Apró történet a családi koordinációról

- Drágám, ma te hozod el Bálintot az oviból, rendben? – közli a feleség reggel élete párjával.
- Persze, semmi gond – vágja rá vidáman a férfi, miközben belecsúsztatja a laptopját a táskába. - Hova is kell mennem? – áll meg egy pillanatra, mint akinek szöget üt a fejébe valami. Mondjuk az, hogy az elmúlt hónapok során még sosem hozta el a kisfiát az oviból. A reggeli műszak az övé, amikor együtt sétálnak el a zöld épületig, majd be az udvarra, ahol már át is veszik tőle az óvónők Bálintot, aki általában kurjongatva fut a társaihoz.
- Bemész a főépületbe, fel az első emeletre és megkeresed a Nyuszi csoportot – sóhajt az asszony.
- Jó, de az merre van?
- Ki lesz ragasztva az ajtajára egy nagy nyuszi... - magyaráz a másik, s kissé mulattatja a helyzet, hogy a minden szituációban magabiztos férje, most pont úgy fest, mint egy elveszett kisfiú.
- Okéééé...
- Mivel péntek van, hozd el az ágyneműt és a piszkos ruhákat is, kérlek – jut még valami anya eszébe, miközben felsegíteti Bálintra a hátizsákot, amelyben olyan létszükségletű dolgok kapnak helyet, mint 2-3 kisautó, néhány gesztenye, ám a legfontosabb útitárs mégis a kedvenc alvós állat, Bubu, aki mindenhová elkíséri a kisfiút. – Jó mulatást, Szívecském! – nyom egy puszit anya Bálint arcára.
- Szia, Anyaaaaaaaaaaa! – viszonozza a kisfiú és már útra is kel apával.

- Szia! Ahhhh, rosszul hallak, alig van térerő... Minden rendben volt az oviban?
- Igen, persze. Fél 4-re mentem érte, már itt vagyunk a parkban, bringázunk.
- Szuper, én épp most léptem be az ajtón és nekilátok a vacsinak. 7-re legkésőbb érjetek haza, hogy tudjunk enni és 8-ra már ágyban legyen – kéri a feleség, míg kiteszi a vacsorához vásárolt dolgokat a konyhapultra.
- Oké. Puszi – nyugtázza a férfi az infót, majd bontja a vonalat.

- Megint én vagyok – sóhajt 30 perc múlva a telefonba a nő. - Az jutott eszembe, hogy ne felejtsd el megitatni Bálintot. Az óvodában alig iszik és este mindig olyan, mint egy kiskacsa. Ha megitta a kulacsból a vizet, akkor töltsd újra, mert nyugodtan leguríthat kettőt is. És ha a farmer csúszna le a fenekéről, akkor van benne az a kis gombos gumi, húzd meg, mert reggel kiengedtem, hogy ne szorítsa a hasát, de lehet, hogy túl bő lett.
- Milyen kulacs? Milyen farmer? – kérdezi tétován az apa. – Kantáros naci van Bálinton...
- Az a benti nadrágja. Nem öltöztetted át?
- Miért? Kellett volna?
- Igen – szól vészjóslóan a nő és rossz előérzete támad. Abbahagyja a zöldségaprítást és inkább kézbe veszi a telefont. – Milyen cipő van rajta? – kérdezi.
- A szandál...
- Szandál? – kérdez vissza a nő és beletúr a hajába. – Az a benti cipője. Tehát benti ruhában és benti cipőben hoztad el?
- Így adták oda... - mentegetőzik a férj, s igazából nem is érti, miért ingerült a felesége hangja.
- Igen, neked pedig az öltözőben át kellett volna öltöztetni. Nem ebben a ruhában, cipőben vitted, ugyebár!

A feleség elnyom magában egy mélyről feltörő káromkodást és bár kedve lenne kiabálni is, inkább azt sem teszi, mert már tudja, hogy nem fog vacsorát készíteni. Valami előérzet az súgja a fejében, hogy most bizony sétálni fog, sőt inkább futni – most hogy rápillant az órára.
- Gondolom, a szennyest sem hoztad el... - sziszegi a telefonba, csak hogy érezze a férj is, most cseppet ideges. – És a hátizsák sincs nálatok... - húzza a sportcipőt a lábára.
- Hát....nincs...
- Szuper. Eszerint Bubu is az óvodában maradt... - a vonal másik végén néma csend.
- Én... csak... Bálintot hoztam el – szól bele a telefonba végül a férj, most már kicsit nyekegve, s ebben a percben ébred rá arra, hogy ha Bubu pénteken bent maradt az oviban, akkor bizony Bubu hétfőig ott is marad. Ez pedig azt jelenti, hogy

- Mentem! – zárja le az anya a beszélgetést és dühösen teszi le a telefont.
- Hova? – de ezt már a süket készüléknek súgja.

Otthoni cicanaciban, sportcipőben rohan az utcán, miközben a telefonon az időt kémleli.
17.30... be fognak zárni! – zakatol a fejében és gyorsabban kezd futni. Bár csak 10 perc sétára laknak az ovitól, most egy örökkévalóságnak érzi, hogy odaérjen. Gyorsit még egy kicsit a tempón és megállapítja, hogy továbbra sem érti, mit szeretnek mások a futáson. A zöld építményhez érve beront a kapun, átcsörtet az udvaron és feltépi az épületbe vezető ajtót. Zihál, patakokban ömlik róla a víz, alig kap levegőt és két középkorú nő bámul rá rémülten.
- Mit keres itt? A gyerekek már hazamentek – közli az egyik takarító, és a zárba illeszti a kulcsot, hogy hétvégére bezárja az óvodát.
- Én... - lihegi az elszánt anya. – Én csak Bubuért jöttem...

Nyitókép: Shutterstock