Fáj a közelséged, de ha itt hagysz, belepusztulok...

Azt gondoltam, hátha így sikerül megmentenem. Hátha csak az egymásra fordított idő volt kevés, esetleg a távolság túlságosan nagy, vagy az ölelés hiányzott... Nem tudom, csak azt, hogy valami megváltozott. Eleinte csupán pillanatokra, mert továbbra is elhalmoztál kedves szavakkal, a tekinteted pedig még mindig szenvedélyesen fűtötte a testemet. De a pillanatokból lassan percek, azokból pedig órák lettek. Együtt voltunk, szerelmesen, mégis gyakran boldogtalanul, mert nem voltunk eléggé őszinték egymáshoz.

Ragaszkodtunk ahhoz, hogy egy pár vagyunk, hogy közösen kell élnünk és a jövőnket terveznünk. Mert nem bírtuk volna elengedni a másikat és elfogadni, hogy fel kellett adnunk azt, ami egykor olyan csodásan indult. Mikor a tekintetünk még ugyanúgy csillogott, a szívünk repesve vágyakozott, és nemcsak a karjaink, hanem a lelkünk is boldogan ölelte a másikat.

Nem lehetett eleget érezni, csókolni, mert mohók voltunk, telhetetlenek. De pontosan így volt tökéletes veled az élet, hiszen folyton gazdagodtunk, gyűjtöttük az emlékeket és a boldogsággal megtöltött éveket. Azonban ami egykor könnyed volt, mostanra fáradságosan nehéz lett. Szinte már munka, feladat: megtartani a másikat.

Mert feladtad a hitedet, hogy képes leszel egy egész életre eleget nyújtani nekem. Így inkább bezárkóztál, és hagytad, hogy az idő oldja meg a problémákat vagy szakítsa végleg szét a köteléket. Egyik sem történt meg, mert valahol a kettő között egyensúlyozunk, még mi sem tudjuk, melyik következik majd be. De félünk, hogy a mostani figyelem és törődés idővel még kevesebb lesz.

Keresem, de nem lelem a törést, amely előbb-utóbb a szakadékhoz vezethet. Keresem a pillanatot, amely megfosztott a szebb jövőtől. Keresem, hogy kérdőre vonhassam, hogy jó messzire hajítsam, amiért a csodás szerelmünkben mély sebeket ejtett.

Szeretlek, de nem tudom, hogy meddig mehet ez így veled... Fáj a közelséged, ahogyan a távolba meredő tekinteted is. Mert hiányzik mindaz, ami a miénk volt, és amit talán egyszerre engedtünk el. A remény még itt tart, mert hiszek benned - és abban is, hogy a jelenlétem erőt ad neked, hogy nőjön a hited, a kétely pedig végleg és örökre elillanjon.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock