szerelem párkapcsolat Ferencz Gabriella szakítás gyávaság őszinteség
A csend nem válasz, a hallgatás pedig nem magyarázat, mégis sokan ezt hiszik, és bevett módszerként alkalmazzák. A kapcsolat feldolgozásának nagy részét pedig azokra hagyják, akik érzelmekkel tele, értetlenül állnak a dolog előtt.

Akik nem tesznek mást, mint reménykednek az utolsó utáni pillanatig. Mert őket a szerelem, a csodás jövőbe vetett hit tartja még mindig ott, és az érzelmeik nem engedik, hogy rosszat gondoljanak arról, akit szeretnek. Nem tudják elhinni, hogy képes magyarázat nélkül eltűnni.

Szó nélkül hagyni egy szomorú szívet - kevés kegyetlenebb dolgot tudok elképzelni. És ezzel nemcsak annak az egy személynek okoz fájdalmat, hanem mindenkinek, aki a szenvedését végignézi. Aki tanácstalan, és nem tudja, mit tegyen: erősítse, támogassa őt a reményben, vagy mondja ki fehéren-feketén, hogy bármennyire is undorító, de a párja így zárta le a kapcsolatukat.

Épp egy ilyen fájdalmas, miértekkel teli időszaknak vagyok most a szemtanúja. A barátnőm pasija egyik napról a másikra úgy gondolta, ennyi volt, és - mint egy ügyes kém - eltűnt.Liza hiába próbálja telefonon vagy levélben elérni. Biztosan olvassa, még azt is elhiszem, hogy egy-két percre megtorpan, és átfut az agyán, hogy nem jót cselekszik. De abban is biztos vagyok, hogy rögtön bevillan neki: most már nem léphet vissza, a barátnője pedig majd csak ki fogja bírni...

Biztosan így lesz. Valahogyan túléli, de hónapokig vagy évekig fog tartani, hogy feldolgozza, és még tovább, hogy újra bízni tudjon valakiben. Míg a másik fél már vígan keresi a következőt. Adott pillanatban pedig nem riad majd vissza, hogy újra ezt a módszert alkalmazza, és szó nélkül eltűnik. Hiszen máskor is bejött már. A volt barátnő egy idő után feladja. Mert rádöbben, hogy hiába gondolta jónak, kedvesnek, figyelmesnek, olyannak, aki sosem tudná őt szándékosan megbántani, ha épp az ellenkezője igaz mindennek.

Forrás: Shutterstock

Addig pedig itt vagyunk ketten: a barátnőm, aki folyton sír, és én, aki a romokat próbálom összeszedni, és újra felépíteni belőle a régi Lizát. Már nem lesz az a mosolygós, örömteli, optimista lány, aki volt. Meg fog változni, cinikus és rideg lesz, egyetlen esélyt ad, nem többet. És én nem hibáztathatom érte. Hiába mondanám, hogy a többi férfi nem azonos az exével. A rossz tapasztalat beleégett a lelkébe, és ha nem is zokog minden nap miatta, a heg bármikor felszakadhat, és ismét pokolian fáj majd.

Azt kívánom azoknak, akik így intézik az ügyeiket - akik szerint a hallgatásból olvasni lehet, a csend pedig egyértelmű magyarázat -, hogy egyszer csinálja veletek valaki ugyanezt. Valaki, akit nagyon szerettek, akivel őszintén vágytok a közös jövőre. És épp, amikor a legszerelmesebbek vagytok, tűnjön el az életetekből, ne válaszoljon a hívásaitokra.

Ti pedig agyaljatok rajta, hogy vajon miért tette! Igen, van, amikor csak az segít, ha megtapasztaljátok, amit ti csináltok másokkal. A többség valószínűleg még így sem változna, de talán egy-két ember belátná, hogy mit művelt, és többé nem tartaná ezt elfogadható magatartásnak egy szakításnál.

Mert ez ugye szakítást jelent? Vagy csak időkérés? Látjátok, nem egyértelmű! Akkor ne tegyétek soha többé! Álljatok oda a másik elé és valljatok érzésekről vagy azok hiányáról. Ez is fájni fog, de legalább egyértelmű, és a gyógyulás útjára is hamarabb léphet az, akit már nem szerettek. Ne akkor legyetek bátrak, amikor kitartotok a csend mellett, hanem akkor, amikor szavakba foglaljátok a gondolataitokat!

Nem baj, ha nem vagy rutinos író. ✍️ Ha eddig csak a fióknak írogattál, akkor itt az alkalom, hogy megmutasd, mire vagy képes!

Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?

Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a jelentkezes@she.hu email címre április 30-ig!

Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.