érzelmek apa család anya gyereknevelés Bali Edina Zsanna
Úgy nőttem fel, hogy mindig ketten voltunk. Anya és én. Persze jártam óvodába, iskolába, különórákra, voltak barátaim, még le is diplomáztam, de otthon mindig kettesben voltunk.

A nagyszüleimet nem ismertem, már nem éltek, amikor megszülettem. Apáról pedig még beszélni is tilos volt otthon. Anya azt mondta, az az ember nem érdemli meg, hogy apának nevezze bárki is. Higgyem el, csak boldogtalanságot és fájdalmat hozna az életembe. Csak a keresztnevét volt hajlandó megmondani, a vezetéknevét nem. Ha néha valami sajgó hiány öntötte el a szívem, megnyugtatott, ha magamban mondogattam a nevét. Ilyenkor egy megfoghatatlan biztonságérzetet kaptam, ami jó volt, segített.

Egy összebújós anya-lánya estén, olyan tízéves korom körül, elárultam anyukámnak ezt a szokásomat. Próbáltam ezzel is rávenni, hogy meséljen apámról, vagy legalább mutasson egy fényképet, hogy lássam, milyen a szeme, a haja színe.

De amikor erről beszéltem, olyan elutasítóvá vált, annyi ridegséget és haragot zúdított rám, hogy a következő tíz évben eszembe sem jutott megszólalni "apa ügyben". Megértettem, hogy az anyukám szeretetét kockáztatom. Bele sem mertem gondolni, hogy micsoda szörnyeteg lehet az a férfi, aki miatt az én szépséges anyukámnak így megcsúnyul az arca, ha csak rágondol.

Soha férfi nem lépte át a házunk küszöbét, soha nem beszéltünk szerelemről. A tétova szerelmi próbálkozásaimmal kapcsolatos kérdéseimet sem tudtam feltenni. Az "azt csinálsz, amit akarsz, de tudd, hogy egyetlen férfiban sem lehet megbízni, így eleve készülj fel, hogy csalódni fogsz" anyai intelem bizonytalanná és hitetlenné tett. De nem éreztem, hogy valamiből kimaradok. Mintha belém égett volna a tudás, hogy csak rosszul járhatok. A rettenetes apám egy életre elintézte ezt a kérdést.

Felnőtt koromban időnként rémálmaim voltak, amelyben mindig valamilyen kegyetlen férfi szerepelt, és aki elől mindig futottam, az életemet védve. Amikor elmeséltem az álmaimat édesanyámnak, a válasz általában az volt: az álmok nem hazudnak. A tudattalanom pontosan tudja, hogy mit hozna az életembe az apám.

Forrás: Shutterstock

Huszonöt éves voltam, amikor anyukám egy balesetben meghalt. Teljesen magamra maradtam. Úgy éreztem, hogy nincs nálam árvább a világon. A gyászomban - bár rettenetes lelkiismeret-furdalásom volt miatta -, valahogy azt éreztem, vigaszom lehetne, ha mégis megtudnám valahogy, hogy ki az apám. Rögeszmémmé vált, hogy ezt a részt is megismerjem anyukám életéből. Azt gondoltam, hogy őt sem tudom elengedni addig, amíg nem találom meg az apámat.

Két évig megszállottan nyomoztam. Látni akartam, hogy az apámnak rossz élete van, szenved, hogy megbüntette őt az Isten. Megbüntette, amiért olyan fájdalmat okozott az anyukámnak, hogy tönkretette vele - és ezzel valahol engem is. Hiszen most, a valódi magányomban jöttem rá, hogy mindig is magányos voltam, mindig is menekültem, mindig is túlóvtam magam. Látnom kellett, hogy így volt jó, hogy így jártam jobban.

Fel akartam kutatni más gyerekeket, akik ennek a férfinak az áldozatai. Látni akartam, hogy másokat is bántott. Tulajdonképpen azt akartam látni, hogy az anyukámnak igaza volt. Hogy tényleg engem óvott. Imádkoztam érte, hogy megtaláljam az apám, és kiderüljön róla, hogy minden, amit tudtam, igaz volt.

Két év után felleltem egy réges-régi barátnőt, akivel anyukám nagyon jóban volt akkoriban, amikor foganhattam. Reméltem, hogy tud valamit, hogy ugyanazt a történetet fogja mesélni. Azt a szörnyetegest. A régi barátnő tényleg sok mindent tudott. Mesélt egy kedves fiúról, aki szerelmes volt az anyukámba, de valami történt, ami miatt szakítottak. Édesanyám pedig nem mondta el az apámnak, hogy várandós velem. Sőt, vele, a legjobb barátnőjével is olyan gorombán viselkedett a szülés előtt, hogy azzal bezárt minden kaput. Lám, eltelt huszonhét év, hogy nem is hallott felőle...

Kaptam egy nyomot, amin elindulhattam. Pár hónapra rá már tudtam, hogy nagy valószínűséggel ki az apám. Úgy intéztem, hogy megismerkedhessem a lányával, aki öt évvel fiatalabb nálam. Nem mondtam meg neki, hogy ki vagyok. Kicsit barátkoztunk, beszélgettünk. Elképesztően szabad lány, teli örömmel és szeretettel. És a legnagyobb példaképének az apját tartja, akit imád. Az én apámat, a szörnyeteget... Jaj, anya, mit csináljak most?!

Noémi történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.