A múltam tesz azzá, aki ma vagyok.

Hiába fektettünk bele éveket, semmit sem nyertünk belőle: sem társat, sem pedig örömet. Keserűséget, csalódottságot viszont annál többet. "Ha ezt előre tudtam volna!" Életünk során rengetegszer elhangzik ez a mondat, de vajon mennyire gondoljuk komolyan?

Ha a döntéseink következményeit előre ismertük volna, vajon teljesen máshogy alakul az életünk? Minden bizonnyal, hiszen ha mindig józan, átgondolt döntéseket hoztunk volna, akkor egy steril, kiszámítható, nyugodt életet élnénk. Pont, amire mindenki vágyik. Nem igaz? Mert ezt kívánjuk, amikor egy szakítás után zokogunk a fájdalomtól, és erre vágyunk egy veszekedés végén.

De nem vagyok benne biztos, hogy valóban akarnánk-e ezt a tudást minden utunkba kerülő személlyel, helyzettel kapcsolatban. Hiszen nemcsak a csalódások tűnnének el a mindennapjainkból, hanem a meglepetések és a csodák is. Ahogyan az a fejlődés is, ami bennünk megy végbe egy-egy tapasztalat után.

Azt gyanítom, ha előre tudtuk volna, hova fut ki egy-egy kapcsolat, akkor is belementünk volna, mert voltak szép pillanatok, és mert sohasem eresztjük el annak a reményét, hogy ezúttal másként lesz. Hogy visszamennék-e a múltba a döntéseim között gyomlálni, a rosszakat kihúzni, a szemétbe dobni, és csak a jókat megtartani? Talán, de nem mindegyiket, mert akkor nem az a nő lennék, aki most vagyok.

Ha azon az úton folytatom, amelyiken valamikor elindultam, valóban homlokegyenest más életem lenne. Mégsem biztos, hogy azt szívesebben és boldogabban élném. Mert egy adott személyt valóban kitörölnék az életemből, de egy másikat semmiképp. Az egyik emléket felégetném, míg a másikét bekeretezném. De a kettő nem választható el egymástól, mert a rossz döntések során nem csak rossz dolgok történtek velünk.

Furcsa és nehéz döntés lenne, sokszor elgondolkodtatott már ez a kérdés, és végül arra jutottam, hogy a múltam is az enyém. Megtapasztaltam, tanultam belőle, és most már tudom, mit fogok kerülni a jövőben, ahogyan azt is, hogy kit nem kívánok soha többé az életembe beengedni.

Vágyom a következő csodára, és remélem, hogy kevesebb csalódásban lesz részem. Én így használom a múltamat és a tudást, amit adott. Nem tagadom meg, nem is köpöm szembe, de azt sem gondolom, hogy ne lehetne még jobbnak lenni és jobb döntéseket hozni. A múlton nem tudok változtatni, de hiszem, hogy az ott szerzett tapasztalataimmal én vagyok a jövőm forgatókönyvírója.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk.
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock