munkahely kínos gügyögés szerelem idegesítő Herczeg Zsuzsa szerelmes viszony
"Hagyd már azt a szegény fiút!" - próbálta Kati jobb belátásra téríteni kolléganőjét. Helga ugyanis itt, a munkahelyén élte a magánéletét. Ráadásul olyan intenzitással, ami már elviselhetetlen volt.

Egész nap ment az irodában az ugyulubugyulu és a cuncikám így meg úgy. Helga folyton a füléhez tapadt telefonnal járkált, és mást sem hallgatott tőle, mint ezeket a nem éppen a melóhelyre illő beszélgetéseket. Ha pedig nézeteltérése támadt a párocskának, olyankor jött a teátrális csapkodás, meg a wc-be bezárkózás és az órákig tartó lelki fröccs.

Na most ő híve volt a páros létnek, és mindenkinek boldog párkapcsolatot kívánt, de amikor már rendszeresen a lábait összeszorítva állt a mosdó ajtó előtt várakozva, kezdett elege lenni cuncikámból. Pedig nem is ő volt a hibás, hiszen látta, hogy kolleganője az, aki nem hagyja élni.

Naponta százszor is felhívta: "Szeretsz még?" És ehhez hasonló fontosságú halaszthatatlan kérdésekkel. Majd ment a gügyögés és a semmiképpen sem mások fülének való enyelgés. Miközben ő megszakadt a munkában.

Mivel a szóbeli kérés nem hatott, hogy a wc-t csak a szükségletek elvégzésére használja, gondolta, humorral próbálja megoldani a dolgot, hátha észreveszi magát Helga. Így aztán kiragasztotta egy telefonfülke képét a mosdó ajtajára, hogy így térítse jobb belátásra kolléganőjét. Annak azonban vagy nem volt humorérzéke, vagy nem volt elég szembetűnő helyen a kép, mert minden ugyanúgy ment tovább.

Forrás: Shutterstock

Sőt, a helyzet rosszabbodott, mikor cuncikám már nem vette fel a telefont. Nem is csoda, hiszen valószínűleg ő sem tudott egész nap érdemi munkát végezni Helga miatt. Így a nő már azért rohangált a wc-be, hogy újra és újra hívja a jól ismert számot, de hiába. A pasi ugyanis besokallt, és kiadta Helga útját.

Kati nem volt rosszindulatú típus, és nem kívánt rosszat Helgának, de megértette a férfit. Kicsit meg is könnyebbült, hogy legalább Helga is többet dolgozik majd most, hogy nincs kivel a telefonon lógnia. Másnap vidáman ment be munkába, nem bánta, hogy sok a meló, hiszen innentől kezdve nem lesz olyan sok teher a vállán.

Nap végén, mint mindig, most is utolsónak maradt. Elindult, hogy lekapcsolgassa a villanyt, ahogy mindig, hiszen a többiek rendszeresen égve szokták hagyni. Fütyörészve haladt végig a szobákon, amikor neszt hallott az egyikből. Kopogott, de már lépett is be közben. Helga és az új férfi kolléga riadtan rebbentek szét. Erre a gyorsaságra sajnos nem számított... "Na, eddig tartott a jó világ" - könyvelte el magában, és csalódottan indult haza.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.