csalódás Ferencz Gabriella szakítás férfigyűlölet
Detti épp az utolsó közös képet tépte szét, amely őt és Mátét ábrázolta. Nagyon remélte, hogy többet már nem fog találni. Nem a könnycseppek miatt, azok már felszáradtak...

Inkább attól a bosszantó, testet, lelket szaggató dühtől akart megválni, amely minden egyes fotónál elöntötte. Hiába tudta, hogy nagyon nehéz feldolgozni a szakítást, még akkor is, ha ő kezdeményezte. Nehezen élte meg ezeket a napokat. Szeretett volna minél előbb túl lenni az egészen, újrakezdeni, majd ismét szerelmes lenni. Sajnos az út elején ez kivitelezhetetlennek tűnt, mert még a csalódás időszakában volt, amikor minden férfit utált.

Igen, az összeset, hiszen nem látott különbséget az egyik és a másik között. Igaz, hogy csak egyben csalódott, de úgy gondolta, ha ő meg tudta ezt tenni vele, akkor bármelyikük képes rá.

Igazságtalannak hangzik, talán az is, de ez a szakasz nem kerülhető el. Át kell élni a fájdalmat, mélyen, zokogva, a miérteket az ég felé kiáltva, ahhoz, hogy később jobb lehessen. Ilyenkor a világ legklasszabb férfija is elsétálhat mellette az utcán, ő akkor is fancsali képpel azt gondolja magában: "Ez is egy szemétláda."

Hiába nem mondja ki hangosan amit gondol, az arcára van írva. Ilyenkor nemhogy nem vonzza a pasikat, hanem egyértelműen taszítja őket. A kisugárzása, a szóhasználata, a rövid, tömör mondatai - és az, hogy folyton az exéről, annak bántásairól mesél - negatív energiákat közvetítenek mások felé. És ezt mindenki érzi, hiába is tagadja. Ennek a szakasznak a hosszát még nem látta Detti.

Forrás: Shutterstock

Megjósolni sem tudta, hiszen ez attól függ, mennyire ragaszkodik majd a múltbeli sérelmeihez, és mennyire tud egy szebb jövőben bízni. Ha már kopnak az emlékek, és van olyan gáláns, hogy megenged a szívének egy-két örömteli pillanatot, jobb lesz a kedve. Akkor majd lassan arra is rádöbben, hogy nem minden pasi "bunkó barom". Elkezd hinni abban, hogy csak rosszat fogott ki, és már nem általánosít.

Még mindig nem akar férfit a közelében tudni, de legalább már elviseli, ha egyikük ránéz. Nem szúr a tekintete, és egy kérdésre akár öt mondatban is hajlandó válaszolni. Persze még minden beszélgetés elején kihangsúlyozza, hogy nem akar új kapcsolatot. Ettől függetlenül azt veszi észre, hogy egyre több pasi próbálkozik - talán éppen azért, mert nem a görcsösség sugárzik róla, hanem a lazaság.

Lassan Dettinek is gyógyulni kezd a lelke, de még nem tud befogadni egy olyan elsöprő érzést, mint az új szerelem. Már nem csak a negatívumokat látja majd a pasikban, de még mindig nyitott szemmel jár, és nagyon figyel az apró jelekre. Mert nem akarja kétszer ugyanazt a hibát elkövetni.

Aztán egy napon azon kapja magát, hogy észreveszi: rengeteg vonzó férfi mászkál az utcákon. Eddig ez fel sem tűnt neki, mert azt hitte, egy kisvárosban úgysem találkozhat senkivel. Erre elég elmenni a szupermarketbe, és a jóképű turistától kezdve a sorban álló barna hajú pasiig mindenkit észrevesz. Nem beszélget velük, még csak nem is flörtöl, de az a jóleső érzés kezd el lüktetni a szívében, hogy készen áll az ismerkedésre.

Hiába tudja, hogy nem haragudhat az összes pasira, most még képtelen az érzésnek ellenállni. De hamarosan eljön az a pillanat, amikor túljut rajta, mert a legfontosabb, hogy ne ragadjon meg ebben a szakaszban. Mert akkor elszalasztaná az esélyét a boldogságra, keserűvé válna, és egyre jobban belemerülne a magányba.

Különbséget kell tenni az ex és a világ többi férfija között. Hiszen azokat nem ismeri, hogyan állíthatna róluk bármit? Sírjon, zokogjon, legyen dühös - ő, és mindannyian, akik ezt érzitek! De aztán higgadjatok le, és lépjetek tovább!

Gondoljatok bele, ha a pasik is ezt csinálnák, és nem jutnának túl az első szakaszon, akkor mindenkinek csupán egyetlen kapcsolata lenne egész életében. És ha azt elszúrta, nem lenne több esélye. Szörnyen hangzik, igaz? Úgyhogy gyerünk, szedjétek össze magatokat, és lépjetek tovább!

Még több cikk Gabriellától!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Gabriella stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Forrás: Szentgyörgyváry Tamás

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.