szokás Lippai Flóra ivás ciki elkényelmesedés
A Facebook szerint állandóan kirándulsz, a Tinderen vakító kék szemekkel meredsz a kamerába, a LinkedInen pedig te vagy a munka hőse. Csak hát, nyilván meg kell válogatni, kinek és mennyire teregeted ki a szennyest.

Ami azt illeti, a többség még magával sem teljesen őszinte. Hiszen ki akarna magára úgy gondolni, mint aki minden szabadidejét sorozatbámulással tölti, miközben még a gyorskaját is lusta megmikrózni? Nem vagyunk szentek, el kéne végre fogadni. Az alábbi 5 rossz szokásnak nagy valószínűséggel nem csak te esel áldozatául a mindennapokban.

Előkerül az a borosüveg otthon, egyedül...

Ezt pedig nem szívesen vallod be magadnak, hiszen csak az alkoholisták isznak a négy fal között, magányosan. Tedd a kezed a szívedre, és úgy mondd: nem jó érzés meginni egy pohár bort munka után, egy jó film mellé. Igen ám, csak a fejedben ott bujkál a félsz, hogy a szomszéd Jóska bácsi is így kezdte. A barátok meg egyre kevésbé érnek rá egy közös hétvégi iszogatásra. Lebabáztak, vagy egyszerűen átváltottak nyugdíjas üzemmódra, de valahogy már ritkulnak a találkozások.

A fél életed a Facebookon töltöd!

Olyan ez, mint a cigi: nem élvezed, de ha nem jutsz hozzá, megkattansz. Ráadásul a profilképek melletti zöld pötty miatt ezt nem is lehet letagadni. Ha pedig valaki nem válaszol 5 percen belül, biztos lehetsz benne, hogy online van, csak semmi kedve reagálni. Szomorú dolog ez valójában, mert tényleg nem ad annyit, amennyit ígér, sőt. Mivel azonban az összes esemény és beszélgetés itt zajlik, nem tudod ignorálni. Köszönjük szépen, Zuckerberg!

Szex közben másról ábrándozol...

De hogy enyhítsem a bűntudatod, a párod is. Sajnos, vagy nem sajnos, nincs az a rózsaszín köd, ami 60 évre bebetonozná két ember szerelmét. Persze nem kell ehhez konkrétan fizikailag együtt lenni, hiszen álmodozni a nap bármely percében lehet. Ha túl jóképű és kedves a főnököd, ne csodálkozz, ha a pucér teste villan be előtted a nap különböző szakaszaiban! Ez még nem a világ vége - amíg nem lépsz a tettek mezejére. Nem arra lettünk tervezve, hogy csak egy emberhez vonzódjunk egész életünkben.

Elcsalod a munkát, edzést, tanulást... mindent...

Na jó, talán nem mindent, de mostanra már valószínűleg kitapasztaltad, meddig mehetsz el. Hiszen a főnök úgysem figyel a nap minden percében, és a többiek is ezt csinálják. És persze a fizetésed megkapod így is. A kimaradt edzésre millió és egy okod van, de ezt másnak különben sem kell tudnia. A tanulás pedig tipikusan az a dolog, ami kellő mennyiségű energiaitallal áttehető másnapra is.

Még vágysz a kalandokra, de egyre inkább elkényelmesedsz!

Nem érted, hogy voltál képes fénykorodban egy üveg whiskey után reggel 5-ig simára koptatni a táncparkettet. A harmadik x beköszöntével már minden második barátod frontérzékeny és fejfájós, és fél évre előre kell időpontot foglalni hozzájuk. Te sem mentél még el arra a világkörüli útra, legfeljebb a Siófok tábláig jutottál el. A merész álmaidat pedig - melyeket talán még senkinek sem mertél elmondani -, szépen lassan eltemeted.

Nem hiszek abban, hogy léteznek tökéletes emberek, akik nem rontanak el semmit, és akiknek minden szempontból bejött az élet: nagy ház teli gyerekekkel, karrier és sírig tartó szerelem. Viszont az sem jó, ha csak legyintesz, mondván: más is így csinálja. A tartalmasabb életre a nagy többségnek igenis van lehetősége.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.