A véleményszabadság ne csak egy elcsépelt frázis legyen

A vita után ott ültem magamban a kanapén és percegik dohogtam még azon, miért nem érti meg Anyu, amit mondok neki? Ő pedig hazafele ballagva valószínűleg ugyanezen morfondírozott. Egyszerre azonban bevillant valami és mint, amikor fény gyúl az ember fejében, megvilágosodtam.

Véleménysznobok vagyunk!

Valószínűleg nem csak én vagyok ezzel így, hanem sokan kapják magukat azon, hogy mindenképpen szeretnének meggyőzni másokat arról, hogy nekik van igazuk. Ez egyrészt érthető, másrészt viszont arra ébredtem rá, hogy totálisan felesleges próbálkozás.

Az élet számos területén egyáltalán nem fontos, hogy ugyanazon a véleményen legyünk, mint mások, vagy mások ugyanazt vallják, mint mi.

Természetesen akadnak egyetemes emberi szabályok és értékek, amelyek alappillérei a társadalomnak - pl. ne ölj, ne lopj stb. -, de léteznek olyanok is, amelyek például kultúráként, országonként, vallásonként változnak. Sok olyen érthetetlen és elfogadhatatlan dolog van a világban amely totálisan felháborít és nem tudom tolerálni, ám mégis a legtöbb napi vita nem ezekből a kardinális kérdésekből fakad – nem az igazán lényeges, emberi értékrendet, méltóságot és magát az életet érintő dolgokból -, hanem piszlicsáré ügyekből vagy olyanokból, amelyekhez nincs is semmi közünk, mi mégis bele akarjuk ártani magunkat.

Miért hiányzik belőlünk a tolerancia?

Az egyik legjobb példa erre az anyaság. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy a nők nagy része miért érzi azt, hogy ő egyedül minden titkok tudója a gyerekek gondozásával vagy neveléssel kapcsolatba és mindenki más alávaló bestia, aki csak azért szült, hogy megnyomorítsa a saját gyermeke életét. Ahelyett, hogy ez a közösség támogatná egymást, inkább közelharcba kezdenek a mamik, ha felmerül bármilyen kérdés az anyasággal kapcsolatban.
Császárral szültél? Lusta vagy! Természetesen szültél? Ősanya vagy! Fájdalomcsillapítóval szültél? Gyenge vagy! Szoptatsz két évig? Bolond vagy! Tápszert adsz? Tájékozatlan vagy! Cumi, pelenka, altatás, hozzátáplálás, bilire szoktatás és még hosszan sorolhatnám, mi mindenen tudnak vérremenően vitázni az anyukák.

De ugyanilyen vitaindító a smink, a szülés utáni alak visszanyerése, a házasság kérdése, az ünnepek megtartása, de igazából bármi. És itt most

csupán arra, hogy a tolerancia, a másik véleményének tiszteletben tartása olyan ritka, mint a fehér holló. Miért gondoljuk azt, hogy a mi véleményünk értékesebb, előrébbvaló, mint a másiké? Miért nem látjuk be, hogy ahogyan nekünk is szívünk joga gondolni valamit, úgy a másik is nyugodtan gondolhatja ennek az ellenkezőjét. És ettől még

Biztosan lesznek továbbra is olyan dolgok, amelyeken kiakadok majd, amelyek olyan távol állnak tőlem, hogy képtelen leszek befogadni már azt is, hogy valaki így gondolja. Ám arra az elhatározásra jutottam, hogy

Érdemes-e a másikat a földbe döngölni azért, mert ő másképp látja, másképp éli meg az adott helyzetet. Mást szeret, mást tart szépnek, okosnak, jónak. Másképpen éli az életét. Hiszen pont ez adja a világ sokszínűségét, hogy nem vagyunk ugyanolyanok se kívül, se belül.
Igyekezzünk ezt szem előtt tartani, s ha mi befogadóbbá válunk, talán velünk szemben sem lesz olyan kritikus a világ. Mert higgyük el, nekünk is vannak olyan nézeteink, tulajdonságaink, amelyek miatt mások bátran kritizálhatnának minket.

Nyitókép: Shutterstock