házasság ártatlan könyörgés Bali Edina Zsanna megbocsátás
Ma délután beültem egy templomba. Tíz év után először. Furcsa érzés volt. Mintha hazamentem volna: a színek, az illatok teljesen elvarázsoltak. Régi emlékek rohantak meg: úgy éreztem, ha kinyújtom a kezem, megfoghatok valamit a múltamból, valamit, ami hiányzik.

Talán elérhetem még az akkori bizalmam, a védettséget, amit annyira élveztem, Istent, akit annyira közelinek éreztem magamhoz. Ám mielőtt elringattam volna magam a templom csendjében, jeges kéz markolta meg a szívem. A kifejezést ismertem, de most értettem meg, mennyire találóan írja le a kijózanodás pillanatát. Tényleg ott éreztem a szívemben a hideget, a szorítást. És a végtelen fájdalmat okozó kétséget, vajon van-e számomra megbocsátás...

Az egész gyerekkorom Isten és a vallás köré épült. Pici koromtól kezdve ott voltam minden misén. Nálunk nem volt étkezés, lefekvés ima nélkül. A szüleim arról meséltek, hogy Isten látja a jókat, és hogy bűn nélkül létezni a legfontosabb. Egy kisvárosban, zárt közösségben éltünk, az életem a szüleim, az iskola és a templom "szentháromságában" telt.

Elégedett voltam. Nem tudtam, hogy létezik olyan élet is, ahol egy gyerek nem kis felnőtt, amikor Isten akkor is szeret, ha éppen nem mintagyerek vagy. Hogy nem kell mindent a szüleid szemével látnod. Mert ha megérted, hogy a szüleid szeméből nem mindig Isten tekint rád, lehetőséget kaphatsz arra, hogy próbálgasd a határaidat. És megtapasztald, hogy nem csak a megfelelés számít szerethetőnek.

Ebből a világból kerültem Pestre. Épp csak betöltöttem a tizennyolcat. A testem semmit nem tudott a felnőtt életről, néhány suta csókon kívül nem volt más tapasztalatom, a lelkem pedig szinte csak Istent ismerte. Legalábbis akkor így éreztem. Az egyetem szédítő volt, az albérlet pedig félelmetes magányt jelentett. Elveszett voltam és idegen. Be-beültem egy-egy templomba, de mintha ott is minden idegen lett volna. Esti imáim üres rutinnak tűntek.

A szüleim több mint kétszáz kilométerre voltak tőlem. Abban maradtunk, hogy csak kéthavonta egyszer megyek haza, ezzel egyszerűen elengedték a kezem, ami teljesen érthetetlen volt számomra. "Járj templomba, imádkozz, tanulj jól, egyél rendesen, oszd be a pénzt, amit küldünk, és ne feküdj le senkivel! Minden cselekedeted előtt gondold végig, hogy a Jóisten mit szólna hozzá. Legyél jó gyerekünk, ahogyan eddig voltál!" Ennyi volt a munícióm.

Végtelen egyedüllétemben csak az egyik tanárom volt a mentsváram. Az első pillanattól külön is odafigyelt rám. Egy különösen magányos napon, egy áttanult és átsírt éjszaka után odalépett hozzám az egyetem folyosóján. Olyan hálás voltam a figyelméért, a törődéséért, hogy az egész életem elsírtam neki. Azzal a megnyugvással, hogy lám, Isten tényleg törődik a jókkal, és a szüleim helyett most erre a kedves emberre fog bízni, hogy ne legyek ennyire egyedül.

Forrás: Shutterstock

Sokat beszélgettünk. Pár hét után bevallotta nekem, hogy az első pillanatban belém szeretett, mert soha nem látott még ilyen ártatlan és törékeny lányt. A vallomása olyan volt, mint valami megváltás. A szüzességem ajándéknak szántam, ő pedig azt mondta, hogy ettől kezdve örökre együtt leszünk.

Elválik hamarosan, ne aggódjak, nem lesz semmi baj, gyakorlatilag külön élnek, az egész csak formaság. Négy hónap múlva kiderült, hogy babát várok. Könyörögtem, hogy most már csináljon valamit, mert engem kitagadnak otthon, ha kiderül, hogy gyereket várok egy nős férfitól, aki nem tud feleségül venni.

Hazament, és elmondta a feleségének a viszonyunkat. A feleségének, akivel mint kiderült, hosszú évekig próbálkoztak, de nem lett gyerekük. Később megtudtam: amikor az asszony megfenyegette, hogy tönkreteszi, gyakorlatilag felajánlotta neki a babát. Azt mondta, rábeszél az örökbeadásra, és akkor mindenki megkapja, amit akar. Mindezt a szüleimtől tudom, mert vele többet nem tudtam négyszemközt beszélni. Anyámék viszont egyszer csak ott álltak egy este az ajtóban. Azt mondták, életük szégyene vagyok, és ha ezt megtudnák otthon, az egész családot kiközösítenék.

A professzor felesége megkereste őket, és ők megígérték neki az abortuszt. Az azt követő két hétben csak azért maradtak velem, hogy ezt kierőszakolják. "Így legalább senki nem tud meg semmit" - mondták, majd a jól végzett munka biztos tudatában hazamentek. Senki. És Isten? De a kérdésem válasz nélkül maradt...

Azóta először merészkedtem be egy templomba. Otthon sem voltam tíz éve. De a szívemben elrejtve lakik egy anya. Egy anya, aki megbocsátást kér. Vajon hol lakik a megbocsátás?

Piroska történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Búcsúzunk!

Kedves olvasóink!

Október közepétől kezdve a SHE.HU teljes szerkesztősége, és az írói gárda is távozik a magazintól. Ezután a weboldalon és minden kapcsolódó közösségi felületen megjelent tartalmak nem a mi munkánk eredményei. Nehéz a búcsú, de köszönjük, hogy eddig velünk tartottatok, és reméljük hamarosan találkozunk! :) Íróink munkásságát addig is nyomon követhetitek saját írói oldalukon. Köszönjük ezt a 4 évet, amit velünk töltöttetek!

Ezennel kívánunk sok sikert az új szerkesztőségnek!

Forrás: Csudai Sándor

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.