párkapcsolat tönkretenni Király Dóra barátság ex
A kapcsolatok jöhetnek-mehetnek, de az igazi barátság örök - tartja a mondás. Nemrég mégis egy régi, gyerekkori barátság ment tönkre a szemeim előtt egy futó kaland miatt.

Az exed az új pasim!

Zorka és Eta amolyan lelki társhoz hasonlatos szimbiózisban éltek: kölcsönösen segítették egymást, jóban-rosszban egymás mellett álltak. A társaságban kicsit irigyeltük is az ő szoros barátságukat, hiszen egyikünk sem kerülhetett hozzájuk ilyen közel. De elfogadtuk, hogy ők egységnek számítottak: nem is Zorka és Eta, hanem Zorka-Eta, mintha sziámi ikrek lettek volna - legalábbis lelki értelemben.

Andi, Eta másik közeli barátnője, már a második éve élt egy eléggé fura párkapcsolatban. Rossz volt nézni, hogy folyton veszekedtek, vagy épp Andi megállás nélkül gúnyolta Robit a háta mögött. Csodálkozva szemléltük, mégis miért él valaki olyan emberrel, akivel ennyire egymás agyára mennek. A többség Robit is sajnálta, hiszen általában ő volt az, aki a rövidebbet húzta az összezördülések alkalmával. Fellélegeztünk, amikor végre szakítottak.

Néhány héttel ezután jött a sokk: a titkos hódoló, aki mellett Zorka annyira kivirult, nem más, mint Robi. Andi Robija, vagyis hát volt Robija. Úgy tűnt, Andi is elengedte már a történetet, és sok sikert kívánt nekik a közös élethez.

Most persze happy end is jöhetne, hiszen tudjuk: attól még, hogy két ember nem illik össze, még mindkettő lehet értékes társ, és tökéletesen boldog másvalaki oldalán. Eta is dicsérte Andi nagyvonalúságát, hogy egóját legyőzve elengedte az exét, és tiszta szívből drukkolt az új párnak.

Forrás: Shutterstock

Amikor senki sem hisz a másiknak...

Néhány hét után azonban kiderült, hogy - felkorbácsolódott szenvedély és nagy lelki egymásra találás ide vagy oda - Robi még mindig Andit szereti. Sőt, Andi is rájött, hogy kész visszafogadni a volt párját. Zorka pedig szinte minden átmenet nélkül magára maradt, holott úgy érezte, hosszú évek után ez a kapcsolat volt az, amiben a legtöbbet kapta és adta.

A srácot amolyan szegény áldozatnak látta, akit Andi álnok manipulációja szakította el tőle. De ami még ennél is furcsább - hiszen a szerelmünket nyilván védjük -, hogy Etát hibáztatta. Mert nem tudott mit kezdeni a ténnyel, hogy Eta arra biztatta, fogadja el a helyzetet. Úgy érezte, barátnője árulást követ el azzal, hogy nem világosítja fel Andit és Robit, hogy tévúton járnak, ha azt hiszik, boldogok lehetnek együtt.

"Teljes bizalomvesztés ez: a legjobb a barátnőm azt hiszi, ez csak egy futó kaland volt, és én túloztam el a dolgokat... Ha nem hisz nekem, lekicsinyli az érzéseket, és Andinak tapsol ezek után, hogyan is bízhatnék meg benne?" - sírta el nekem.

"Úgy érzem, azt várja tőlem, hogy utáljam Andit. De hogyan is tehetném, amikor ő is a barátnőm? Azt szeretné, ha azt mondanám nekik, hogy szakítsanak. De mégis hogyan szólhatnék bele a kapcsolatukba?" - foglalta össze a problémát Eta. Úgy érzi, két tűz közé került, miközben ő mindkét barátnője boldogságának örülne. Elmélázott, hogy ezzel együtt talán nem állt eléggé a szenvedő Zorka mellé, de ekkor már késő volt.

A barátság örök?

Lassan egy év telt el az eset óta, és továbbra sem értem, hogyan törhetett darabokra egy régi nagy barátság. Egyetlen férfiember miatt, akinek fogalma sem volt, kit és mit akar, ezért aztán jól összezavarta két nőt lelkét is. Nem értem, hogy nem találta meg a közös nevezőt egymással ez a két nagyszerű barátnő, akiket mélyen tisztelek, és akik nem is olyan rég még egységet képviseltek. De aztán ki tudja? Talán ideje elfogadni, hogy a barátságok is csak olyanok, mint a szerelmek: nem mind tart örökké, de attól még mind sokat ad. Ha mást nem, hát felismeréseket. Mindenkinek mást, attól függően, hol áll épp a történetben...

Nem baj, ha nem vagy rutinos író. ✍️ Ha eddig csak a fióknak írogattál, akkor itt az alkalom, hogy megmutasd, mire vagy képes!

Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?

Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a jelentkezes@she.hu email címre április 30-ig!

Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.