párkapcsolat Molnár Csanád párválasztás kiállni magadért
Nem lehet minden mindegy! Egy párkapcsolat nagyon összetett és bonyolult szövetség, ami az elejétől a végéig arról kéne, hogy szóljon, hogy a benne élő felek mindegyike jól és boldognak érezze magát.

Utálom, ha egy nőnek minden mindegy. Álljon már ki magáért, és mondja meg, mit szeretne! Ne azzal fejezze ki a szeretetét, hogy még a legapróbb, legjelentéktelenebb dolgokban is igazat ad! Mert ezzel lassan, de biztosan feladja, elveszíti magát, és teljesen az én kezembe adja a döntés jogát. Ez eleinte imponáló lehet, de hosszú távon már terhes - és szerintem nem csak nekem, mindenkinek. Még az olyanoknak is, akik az életben amúgy nagyon dominánsak.

A kapcsolatod elején általában még önmagad vagy, hiszen akkor még nem csiszolódtatok össze, nem idomultatok annyira egymáshoz. Még nincs akkora hatással rád a másik. Ez idővel módosul, de csak annyira, amennyire hagyod.

Ha azzal akarod megnyerni magadnak a másikat, hogy mindent úgy fogadsz el, ahogy neki jó, azzal magad alatt vágod a fát. Hiszen akkor neki nemcsak magáról, hanem rólad is döntenie kell, és a felelősséget is rátolod, ebből pedig hosszabb távon senki nem kér.

Egy nő - és egy férfi is - akkor vonzó, ha kiáll magáért, és a döntéseit is szereti saját maga meghozni. Nem elég az élet más területein döntésképesnek lenni, a párkapcsolatainkban is határozottnak kell maradni. Nem bólogathatsz mindenre, mint az autók kalaptartóján utazó tacskó. Borzasztó unalmas, ha valakinek minden mindegy, és nincsenek egyéni céljai, vágyai, álmai, amiket párkapcsolatban élve is szeretne megélni.

Forrás: Shutterstock

Nem mondhatsz le a kedvenc ételeidről csak azért, mert a párod soha nem azt szeretne enni. Nem adhatod fel az álmaidat, csak mert a társad nem szeretne partner lenni benne. Nem mehetsz csak oda, ahova ő vágyik, nem hagyhatsz fel a kedvenc hobbiddal, mert ő nem szereti. És ugyanígy neked sem érdemes ráerőltetned az akaratodat.

Ha például egyedül szeret kirándulni, teljesen felesleges a nyakára akaszkodnod, mert ez hosszú távon az agyára mehet. Persze, dönthetsz úgy, hogy látványosan szenvedsz, amiért nélküled megy, de ez hülyeség...

Sok férfi esik bele a csapdába és veszi fel a papucsot csak azért, hogy ne teremtsen konfliktushelyzetet. Sok nő pedig azért nem konfrontálódik, mert azt hiszi, hogy a pasik a simulékony nőket szeretik. Ezzel viszont alulértékelik saját magukat, és a másik nem fog tudni felnézni rájuk. Szóval, nem érdemes hagyni, hogy mindig csak a másik fél mondja meg a tutit. Persze nem csak az egónkra kell hallgatni egy párkapcsolatban, de nem szabad elfelejteni: az "ÉN", a "TE" ugyanolyan fontos, mint a "MI"!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.