Levél a későbbi önmagamnak

Hosszú volt az út a mélységbe. Millió egy boldog pillanat emléke ötlik fel bennem, melyek ma már hamis illúziókként omlanak a vállamra. Évekig éltem önámításban, évekig hitettem el magammal, hogy van egy boldog családom, egy szerető és értem áldozatra képes férjem, munkám, hobbim, barátaim, jövőm. Mindebből a jövőm maradt, vagyis annak egy álomképe, egy másik élet vágya, amit őszintén szólva közel sem biztos, hogy valaha megélhetek.

A személyiség fejlődésének, önmagunk megismerésének súlyos ára van. Mert elérkezik egy pillanat, mikor könyörtelenül szembe kell nézzünk azzal, honnan jövünk, miben vagyunk éppen és hová tartunk. Ahogy azzal is szembe kell nézni, hogy egy-egy útelágazás után talán nem azokkal a társakkal megyünk tovább, akik eddig kísértek bennünket.

Éveket vártam a döntés meghozatalára, éveket fordítottam arra, hogy definiáljam a számomra valós értékeket képviselő élet nélkülözhetetlen elemeit. Ebből táplálkozik még a hitem, az egyetlen, amit senki sem vehet el tőlem.

Minden nap iszonyúan nehéz, de mégis vannak boldog pillanatok a napjaimban, mert valahányszor eszembe jutnak a céljaim, büszke vagyok magamra, hogy még mindig nem adtam fel. Elvesztettem mindent, a családom, a társam, a szerelmem, a bizalmam,az anyagi biztonságom, az itt és most örömét, de egy valamit nem, a hitem egy jobb és számomra teljes életben.

Levél a néhány évvel későbbi önmagamhoz!

Kedves Én!

Emlékszel? Ott az albérletben, mikor esténként álomba sírtad magad és megígérted, hogy felépíted azt az életet, amire vágysz?

Szeretem látni, hogy megvalósítottad. Egyik álmod a másik után. Ma már teljes családban élsz, egy határozott, erős, de érzékeny FÉRFI mellett. Így csupa nagybetűvel. Aki téged és a gyermekedet is önmagáért szereti, és akit te is minden csomagjával együtt választottál, vállaltál, megszerettél, akartál.

A kapcsolatotok szerelemre, összetartozásra, tiszteletre épül, és a közös céljaitok motiválnak abban, hogy minden áldott nap egy irányba tudjátok tolni azt a bizonyos szekeret. Egymásért és egymásnak vagytok nap, mint nap. Megosztjátok a feladatokat, közös a felelősségvállalás, életetek része a tolerancia, a türelem és az odafigyelés.

Végre látlak téged NŐ-ként. Akit önmagáért szeretnek és nem azért, amit a mindennapokban lemenedzsel. Jó megismerni a gyenge és törékeny oldaladat is éppúgy, mint az egymásba fonódós, nevetős, ölelős, csókolós és szenvedélyesen szeretőset is. A szenvedély neked mindig fontos volt, érezni a másik testét reggel és este a testedbe fonódni, tabuk nélkül megélni a gyönyör minden pillanatát.

De tudom, arra is mindig vágytál, hogy esténként egymás mellé bújva beszéljétek meg, kivel mi történt, merre járt, mind a fizikai, mind a gondolati világban. Ki is élvezed ennek minden pillanatát. Jól teszed.

Szeretem látni, ahogy a gyerekeinket azonos értékek és elvek mentén, közösen nevelitek. Ahogy odafigyeltek arra, hogy olyan mintát mutassatok az összetartozásról, a családról, melyet befogadhatnak és továbbvihetnek. Szeretem, ahogy a gyerekek ott vannak veletek, megmutatjátok nekik a világot, utaztok, élményeket szereztek és sokat, sokat beszélgettek velük.

Látlak, mikor ott állsz a teraszról a kertbe vezető lépcső tetején, és Ő átölel, miközben meghatódottságtól párás szemmel követitek a gyerekek tevékenységét a kertben. Ez az a pillanat, amiért megérte. Nem a nagy fehér házad, a mindig vágyott hófehér, gyöngyházas X3-as az igazi ajándék számodra, hanem a közös otthon.

Már nem kell küzdened, mert megtaláltad a másik feledet, megtaláltátok egymást, a biztonságot emberi, érzelmi, mentális, társadalmi, anyagi téren egyaránt. Ti nem elvesztek egymásból, hanem egymáshoz tesztek, láthatatlanul építve kettőtöket egy saját világban. Mert megtanultatok szeretni és szeretve lenni.

R. Mária

Nyitókép: Shutterstock