magazin év 2020 óév évértékelés
Az év vége az ünnepekről, a karácsonyról, és többnyire sajnos a rohanásról szól. De mi lenne, ha idén megállnál egy pillanatra, és végig gondolnád, neked mit adott az idei év? Mi lenne, ha szilveszterkor ahelyett, hogy kissé ittasan koccintasz egy pohár pezsgővel a kezedben, átértékelnéd, mit tanultál 2020-ban, és hálát adnál mindenért?

A 2020-as év sok szempontból más volt, mint az eddigiek. Amikor tavaly szilveszterkor koccintottunk az idei évre, tele álmokkal, vágyakkal, tervekkel, talán nem is sejtettük, milyen akadályokat állít elénk az élet. Ez az év nekem sem lesz a kedvencem, de egy valami biztos: 2020 sok mindent tanított.

1. A világ tele van meglepetésekkel

A koronavírus, és minden, ami a járvány miatt történt, arra tanított, hogy bármennyire is szeretném tudni, mi fog történni velem, vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok befolyásolni. És talán így van ez rendjén, hogy az élet tele van meglepetésekkel, akár jók, akár rosszak, hiszen ettől érzem minden egyes porcikámban, hogy élek.

2. Hálát kell adni minden nap

Hála. Eddig is tudtam mit jelent ez a szó, de idén teljesen átértékelődött bennem a jelentése. Hálás vagyok azért, hogy élek, hogy egészséges vagyok, hogy vannak dolgok, amikért érdemes küzdenem. Hálás vagyok a szeretteimért, a kapcsolataimért, azért, ha süt a nap, vagy ha éppen esik az eső. Eddig ezeken a dolgokon átsiklottam, magától értetődő volt egy csomó minden, de az idei évet végig küzdve visszasírom azt az életet, amivel régen elégedetlen voltam.

Forrás: Shutterstock

3. A szabadság a világ legjobb dolga

Szabad ember vagyok, hiszen azt csinálok, amit akarok. Oda megyek, ahova akarok, azzal vagyok, akivel akarok, csupa olyan dolgot, ami boldoggá tesz, amiből erőt meríthetek. Ez is természetes volt eddig, idén viszont egy láthatatlan ellenség elvette a szabadságom. Nem utazhattam, nem mehettem koncertekre, színházba, moziba, sőt, jóformán sehová, hiszen ez a dög mindenhol veszélyként leselkedett rám. Az idei év rádöbbentett, milyen szuper dolog szabadnak lenni, és milyen hamar elvehetik tőlem. Eddig azt hittem, csak az nem szabad, aki börtönben van, de már tudom, hogy a szabadság ennél sokkal többről szól...

4. Jobban meg kell becsülni az összes jó pillanatot

2020-ig azt hittem, jól, és tudatosan élem az életem. Örültem, ha jókat eszek, iszok, élveztem, ha kikapcsolódok, de mindig máshol járt az eszem. Jó jó, de még ezt is meg kéne csinálni, meg azt is meg kéne csinálni... Nem élveztem kellőképpen a pillanatot, inkább telhetetlen marhaként többet és többet akartam. Hát, az idei évben megtanultam, hogy tényleg örülni kell mindennek, és el kell kezdenem úgy élni a mindennapjaim, mintha az adott nap lenne az utolsó. Óriási közhely, de tényleg igaz, hogy minden jó pillanatot meg kell becsülni, és minél több időt azokkal tölteni, akik igazán fontosak neked!

5. Nem kell várni semmire

„Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra"- hallottam sokszor gyerekkoromban, amikor a szüleim azzal szekáltak, hogy rakjak rendet a szobámban. Nemcsak kiskoromban, de a tavalyi évben is kifogásokat gyártottam bizonyos dolgokkal kapcsolatban, miért nem most csinálom meg, miért érek még rá vele, és itt most nem a mosogatásra gondolok. Most már tudom, mekkora igazság van abban, amit a szüleim mondtak nekem, tényleg nem lehet tudni, mit hoz a holnap, így amit csak lehet, azonnal meg kell csinálni, nincs „majd", csak most van! Az idei évben nem kaptam meg mindent, amire vágytam, de megtanultam értékelni azt, amim van.

Köszi 2020, nem szerettelek, de neked hála, innentől kezdve sokkal tudatosabban élem az életem!

Te szeretted a 2020-as évet?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.