magazin kibeszélő anyós dilemma hazugság félrelépés Bali Edina Zsanna hallgatás
Amíg az anyósom élt, mindig csak valami elváráshalmazként volt jelen az életünkben. Ő volt a beszólások nagymestere. Bármikor képes volt egy odavetett megjegyzésével tönkretenni bármit.

Amikor elment tőlünk, mindig romjaimban hevertem. Amikor nekünk kellett hozzá menni, napokig gyomorgörcsöm volt. Próbáltam mindenféle kifogást találni, hogy elkerüljem a találkozásokat, de miután megszültem az unokáját, megadtam magam a sorsnak. Ő és én kénytelenek leszünk megférni egymás mellett, a férjem és a gyerek kedvéért.

Haláláig nem kerültünk közel egymáshoz. Talán emiatt is döntöttem el, én jó anyós leszek. A szeretetet nem lehet sem kikövetelni, sem kikényszeríteni - de az talán döntés kérdése, hogyan viselkedem majd a menyemmel.

Elég hamar próba elé lettem állítva. A fiam épp csak huszonöt múlt, amikor néhány hónapos együttjárás után feleségül vette a szerelmét. Sokszor kellett figyelmeztetnem magam a döntésemre. Néha felnéztem az égre és azt gondoltam: na jó, elég a viccből, ez túl sok nekem. Nem biztos, hogy be tudom fogni a szám. A lány sokszor és sokféleképpen feszegette a határaimat. Például arra célozgatott: nem lát semmi kivetnivalót abban, ha egy házaspár szexuálisan külön utakon jár, csak ezt ne titokban tegyék.

"Hiszen nézz meg engem - mondta. - A pasik megőrülnek értem. Le sem tudom őket vakarni magamról. Honnan tudjam, hogy nem lesz majd olyan, aki egy kicsit számomra is vonzó? De sosem fogom becsapni a fiad. És azt sem gondolom, hogy egy-egy kaland miatt el kellene válnunk. A házasság nem a monogámiától lesz jó. Ez ma már valami mást jelent."

Ezeket a monológokat általában a legédesebb mosolyával adta elő. Amikor pedig minden erőfeszítésem ellenére kétségbeesve néztem a fiamra, ő azt mondta: "Jaj, anyu, vedd észre, hogy csak provokál! Az egész nő egy imádnivaló provokatőr. Nem gondolja komolyan, amit mond." No, ilyenkor néztem fel csendesen az égre, némi könyörületben bízva.

Forrás: Shutterstock

Tisztes lelki távolságtartásban voltunk egymástól. Én valahogy nem voltam vevő "vicceire", ő pedig nem szerette, hogy a fiam ennyire ragaszkodik hozzám. A férjem jó após volt, általában nagyra nyílt szemekkel, csodálkozva hallgatta a menye történeteit, még kicsit flörtöltek is néha. Ilyenkor a fiam mindig rám kacsintott: "Látod? Játék az egész élete."

Ahogyan egyre jobban megismertem a szüleit, meg is értettem valamit ebből. Szigorúságuk, szűkre szabott életfelfogásuk nem vihette más irányba ezt a vidám, mindig jókedvű lányt - gondoltam. Talán tényleg csak játszik, mert így élte túl az otthoni hétköznapokat. Néha még át is szerettem volna ölelni... De ő olyan bravúrosan és profin hajolt el tőlem, hogy még magam is azt érezhettem: valahol az én mozdulatomban volt a hiba. Amíg a fiam boldog vele, én elfogadom. Ez lett a mottóm. Ennél többre nem voltam képes.

Aztán egy bevásárlós délutánon egyszer csak megláttam egy férfival. Olyan édesen összebújósan, meghitten. Igaz, hogy csak beszélgettek, de annyi intimitás volt a mozdulataikban, hogy teljesen biztos voltam benne: szeretők. Hazarohantam, elmeséltem a férjemnek, amit láttam. Kértem, hogy segítsen elmondani a fiunknak, de ő azt mondta, szerinte rémeket látok. "Az a lány annyira fesztelen és nyitott, hogy valószínűleg semmi nincs közöttük. Ne háborgassuk a fiunkat ezzel! Ő kimagyarázza, te meg az az anyós leszel, aki soha nem akartál lenni."

Nem mondom, hogy megnyugodtam, de legyűrtem magamban a kétségeimet. Pár hét múlva bejelentették, hogy gyereket várnak. Nem tudom, mi ütött belém, de az arcába mondtam, hogy én nem lennék olyan biztos az ő helyében, hogy ki is az apa. A fiam sokkot kapott, a menyem elrohant, de még az ajtóból visszakiabált: "Most megmutattad, ki vagy valójában, ne számíts rá, hogy valaha is látni fogod az unokádat!"

A fiam kérdőre vont, én elmondtam, amit láttam. Ő pedig csak annyit válaszolt: "Biztos vagyok benne, hogy csak egy régi barátja volt. Tudom, hogy nem csal meg senkivel. Annyira örültünk, hogy gyerekünk lesz. Miért kellett életem legszebb pillanatát elrontanod?" Majd elindult a felesége után. Ennek három hónapja. A fiammal beszélünk telefonon, de azóta nem találkoztunk. Én meg tipródom. Szégyellem is magam, de a kétségeim sem múlnak. Mi van, ha mégis igazam van?

Lenke történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.