szerelem magazin párkapcsolat
Értetlenül nézem Ágit, mennyire ragaszkodik a pasijához, akivel nagyjából egy éve vannak együtt, de ezalatt csak ajtócsapkodásról meg kibékülésről szólt a viszonyuk.

Ági az a fajta lány, aki szinte azonnal ragaszkodni kezd a másikhoz és a kapcsolat harmadik napjától Mindenemnek hívja az aktuális "síríg tartó szerelmét". Szeret hencegni a boldogságával, az ex pedig természetesen mindig csak fekete köntösbe burkolva kerülhet szóba, míg az aktuális választottja rikító fehérben pompázik. Mindig.

Mégis meglepett, hogy még egy olyan pasit is megpróbál idealizálni, aki nem is foglalkozik vele a hálószobán kívül. Együtt élnek, de a srác folyton dolgozik valahol - vagy főállásban, vagy másodállásban -, ha van egy fél nap szabadideje, akkor pedig horgászni megy a kollégáival, esetleg áthív egy-két havert a közelből. Ha pedig nincs jobb program, videojátékozik. Este alvás előtt azért persze szüksége van Ágira, hogy levezesse a stresszt egy gyors numerával.

Ági most nem ragyog. Áradozik, lelkes, de nem látható rajta az az eredendő boldogság, ami sugározni szokott az igazán szerelmes nőkből. Tulajdonképpen a kapcsolat első három hetét leszámítva ugyanolyan, mint bármikor máskor. Állítása szerint most - ahogy minden eddigi partnere mellett - végre boldog. Ugyanakkor unatkozik, féltékeny, és az is végtelenül zavarja, hogy mély, lelki dolgokról csak felületesen tud beszélni a párjával. Mondjuk a fickó nem is egy lelkizős típus.

Forrás: Shutterstock

Miért ragaszkodik egy ilyen kapcsolathoz?

Sokat gondolkodom azon, hogy Ági vajon miért jut mindig arra a következtetésre az ilyen kérészéletű kapcsolatoknál, hogy ez jó? Hiszen láthatóan sekélyes, üres, ám ő mégis azt mondja, hogy boldog - még azzal együtt is, hogy napi szinten nélkülöznie "kell" a törődést. Ez a kapcsolata sem építi, hanem maximum szépíti, ad neki valamit akut megoldást a problémáira, amivel ideig-óráig boldog lehet.

Aztán, ahogy szürkülnek a hétköznapok - ahogy minden kapcsolatban -, ez a srác is fekete lesz teljesen, Ági pedig keres egy ragyogó újat. Ilyenkor adja magát a kérdés, hogy mi vonzza Ágit egy ilyen mélységeket nélkülöző kapcsolatban?

Olvastam egy folyóiratban, hogy egy paleopatológusnak (ősemberekkel foglalkozó szakember - a szerk.) még egy latrina is mikrobiológiai sokféleségnek, gyönyörű és felfedeznivaló területnek számít. Ági szerelmi laborjában ezek szerint van valami szép ezekben a szar kapcsolatokban. Az biztos, hogy ehhez tudomány kell, vagy legalábbis az én képességeimet meghaladja.

Ági szereti a luxust, a kényelmet, és Weöres már régen megírta, hogy a szenvedés is luxuscikk lett, tehát csak az ér rá lelkileg szenvedni, akinek a hétköznapi életben nincs semmi gondja. Lehet ugyanez Ági problémájának is a gyökere, hogy szeret szenvedni. Mert egy olyan kapcsolat, amely kizárólag szexuális összekapcsolódást tud adni, és minden egyéb elfoglaltság előnyt élvez a másikkal való időtöltéssel szemben, az egyértelműen szenvedést okoz. De ő inkább ebben szenved, cserébe kap zsebpénzt és rengeteg énidőt, amit nyugodtan nevezhetünk társasmagánynak, ami valahol ismerős közeg a számára, hiszen így legalább van miről panaszkodni a munkahelyi cigi szünetekben a többi kolleginának.

Valószínű, sohasem értem meg Ágit igazán, inkább hallgatom csendben, hogy milyen megtestesült messiás is a pasija - félóra múlva pedig azt, hogy mennyivel jobb lenne, ha valakivel őszintén tudna beszélgetni. Aztán pedig azt, hogy milyen jó, hogy a srácnak van élete, és nem lóg rajta egész nap, kicsivel később pedig azt, hogy milyen jó lenne, ha találna valakit, aki törődik vele.

Olaszka Sándor

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.