házasság válás válókereset Ferencz Gabriella lezárás
- Ma egy ugyanolyan tekintettel találkoztam, mint két évvel ezelőtt a tükörben! Az ügyvédemtől jöttem ki, és egy fiatal nő ült a folyosón a gyermekével, ahogyan akkor én is. Rettegés, félelem és elkeseredés tükröződött a szemében...

Ő láthatóan még az út elején jár, nemrég hozhatta meg a döntést, hogy elválik, és már az is nagy szó, hogy ezt meglépte. Még csak azt tudja, hogy nehéz lesz, nagyon! De azt még nem, mennyi szemétségre képes valaki, aki elveszti a játékszerét. Én már igen!

Panni hangja nyugodt volt, most már sokkal könnyebben kezeli a helyzetet, nem omlik össze minden egyes ajánlott levéltől. Megtalálta magában azt a kifogyhatatlan erőt, ami ahhoz kell, hogy kitartson. Szüksége is van rá. Közel két éve tart a válópere, pontosabban a bontóper.

Soha nem akart jogász lenni, de már kívülről ismer minden olyan törvényt, amely az erőszakkal, a gyermekvédelemmel és a válóperrel kapcsolatos. Nem kérte ezt a tudást, de annyi beadványt írt már, hogy beletanult. Sokszor fájt, sokszor zokogva gépelt, de folytatnia kellett. A gyermekéért, aki szuperhősként tekint rá, felnéz rá, imádja, és a legszebb szavakkal szólítja.

Nem úgy, mint az apja, aki nap mint nap megalázta, belerúgott, meg akarta semmisíteni, mert akkor nagyobbnak és édesebbnek érezte volna a győzelmet. Nem sikerült neki, mert mielőtt még befejezhette volna élete fő művét, és uralma alá hajtott volna egy magabiztos nőt, Panni lépett. Beadta a válókeresetet.

Boldogságot érzett, mikor eljött az ügyvédjétől, mert úgy érezte, mázsás súlytól szabadult meg. Akkor még nem látta az út végét, de már annak is örült, hogy rálépett és biztosan halad előre. Azóta nem csak a törvényekkel ismerkedett meg. Megtanulta, mire hány nap van, mit hogyan kell eljuttatni, feltölteni. A határidőnaplója megtelt az ügyvédjével történő egyeztetések és a tárgyalások időpontjaival.

Forrás: Shutterstock

- Még mindig folytatni akarja? - kérdezte sokszor az ügyvédje.

- Persze! Miért lépnék vissza?

- Sokan megteszik. Egy hízelgő szó, egy virágcsokor, ígéretek, hogy a férj soha többé nem teszi azt, amit korábban százszor is...

Sokszor zokogott, rengetegszer érezte úgy, hogy szétszakad a lelke, de újra és újra meglelte azt az erőt, amit a folyosón ülő nő még nem. Most csak annyit tudott tenni érte, hogy bátorítóan rámosolygott. Remélte, hogy ő sem adja fel, nem hátrál meg, és a gyermekéért, a boldogabb életükért, végigcsinálja az egészet.

"Költözzön külföldre! A lényeg, hogy minél messzebbre!" Ennyit tudtak neki javasolni két évvel ezelőtt arra a kérdésre, hogy mit tegyen egy olyan nő, aki sokat szenvedett a férje mellett. Mindenki a távolságban látta a megoldást, és abban, hogy a másik fél egyszer majd feladja, vagy talál egy másik nőt, akire rátelepedhet.

Eleinte Panni is ebben reménykedett, aztán feladta, és inkább a saját erejében bízott. Most már látja az út végét, ahol egy másik, szebb élet kezdődik. Olyan, ahol a gyermekével együtt maguk mögött hagyhatják a múltat. Újra elkezdhet bízni az emberekben, a férfiakban, és talán egyszer még szerelmes is lesz.

Két év, számtalan álmatlan éjszaka, millió könny volt az ára annak, hogy most itt tart. De pár hét, és szabad nő lesz ismét, akit már nem láncol papír egy olyan férfihoz, aki csak fájdalmat okozott neki és a gyermekének. A hit és az erő sosem kívülről jön, mindkettőt magunkban kell megtalálnunk - de ha sikerül, kifogyhatatlan készletekre lelünk!

Ferencz Gabriella novellája

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.