házasság megcsalás Ferencz Gabriella ragaszkodás szerető
Nem az új nő vagy férfi tehet arról, ha egy párkapcsolat zátonyra fut, hanem a két fél, aki abban élt. Akiknek olvasni és értelmezni kellett volna a jeleket, dolgozni kellett volna a házasságon, hogy ne így végezzék.

Egy boldog kapcsolatba nem rondíthat bele egy harmadik. Ha valamelyik fél már észreveszi a kínálkozó lehetőségeket, akkor a szívében, fejében rég megszületett a döntés, hogy az elvesztett izgalmat, boldogságot máshol keresse. És ez nem úgy történik, hogy ránéz a naptárra, és azt mondja magában: "Basszus, már tíz éve együtt vagyunk, mással is akarok szeretkezni!"

Ami megfogalmazódik benne, az egy érzés, egy hiány. Lehet, hogy hosszú vívódás eredményeként lép félre, lehet, hogy a párja nem ereszti a kapcsolatból, pedig ő szabadulna, és az is lehet, hogy egész egyszerűen beleszeretett valakibe.

Nem akarom elfogadtatni vagy megmagyarázni ezt a szituációt, csupán szeretnék rávilágítani arra, hogy emberekről van szó, nem előre beprogramozott robotokról. Az, hogy valaki tíz évvel ezelőtt kimondta az igent, még nem jelenti azt, hogy a változások, az átélt rossz pillanatok, események hatására nem változtathat ezen. Nem szabad elítélni valakit azért - főleg nem életének egy apró részlete alapján -, ami kívülről látható a folyamatból. Hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen volt a kapcsolata az elmúlt hónapokban, években. Nem láthatjuk a rengeteg vívódást, ami idáig vezetett.

A problémát inkább abban látom, ha egy háromszereplős történet évekig elhúzódik. Dönteni kell, ez egyértelmű - mégpedig mielőbb, mert senkinek sem jó az időhúzás. Sem annak, akit megcsalnak, sem annak, aki a főszereplője, ahogyan annak sem, akit azzal hitegetnek, hogy őt választják. A három személy között a szálak nagyon össze tudnak kuszálódni, annyira, hogy már csak egy képzeletbeli olló segíthet - az pedig sokkal fájdalmasabb, mint az egyenes beszéd.

Forrás: Shutterstock

Amit évek óta nem tudok megfejteni, az az, hogy miért ragaszkodnak a nők egy halott házassághoz. Ahhoz, hogy ők feleségek - még akkor is, ha a titulus már csak papíron létezik, és évek óta nincs megtöltve tartalommal: külön ágyban alszanak, alig szólnak egymáshoz, és nem terveznek közös programokat. Van olyan feleség, aki tud mindenről - hogy a férje vágyai nem kielégítetlenek, talán még a szeretője nevét is ismeri, mégsem válik.

Miért ragaszkodik valakihez, aki láthatóan függetlenítette magát a házasság köteléke és a kötelezettségei alól? Nem tudomást venni a szemmel láthatóról értelmetlen dolog, mert belülről mar, dühöt és csalódottságot szül a lelkében. Ezeket nem lehet elnyomni, mert olyan erős érzések, amelyek nem hódolnak be. Egyszer felszínre törnek és gyűlöletbe csapnak át, akkor pedig mindenki szenvedni fog, ahelyett, hogy valamennyien új életet kezdhetnének.

Egy szerető akár még jó dolog is lehet, mert okot adhat arra, hogy ne folytassuk azt a szörnyű házasságot, amit már évekkel ezelőtt be kellett volna fejeznünk, de hiányzott az utolsó löket, hogy a döntés megszülethessen. Persze nem kívánom senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.

Egy dologban azonban biztos vagyok: nem nekünk kell megoldanunk mások problémáit, és nem szabad sem ítélkezni, sem véleményt alkotni. Ez az ő dolguk, azoké, akik benne vannak. Az ebbe fektetett energiát pedig inkább szánja mindenki a saját kapcsolatának javítására!

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk.
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.