válás küzdelem Ferencz Gabriella harc pokol
Mire valaki eljut addig, hogy ne csak magában forgassa a válás gondolatát, hanem ki is mondja nyíltan a párja szemébe, az hosszú folyamat. Álmatlan éjszakák előzik meg, mikor felidézi a jót és újra átéli a rosszat.

Mikor összerezzen minden egyes apró hangtól, mert úgy érzi, az életébe törnek be. Abba, amelyik romokban hever, és több törmeléket már nem bír elviselni. Addig a mondatig, hogy "el akarok válni", nagyon sok szenvedést át kell élni, nem egyik napról a másikra születik meg a döntés.

Mert az embernek biztosnak kell lenni abban, hogy mindent megpróbált, ahogyan abban is, hogy soha nem fogja megbánni. Pont ezért nem akar beszélni róla az, aki már elhatározta magát. Nem akarja minden rokon, ismerős előtt újra és újra feltépni a sebet, sem igazolni azt, hogy megalapozottan cselekszik.

Beatrix három éven keresztül próbálkozott. Ezer napon át, reggel, délben és este. Jelezni akarta, hogy nem jó irányba halad a házasságuk. Sírt, harcolt a kapcsolatukért, majd egy idő után már csak önmagáért és a túlélésért. Mindent megtett, így nem feladta, hanem belátta, hogy ez nem működik. Hogy külön-külön még lehet esélyük a boldogságra, de együtt már soha.

Amikor egy szombati napon felkelt, úgy érezte, eddig bírta. Egy perccel sem tovább. Odaállt a férje elé, és közölte, hogy válni akar. És ekkor nemcsak a nap sütött be az ablakon, de évek óta először reményt is érzett a lelkében: a szebb jövő reményét. Soha nem bánta meg, azt sem, hogy kimondta, és azt sem, hogy hétfőn felkeresett egy ügyvédet. Ettől függetlenül persze rengeteg negatív véleményt kapott.

"Ugyan mi bajod volt? Mindenetek megvolt, nem?" "Várnod kellett volna még ezzel! Hátha rendbejöttek volna a dolgok!" "És most mit fogsz kezdeni egyedül?" "Miért nem mentetek el inkább párterápiára?"
Semmit nem tudtak a háttérről, a sok könnycseppről és fájdalomról, így végképp semmi joguk nem volt, hogy kétségbe vonják döntésének megalapozottságát.

Forrás: Shutterstock

Miért hitték, hogy meggondolatlanul cselekedett, hogy nem éppen ezzel teszi a legjobbat? Van, amikor már semmi sem segít, és párterápiára járni is csak időhúzás lenne. De ezt sem kell megmagyaráznia senkinek. Főleg azoknak nem, akik annyira tapintatlanok, hogy ilyen kérdésekkel képesek beletiporni mások lelkébe.

Az, hogy nem látták az ő évekig tartó vívódását, nem azt jelenti, hogy könnyelmű. Hogy egy új pasi miatt akar válni, esetleg hóbortos, vagy nem tudja értékelni a jót az életében. Egy válás azt jelenti, hogy valaki megpróbálta, mégsem sikerült. De ez nem az ő hibája, csupán arról van szó, hogy két össze nem illő ember nem akarja tovább az időt húzni. Ez egy érett, felnőtt döntés, így nem kellene senkinek sem bírálnia.

Beatrix megtanult ezekre a kérdésekre nem reagálni, így valamivel könnyebb volt. A többieknek viszont ettől még megvolt róla a véleménye. Volt, aki észrevette, hogy a csendet azért kapja, mert olyan kérdést tett fel, amit nem kellett volna és amihez semmi köze. Persze akadtak olyanok is, akik továbbra is hangoztatták, hogy nem kellene elválnia. Szerintük legalábbis... De ők csak a felszínt látták, a színfalak mögött megbújó fájdalmat és gyötrődést nem.

Az, hogy valaki szépen akarja lezárni a dolgot, nem jelenti azt, hogy nem szenvedte meg a döntést. Csupán azt, hogy - az okoskodókkal ellentétben - belé sokkal több intelligencia szorult. Épp elég feldolgozni egy válást, nem kellene ilyen kérdésekkel még nehezebbé tenni annak, aki még csak a gyászfolyamat elején jár. Tisztelet is kellene a kíváncsiság mellé, és máris többen átgondolnák, hogy kimondják-e a véleményüket, vagy sem.

Még többet szeretnél belőlünk?
Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.