szerelem függés párkapcsolat Hegedűs Eszter
Nem kérek bocsánatot - nem hiszem, hogy lenne miért. Nem tettem neked semmi rosszat, sem szánt szándékkal, de véleményem szerint akaratlanul sem. Mindent megteszek, amit tőlem vársz, sőt, olyat is, amit nem.

Nem vagyok az az ember, aki azért segít, hogy utána a szemedre vesse azt. Ha én akár csak két gyufaszálat teszek is keresztbe, azt szeretetből csinálom. Azért, mert én is boldogabb vagyok, hogyha a segítségedre tudok lenni.

Nagyon sok energiát fektetek abba, hogy amit csak tudok, azt megtegyem neked. Mert szeretnék neked megfelelni. De nem fogok bocsánatot kérni, amikor száz tevékenység után a százegyedik nem jön össze tökéletesen. Én is hibázom, hiszen emberből vagyok. Szívvel-lélekkel állok melléd a legapróbb, mindennapi vacak problémáknál is, hiszen szeretlek, és nekem ez magától értetődő.

Szóval, nem kérek bocsánatot, amiért ellöktél magadtól, és hogy ez nekem rosszulesett. Rosszulesett, mert a teljes lelkivilágom a te hozzáállásodon múlik, és tisztában vagyok vele, hogy te ezt nagyon jól tudod.

Sorolhatnám még, hogy mennyi mindenért nem kérek bocsánatot. A listán ott lenne ez az írásom is, ám mindketten tudjuk, hogy holnap mi lesz a reggeli első teendőm. Ugyanis bocsánatot fogok kérni azért, mert megbántottál. Valójában többet ér nekem a kettőnk kapcsolata az egómnál, az önérzetemnél. Többet ér nekem a kettőnk kapcsolata saját magamnál is.

Forrás: Shutterstock

Valahol mélyen a kezdetektől fogva tudom, hogy szeretsz, és ezért képtelen vagyok rád haragudni a hirtelen természeted miatt. Lassan elhiszem neked, hogy amikor elküldesz a bús fenébe, vagy ahová éppen menni kívánok, akkor sem gyűlölsz. Tudatában vagyok a ténynek, hogy az én nyitott, örökmozgó személyiségemnek a gyökeres ellentéte vagy.

Mióta ezt realizáltam, már azért is bocsánatot kérek, hogy ha éppen én bántódom meg. Hiszen tudom, hogy nem akarsz fájdalmat okozni, csupán levegőre van szükséged. Azt még csak kezdem összerakni, hogy min múlik a hangulatod pillanatnyi állapota, bár ezt a közös ismerőseink közül eddig senkinek sem sikerült megfejtenie. Esküszöm, könnyebb lenne, ha elárulnád.

Mindezzel együtt, te vagy a legjobb ember, akit ismerek. Erről pedig bárkivel hajlandó vagyok vitát nyitni. Ajánlom neked tanulmányozásra Gary Chapman szeretetnyelvek elméletét, hogyha esetleg olvasnál valamit. Ajánlom mindenkinek, aki érzett már hasonlóan, mint most én. Én ismerem a két saját szeretetnyelvemet, és vallom, hogy mindenkinek tisztában kellene lennie ezzel. Ha tudjuk, hogy a párunk hogyan mutatja ki a szeretetét, az sok könnyebbséget adhat az emberi kapcsolatainkban.

Én személy szerint, bocsánatot kérek nagyon sok mindenért, amivel akarva-akaratlanul megnehezítem az életedet. Talán csak egyetlenegy dolog van, amiért nem kérek bocsánatot: azért, hogy szeretlek. Nehéz eset vagyok, túlságosan érzékeny, hiperaktív, könnyen sértődő, de nagyon szeretlek.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.