Bankkártya, ásványvíz, mobil – minek az?

Az utóbbi évtizedekben hatalmasat fordult a világ, hiszen míg a nagymamáink idejében se mikró, se mobil, se számítógép nem létezett, addig ma teljesen elképzelhetetlen, hogy ezek nélkül éljünk.
Emlékszem, hogy kisgyerekként kétféle anorákból lehetett választani télen az áruházban: akadt kék a fiúknak és volt rózsaszín a lányoknak. Slussz!
De az is élénken él bennem, amikor anyukám karácsony előtt banánt akart venni nekünk, de akkoriban nem lehetett csak úgy bemenni a boltba és zacskóba tenni. Helyette beállhatott a zöldséges előtt kígyózó sorba és várhatott másfél órát, hogy megkaparintsa a vágyott déligyümölcsöt – amit egyébként nem voltam hajlandó megenni.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy akkoriban egészen más idők jártak. Ha valakinek volt otthon vezetékes telefonja vagy autója, az már menőnek számított, akinek pedig videomagnóra vagy commodore 64-re is futotta, az valóban a kiváltságosak táborát erősítette. Aztán

Bankkártya/hitelkártya

A kereskedelmi tévék és a nyugati műsorok berobbanását követően jól emlékszem, mennyire furcsának találtam azt a világot, amelyet például az amerikai sorozatokban láttam. Az iskolabuszt, a plázát, a hatalmas házakat, hogy egy családban több autó is van, hogy az anyukák nem dolgoznak, de leginkább az a kis kártya izgatta a fantáziámat, amelyet mindenki lobogtatott, ha fizetni kellett azokban az óriási áruházakban. Egyszerűen nem értettem, hiszen akkoriban itthon még nemhogy hitelkártya, de bankkártya sem létezett. Borzasztóan fúrta az oldalamat, hogy az amerikaiak, miért nem használnak pénzt és hogyan lehetséges egy „telefonkártyával" fizetni – mert nálunk akkor még csak az volt.

Ásványvíz

Az ásványvíz számomra sokáig az értelmetlen pazarlást, a felesleges nagyzolást és a finnyáskodást testesítette meg. Persze tudtam, hogy léteznek olyan országok, ahol csak a palackozott víz fogyasztható, de

Egyszer étteremben ebédeltünk az anyukámmal és kértem egy pohár vizet, mire a pincér elkezdte sorolni, hogy milyen ásványvizekből választhatok. Mondtam, hogy csapvizet hozzon, de láttam, hogy nem nagyon tetszik neki a válaszom. Pár perc múlva visszatért és letett elém egy pohár meleg vizet, amikor pedig megjegyeztem, hogy ez a víz meleg, csak annyit felelt: a csapból ilyen folyik. Azóta ez is megváltozott. Nem tudom, hogy a vezetékes víz lett-e teljesen más ízű vagy én lettem válogatós, de manapság magam is szívesebben fogyasztok ásványvizet.

Mobiltelefon

Sosem felejtem el, hogy kisgyerekként, mennyire szerettünk volna otthonra telefont. A nagymamámhoz bekötötték, de mi hiába igényeltük, csak nem kaptunk vonalat, ezért minden este, fürdés előtt anyukám összeszedte a testvéremet és engem, majd közösen kiballagtunk a sarki telefonfülkéhez, hogy felhívjuk a nagyit. Télen, nyáron, esőben, hóban, mi minden este ott álltunk a fülkében és elmeséltük a mamának, mi történt aznap. Így hatalmas öröm volt számunkra, amikor egyik nap ránk is sor került és végre bekötötték hozzánk a telefont.

Pedig rá néhány évre meg is jelentek a mobiltelefonok... amelyeket szívből gyűlöltem. Először közelebbről egy középiskolai osztálytársamnál láttam mobilt és teljesen ledöbbentem, hogy ez meg minek ide? A mobilok iránt érzett ellenszenvemet egyébként még sokáig nem tudta legyőzni, mert úgy gondoltam, hogy az utcán ordítva telefonálni, a buszon harsogva kibeszélni a magánéletünket vagy a munkahelyi problémákat olyan... proli.

amelyet hívás esetén gyorsan fel tudok állítani, és oda elvonulva tudom lefolytatni a telefonálást. Persze ilyen nem létezett, így eleinte, ha megcsörgettek az utcán, akkor igyekeztem valami sarokba elbújni és úgy beszélni, vagy egyszerűen kinyomtam a telefont, hogy egy alkalmasabb helyen és időben visszahívjam az illetőt. Nem hittem volna, hogy valaha én is simán fogok telefonálgatni az utcán, a bevásárlás közben, a buszmegállóban vagy igazából bárhol.

A világ megváltozott és vele együtt mi is, így amit néhány évtizede még elképzelhetetlennek tartottunk, anélkül manapság már élni sem tudnánk. Biztos vagyok benne, hogy most is akadnak dolgok, amelyekről azt hisszük, sosem válnak az életünk szerves részévé, holott ki tudja, talán a következő generációnak már olyan természetesek lesznek, mint nekünk a levegővétel.

Nyitókép: Shutterstock