még némi erőm folytatni a kirándulást.

Egy szó mint száz; ha te is sokszor szeretnél valamit, beleéled magad, de nem jön össze, akkor próbálj meg fordítva gondolkodni, hátha te is azok közé tartozol, akik másképpen vannak bekötve.

Pokk Brigitta

Nyitókép: Shutterstock