magazin kibeszélő méltóság tisztelet
Annyira szeretem, amikor valaki veri az asztalt, hogy: "Ez a pasi sem vett komolyan, az a férfi is eltűnt, hát nem igaz már, hogy egyik sem tud viselkedni!" Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az illető megtett-e mindent azért, hogy értékeljék, mint nőt, mint embert?

Jaaa, hogy nem? Hát akkor tessék már elhúzni melegebb éghajlatra nyavajogni. Persze nyilván, a férfiak sem angyalselyembe bugyolált ártatlan kis lelkek, akiket a zord valóság árnyékába taszítottunk, mi nők, csak úgy, ok nélkül. De tény és való, hogy akár férfiakról, akár nőkről van szó, egyre gyakrabban várjuk el, hogy ölünkbe pottyanjon a tökéletes kapcsolat - akkor is, ha rohadtul nem érdemeljük meg.

Nem tudom, ez mióta divat, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán divatos-e. Elképzelhető, hogy csak nekem szúrja a szememet iszonyatosan, és ezért veszem észre az összes példát magam körül - ami nem lenne meglepő, ugyanis én rettentően sokat dolgoztam mindenért az életemben, anyagiak és érzelmek terén egyaránt. Nem fura, hogy nem viselem el a tétlen, panaszkodó, elégedetlen embereket. De most nem őket szeretném ekézni, inkább arra szeretnék rávilágítani, miért menő, ha van akaratod, motivációd, és ha az indokolatlan elvárások helyett inkább a tettvágy jellemez?

Mondd szépen utánam, önreflexióóóó!

Tudom, talán elsőre furcsának tűnhet, de ha mindenki hülye körülötted, és sosem kapod meg, amire vágysz, akkor valószínűleg a te készülékedben van a hiba. Ha minden pasi/csaj lelép, ha mindenki hűtlen hozzád, ha senki nem tervez veled komolyan, vagy kizárólag a klinikai esetek figyelme akad meg rajtad, akkor valamit szarul csinálsz.

Nekem is volt ilyen időszakom, én a szájhősök kategóriájában voltam nagyon népszerű. Imádtam, hogy mindenki azt ígérte, lehozza a csillagokat az égről, de ezek valójában sosem történtek meg. Csak ültem, mint egy kisgyerek, akiért nem mentek el a napközibe, és vártam a csodát. Sokáig nem jöttem rá, hogy mi a baj.

Vártam a szerencsét, a teliholdat, a Bikába lépő Szaturnusz tízmilliószoros erejét, de nem változott semmi. Utána ez nyilván mérhetetlen elkeseredettségbe csapott át, és azt próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy bizony minden férfi ilyen. Ez van, lehetek én bármennyire szép, cuki, okos, ők nem alkalmasak hosszútávú tervek megvalósítására - szóval mosom kezeim, nyugodtan sajnálhatom tovább magam. Aztán egyszer, amikor már mindenféle hullám kezdett összeérni a fejem felett, elhatároztam, hogy kezembe veszem az irányítást, mert borzalmas állapotban voltam - kívül, belül egyaránt.

Forrás: Shutterstock

Egy nő önbizalom nélkül olyan, mint egy pohár sör szénsav nélkül. Messziről kívánatosnak tűnhet, de ha közelebbről szemléled, azonnal látszik, hogy ezt bizony nem éri meg megkóstolni.

Valami ilyesmi lehetett velem is. Annyira nem voltam tisztában magammal, hogy fogalmam sem volt, hova lőjem be magam "a piacon", ezért rendszerint olyanokkal akadtam össze, akik egyáltalán nem passzoltak hozzám. Nem tudtam, mire vagyok képes, hol vannak a határaim, mennyi munkát kell magamba fektetni, fogalmam sem volt az egészről. Aztán kerestem egy jó szakembert, akiben megbíztam, és ha ciki, ha nem, megkértem, hogy segítsen kitalálni, ki is vagyok én.

Ahogy egyre többet foglalkoztam a témával, egyszer csak megjelent lelki szemeim előtt a kép, hogy milyen nő szeretnék lenni, és milyen férfit szeretnék magam mellé. Döbbenetes érzés, hogy mióta megfogalmaztam a céljaimat, azóta teljesen békében és szeretetben vagyok saját magammal.

Ezek közül már sokat megvalósítottam, amik még nagyobb motivációt adtak a folytatáshoz. Ennek köszönhetően nagyobb fákba is bele mertem vágni a fejszémet, és azok is sikerültek/sikerülnek. Mostmár pontosan tudom, hogy mennyi energia kell ahhoz, hogy fejben és lélekben ép legyek, és mennyi ahhoz, hogy meg legyek elégedve a külsőmmel. Sőt, már azt is tudom, hogy nem akarnék olyan párt magamnak, aki nem dolgozik ugyanennyit magán, és nem tartja hasonlóan fontosnak ezeket az értékeket.

Már tudom, hogy kik azok, akik nem valók hozzám, és már azt is tudom, "mennyit ér" az a munka, amit saját magamba fektettem és fektetek most is. Így pedig már nem érzem magam rosszul, ha elvárásaim vannak, mert tudom, hogy csak olyan esetekben érzem ezt, amikor meg is érdemlem, hogy teljesüljenek.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.