szerelem kibeszélő magazin szürkeség Berill Shero boldogság házasság
Nézem kettőnk gyűrött fényképét. Lassan kifakulnak a színek, fekete-fehér, vagy inkább szürke lesz a kép, olyan, amilyenné kettőnk kapcsolata fakult az utóbbi időben.

Hol veszítettelek el? Lelkesen szőttük terveinket, világmegváltó álmokat dédelgettünk, mindent közösen akartunk megvalósítani. És mi maradt belőlük? A két gyerek, a félkész ház és egy megfáradt kapcsolat.

Az egyetem után boldogan követtelek Németországba, az sem tántorított el, hogy nem beszéltem németül. Aztán megszűnt a jólét, hazajöttünk, és fél évig az én könyvtárosi fizetésem jelentette a bevételt. Összehúztuk a nadrágszíjat, és nevetve dacoltunk mindennel.

Madarat lehetett volna fogatni velünk, mikor először a lányunk, aztán a fiunk is megérkezett. Ekkor már szűkösnek bizonyult a papádtól örökölt belvárosi garzon, de jókat derültünk azon, hogy 38 négyzetméteren mindig kerül egy-egy legó a talpunk alá. Hátunkon egy-egy gyerekkel simán nekivágtunk a Bakonynak, áztattuk magunkat a horvát tengerparton, elrepültünk Svájcba, és mindig igyekeztünk mindenből a legjobbat kihozni.

A vakító mosoly mellé lassan bekúsztak a szarkalábak, sötét hajunkba ősz szálak vegyültek, de mi mindig a huszonéves arcot láttuk, ha a másikra néztünk. Az építkezésbe is reményekkel telve kezdtünk. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp, de lelkesen terveztünk, alapoztunk, fúrtunk, festettünk. Alig vártad, hogy az öltönyt lecserélhesd a munkásruhára. Abban is tetszettél.

A te korodban kevés férfinak nincs aputeste, és büszke voltam rá, hogy a mérnök férjem a kétkezi munkához is ért. Örömmel sütöttem-főztem a népes csapatnak, akik az építkezésnél segédkeztek. Jó volt megtapasztalni, hogy milyen összetartó az egyetemi baráti társaság meg a rokonság.

Lassan elkészülünk a házzal. Olyan lesz, amilyennek megálmodtuk. A gyerekek maguk választják ki a szobáik színét, a bútorokat. A felső szint és az udvar még várat magára. Mivel nincs kész a kerítés és a kapu, a szomszéd gyerekek is állandóan nálunk lógnak. A hatalmas udvaron jól lehet sarat dagasztani, alagutat ásni a versenyautóknak vagy kempinget csinálni a Barbie babáknak. Hétvégente a felnőttek is átjönnek, sokat bolondozunk.

Forrás: Shutterstock

Talán emiatt nem tűnt fel sokáig, hogy egyre kevesebbet beszélgetünk. Nincsenek közös szeánszok, mint régen. Praktikus társalgást folytatunk, ami kimerül abban, mi kell még a házhoz, melyik gyerek mikor hova menjen nyaralni. Mi lesz, ha megint bejön az online oktatás és így tovább...

Néhány hete sápadtan ültem a félig üres nappaliban. Akkor döbbentem rá, hogy elmegyünk egymás mellett. Már nem beszélgetünk, és nem nevetünk együtt. Végigtrappoltál a sáros cipőddel a folyosón, nyomtál a fejem búbjára egy puszit, majd megkérdezted, jól vagyok-e. Aztán a fürdőbe vonultál, a választ meg sem várva. Én meg leforrázva ültem, kezemben a gyerek matchboxával.

Észre sem vettem, hogy szorítom, csak amikor letört a tükre. Utánad indultam, de bezártad az ajtót. Korábban ilyet sosem tettél. Szíven ütött. A döbbenettől nem tudtam megszólalni se, te pedig nem említetted az okát. Aztán elmúlt a pillanat, mikor rákérdezhettem volna...

Egyik este filmet néztünk, hozzád bújtam, és azt gondoltam: a végén majd megbeszéljük a látottakat, ahogy régen is tettük. Te viszont a film után adtál egy jó éjt puszit és aludni mentél. Ijesztő a csend... Próbáltam rákérdezni, beszélgetni, de hárítasz. Folyton azt hajtogatod, minden rendben, de én érzem, hogy semmi sincs rendben.

Megkoptak a fények a tekintetedben, nem lelkesedsz, és nem örülsz semminek. Bezárkóztál valahova, ahol nem érlek el. Hogy tudnék segíteni, melletted lenni, ha nem mondod el, mi bánt? Hogyan közelítsek hozzád, hogyan találunk vissza egymáshoz? Ez egy segélykiáltás - nem akarlak elveszíteni!

Még több cikk Berilltől!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Berill stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.