Az exférjem huszonöt év hallgatás után visszatért az életembe!

Jót nevettünk, hogy ki a fene lehet az vasárnap reggel. Biztos valaki a múltból, egy szellem, aki nem halad a korral. Felvettem, és tényleg. Az érsebészeti klinikáról hívtak,Szabó László ügyében. Közbevágtam, hogy téves a hívás, itt nem lakik senki, akit így hívnak, sőt, nem is ismerek ilyen nevű embert. Darida Emesét keresik - mondták.

Miközben a férjem mellettem állt, és értetlenül nézett rám, hogy most akkor mi van, eszembe jutott. Hogy huszonöt évvel ezelőtt volt még egy férjem. Érettségi utáni nyáron úgy döntöttem, hogy elmegyek a Balatonra dolgozni és pénzt keresni. A nagy munkában találkoztam egy sráccal, akivel egész nyáron sülve-főve együtt voltunk, és augusztus végén, hogy a szerelmünk megmaradjon, összeházasodtunk. Én nem mondtam meg otthon, a szüleim nem tudtak róla - biztosan kiakadtak volna, az egyetem szeptember 15-én kezdődött.

Az volt a terv, hogy közös albérletbe költözünk - ő ideköltözik Budapestre Zalából, én meg az egyetemen leszek. Ő dolgozik, aztán pár hónap múlva megmondjuk a szülőknek. Sosem ért ide, mindig közbejött neki valami - persze ő is csak épphogy nagykorú volt, és a világ csak akkor kezdett kinyílt előttünk. Aztán az egyik együtt töltött hétvégi buli utáni reggel megbeszéltük: inkább hagyjuk ezt. Beadtam a keresetet a bíróságra - egy tárgyalásunk volt, hiszen nem volt semmink. Elváltunk, és akkor találkoztunk utoljára. Huszonöt éve.

"Igen, igen, jó helyen jár, én voltam Szabó László felesége, de huszonöt éve nem is hallottam felőle." "Nagyon sajnálom - mondta a nő a telefonba. - De a volt férje önt jelölte meg hozzátartozónak." Ezen is meglepődtem. "Végstádiumban lévő rákos beteg - folytatta a nő -, segítségre van szüksége." Nem akartam vitatkozni, hogy hívjon másvalakit, megkérdeztem, mit kell tennem. Másnap reggel kell a klinikán lennem, a kezelőorvosa vár. Megígértem, hogy ott leszek.

A férjem a kanapén ült és magyarázatot várt. Tudott az előző házasságomról, csak azt nem értette, hogy került elő most ez a férfi, és mit fogunk tenni. Hát, pont erre a két kérdésre nem tudtam én sem a választ. Azt mondtam, biztosan nagy bajban lehet, hogy engem, az ezer éve nem látott volt feleséget keresi meg. Nincs jogom erre a kérésére nemet mondani. Mármint arra, hogy bemenjek a klinikára, és amiben tudom, támogassam őt. Elhatároztam, nem fogom kérdezgetni, hogy hol vannak a rokonok, miért nem azok jönnek. Bizonyára megvan az oka, hogy nem nekik szólt.

És itt lett érdekes a dolog. "Mi lehet az az ok, amiért nem a családjának szólt?" - kérdezte a férjem. "Meghaltak, külföldön élnek, megszakadt velük a kapcsolata, magyar viszonyok között ezek történhetnek" - válaszoltam. "Honnan tudta a számot?" - kérdezte még. Igen, nekem is eszembe jutott, hogy honnan, de nem kell hozzá nyomozónak lenni, hogy kiderüljön: anyukámék házát örököltem meg, és még anno, mikor még ő volt a férjem is ez a telefonszám tartozott a Darida névhez és a címhez. "Szerencséje volt, oltári szerencséje" - mondtam.

Nem jött álom a szememre. Egyszerre akartam megállítani és sürgetni a perceket. Tudtam, hiszen mondták, hogy nagyon beteg, és azt is tudtam, hogy biztosan ledöbbenek, mennyire megöregedett és milyen elesett. De akkor is, a szívemben ő az a férfi marad, akit annyira szerettem, hogy az első férjem lett.

Eszembe jutott az a nyár Siófokon 1995-ben, amikor mindenki Bon Jovi Always-ére lassúzott a szerelmével, szorosan összesimulva. Mi is. És dolgoztunk minden nap - a Palace diszkóban voltunk felszolgálók. Akkor még ez volt a Balaton legmenőbb helye. Pont tavaly nyáron jártunk arra a mostani férjemmel, és meglepve tapasztaltam, hogy bezárt - de csak a hely iránti nosztalgia érdekelt, az első férjem eszembe sem jutott.

Reggel amikor csörgött a telefon, hogy ébresszen, már ébren voltam. Nehéz szívvel indultam a klinikára.

Törőcsik Edit novellája

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk.
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock