szerelem párkapcsolat várakozás Balogh Orsi érzések
Ricsi egy vérbeli jófiú. Egy időben mindent megtett azért, hogy végre társra leljen, de úgy tűnt, senki nem értékeli azt, ami a legkülönlegesebb benne: az áldott jóságát, a feltétlen szeretetét.

Még nem találkoztam hozzá foghatóval. Sokáig voltak fenntartásaim vele szemben, mivel az álmok ritkán válnak valóra. Pláne, ha azok az igaz szerelemmel kapcsolatosak.

Nagyon sokszor törték már össze a szívemet, mert olyan vagyok, mint Ricsi. Jobban szeretek adni, mint kapni. Nincsenek nagy elvárásaim, mert tisztában vagyok vele, hogy azok csak csalódást szülnek - ezért igyekszem minimalizálni ezeket. A megcsalásom és a temérdek mérgező kapcsolatom után egy páncélszekrénybe zártam a szívemet. Elvesztettem a hitemet a szerelemben, de abban is, hogy léteznek még normális, jóravaló, igazi férfiak. És ekkor jött Ricsi.

A Tinderen ismerkedtünk meg. Mindketten komoly kapcsolatra vágyunk, és a felesleges időhúzás helyett két nap után megejtettük az első randit. Azóta fél év telt el, és akárhogy keresem Ricsi hibáit, nincsenek. Vagy olyan aprók, hogy nem zavarnak.

Pedig ő mindig mondja: "Nyugodtan lehetsz velem őszinte, Tilda. Az őszinteség a kapcsolat alapja. Csak úgy lehet jobb, ha őszinték vagyunk egymással." Kész vagyok tőle! Nem olyan, mint az eddigi pasijaim, teljesen különbözik tőlük. Azt kell mondjam: Ricsi tényleg egy jófiú.

Nem akarja megmondani, hogyan öltözék, vagy miként viselkedjek. Nincs gondja azzal sem, ha a fiú barátaimmal beszélgetek. Nem zavarja, hogy többet keresek nála, és mindig hevesen gratulál a sikereimhez. Nemcsak szexet akar tőlem, hanem igazán engem akar. Pedig nem vagyok egyszerű nő: megvannak a saját dilijeim - ő mégsem tágít. Sőt, a jövőről beszél, házasságról, családról. De semmit sem erőltetne rám.

Forrás: Shutterstock

Ez az ember épít engem. Nem húz le, nem keresi a lehetőséget, hogy csorbítsa az önbizalmamat. Egyáltalán nem akar a függőjévé tenni. Mindig hangsúlyozza: ne csak vele legyek, hanem ugyanúgy szánjak időt a családomra, a barátaimra meg önmagamra is. Néha azt kérdezem magamtól: ki vagy te?
Ki vagy te, aki kérés nélkül elmosogatsz magad után, aki apró meglepetésekkel és temérdek figyelemmel halmozol el? Ki vagy te, aki úgy szeretsz engem, ahogy vagyok, és nem akarsz megváltoztatni? Ki vagy te, hogy nem félsz kimondani és kimutatni az érzéseidet?

Sokáig féltem tőle. Attól tartottam, túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Kell lennie valami buktatónak. Például tuti átver, és lepattint, ha megun. Vagy esetleg majd egy óvatlan pillanatban elkábít, és eladja a szerveimet. De nem. Továbbra is ugyanaz az ember, sőt, még jobb! Azt hittem, majd az első vitánál kibújik a szög a zsákból, ám tévedtem. Nem arra törekedett, hogy neki legyen igaza, vagy hogy az legyen, amit ő akar. Kompromisszumkész volt. Mindig a békés megoldásokra törekszik és arra, hogy mindketten jól járjunk.

Az ötödik hónap után már kezdtem megszokni a gondolatot, hogy nem játszik, nem ver át, ő valóban ilyen. Jófiú. Hálás voltam, mert felemel, és nem elnyom. Olykor könnyezve gondoltam arra, hogy bakker, ez az ember tényleg szeret engem. Felemelő érzés volt végre megbízni valakiben. Végre elengedhettem magamat, nem kellett többé görcsösen őrizni a falaimat - amiket a szívem köré tákoltam. Ricsi jött, és segített lerombolni őket.

Sosem éreztem még magamat ennyire szeretve és megbecsülve. Elismeri az erőfeszítéseimet, elismer engem, és néha sokkal jobban hisz a képességeimben, mint én. Sokat gondolkodtam azon, hogy hol volt eddig, hol bujkált. Bárcsak előbb lépett volna be az életembe!

Már boldogsággal telve gondolok vissza a múltamra, hálát adva azért, hogy nem maradtam valamelyik exem mellett. Újra tudok hinni a szerelemben, akármilyen ponyvásan is hangzik is. Hiszem, hogy a megfelelő ember mellett megtapasztalhatjuk azt a nagyszerű szerelmet, ami a könyvekben meg van írva. Ricsinek köszönhetem, hogy már nem tartom szemét disznónak a férfiakat. Ma már tudom: igenis léteznek normális férfiak - még ha nem is minden bokorban. De léteznek. Nem haltak ki a jófiúk.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk.
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.