szerelem bokaficam beteg orvos párkapcsolat párkeresés Berill Shero
Tünde kétségbeesetten telefonálgatott, de vasárnap lévén senki nem ért rá. Sürgős lett volna, hogy valaki ne csak a számítógépét, de az életmentő kávéfőzőt is megnézze. Mindkettő egyszerre mondta be az unalmast.

Nem ilyen név- és születésnapot képzelt magának. A szülei a határ túloldalán ragadtak, Záhonynál nem volt egyszerű átjutni. A barátnői elutaztak a családjukkal, most, hogy végre ki lehet mozdulni. A szomszéd srác, Peti is csak jövő hétvégére ígérte, hogy megnézi a bekrepált dolgokat. Így a lány először olvasni próbált, hogy elterelje a figyelmét, de nem volt hozzá türelme. Végső elkeseredésében úgy döntött, elmegy futni, legalább kiszellőzteti a fejét.

El sem kellett volna indulnia. Akkor most nem ülne itt a balesetin sajgó bokával. Még jó, hogy a nővérek kedvesek voltak és elfogadták a tb-számát, mert semmilyen papír nem volt nála. Nem merte felhívni a családját, azt gondolta, ha a röntgen után kiderül, hogy pontosan mi a baj, akkor rájuk csörög.

Elképzelte, hogy a nagyi sopánkodva összecsapja a kezét, az anyja aggódva járkál, és az apja a maga higgadt módján mindkettejüket nyugtatgatja. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem hallotta meg, amikor szólították. Arra riadt, hogy egy árnyék megállt felette. Majd egy csokoládébarna szempárba nézett. Még a maszk sem tudta eltakarni, hogy az illető mennyire dühös.

- A kisasszonynak talán külön kérvényt kell benyújtani, hogy fáradjon a rendelőbe? - dörrent rá bariton hangján a szempár gazdája.

A lány nem győzött szabadkozni, míg a rendelő felé sántikált, bár a férfi egy szót sem hallott belőle. Lendületesen haladt előre, nyomában az egyre inkább lemaradó lánnyal. Gyorsan kiderült, hogy az orvos már a 25. órát tolja a műszakban. Eközben még autóbalesetes sérülteket is műtött, és alig pihent. Az asszisztensnő fellélegzett, amikor a férfi átment a másik helyiségbe. "Kovács doki alapvetően jó fej, de már nagyon fáradt. Ne vegye magára, nem önnek szól a dühe" - fordult szabadkozva a lány felé.

A röntgen után már gyorsabban mentek a dolgok, Tündi kapott egy rögzítőt a bokájára, az orvos pedig a lelkére kötötte, hogy egy hét múlva ne hagyja ki a kontrollt. Ahogy átadta a papírokat, véletlenül egymáshoz ért a kezük.

Forrás: Shutterstock

Olyan volt, mintha villám csapott volna beléjük - a kezelőlap és a röntgenfelvétel életre kelt és a padló felé indult. Mindketten hevesen utánakaptak, közben összefejeltek. Tündéből kitört a nevetés.

- Ez egy ilyen nap. Jobb, ha nem jön közelebb, doktor úr, mert ma mindent elrontok, amivel kapcsolatba kerülök - úgy nevetett, hogy a könnye is csorogni kezdett. Az orvos értetlenül állt, mire a lány beavatta a napjába.

- És még azt hittem, nekem van rossz napom - mosolygott a maszk mögött a férfi. - De úgy látom, magával nem lehet versenyezni.

Tünde ezek után már megkönnyebbülten számolt be szüleinek a sorscsapásokról, miközben a taxi hazafelé vitte. Felsántikált az emeletre, és elgondolkodva állt meg a hűtő előtt. Hiába készült epres tortával a szüleinek, ha ma nem érnek ide, és nincs senki, akivel megoszthatná. Gondolt egy merészet, újra taxit hívott, és a kórház felé vette az irányt. Alig lépett be a sürgősségi ajtaján, megcsörrent a mobilja.

- Dr. Kovács Norbert vagyok. Remélem, nem zavarom. Csak... Rendezgettem a kórlapokat, és most látom, hogy magának nemcsak név-, de születésnapja is van ma. Engedje meg, hogy boldog szülinapot kívánjak, és elnézést a kirohanásomért. Tünde hangosan felkacagott.

- Tudja mit, doktor úr? Elfogadom a bocsánatkérését, ha szakít rám néhány percet. Itt vagyok a kórházban. Nem lett volna kivel elfogyasztani az ünnepi tortámat, és úgy gondoltam, ön és a nővérek megérdemelnek egy kis kényeztetést a nehéz nap után. Áll az alku?

Nem kellett sokáig várnia az orvosra, az ápolónők bevezették a nővérszobába. A torta mindenkinek ízlett. Kedvesek voltak vele, ajándékot is kapott, fotók is készültek, és hamarosan azt is elfelejtette, hogy fáj a lába...

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.