Nem haragszom már rád, hiszen csak ennyi tellett tőled

Szép számmal vannak jellemhibáim, ez tény. Tökéletesen igazad van abban is, hogy másképp is csinálhattam volna a dolgokat, ebben nem vitatkozom. De azt továbbra sem tartom sportszerűnek, hogy övön aluli, rosszindulatú és gusztustalan támadásokkal próbáltál "jobb belátásra bírni". Cinikus mosollyal az arcodon idézed Nietzsche híressé vált mondatát: "Ami nem öl meg az erősít."

Azt mondtad mindig, hogy jóindulatból próbáltál megváltoztatni, mert úgy gondoltad, meg kell tanulnom milyen az élet, rám fér egy-két kemény lecke. Igen, tanultam egyet s mást, részben neked köszönhetően, többek között azt is hogy a pokolba vezető út akkor is a pokolba fog vezetni, ha azt jó szándékkal kövezed ki - legalábbis te mindig az állítólagos jóakaratodra hivatkoztál.

Az ember utólag mindig nagyon okos, ez most sincs másképp. Én is utólag jöttem rá, mekkora hibát követtem el azzal, hogy megbíztam benned.

Mondhatod, hogy hála neked, valamivel óvatosabb és megfontoltabb lettem, vagy, hogy a másik kedvenc mondásodat idézzem: "Minden rosszban van valami jó is...". Igen, de van más módszer is arra, hogy valakinek benőjön a feje lágya - nem kell ehhez totálisan lerombolni a másik önbizalmát és tönkretenni a magába vetett hitét.

Csak nevettél, mikor ezeket mondtam neked és azt bizonygattad, mennyire nehéz felfogású vagyok. Az én felfogásom valóban más, hiszen nekem nem fér bele, hogy valaki kénye-kedve szerint beleavatkozzon a körülötte lévők életébe, és porig alázza azokat, akik nem az ő szekerét tolják, nem az ő akarata szerint járnak-kelnek, cselekednek és élnek.

Tudom, te azt gondolod, hogy mindig mindent jól csináltál, ezért kioktathatsz, megalázhatsz, alávághatsz akárkinek. Érdekes, hogy nem értetted, miért "fordultam ellened", ahogy te fogalmaztál.

Évek óta nem láttalak, és ez így van jól. Őszinte leszek, nagyon jól megvagyok nélküled, de persze néha eszembe jutsz, hiszen teljesen talán sosem fogsz kikopni az emlékezetemből. Viszont már nem lángoló haraggal és gyűlölettel gondolok rád, mint régen, hanem sajnálattal. Mert bár sokkal sikeresebb ember vagy nálam, mégis a legalapvetőbb dolgokban szenvedsz hiányt: mint például az őszinte szeretet, megértés, jóindulat. Hiába van családod, szép karriered, mikor teljesen üres a szíved és a lelked. De ez a te dolgod,h álistennek ehhez nekem már semmi közöm.

Ha mégis valami isteni csoda folytán elém állnál vagy rám írnál, hogy bocsánatot kérj és visszatáncolj az életembe, ma már vissza tudnálak utasítani. Nem azért mert haragszom rád, mert mint írtam, már nem hajtanak vad, negatív érzelmek. Egyszerűen csak tisztelem magam már annyira, hogy ne dőljek be neked mégegyszer.

Ahogy az ír mondás tartja: "Egyszer átvertél, szégyellheted magad. Másodszor is átvertél, szégyellhetem magam." Na ezt lehetőleg megspórolnám magamnak a jövőre nézve.

Csepregi Erzsébet

Nyitókép: Shutterstock