anyaság félelem Zavada Janka rettegés gyerek anya meddőség gyerekvállalás
Minden - vagy inkább úgy mondom, hogy szinte minden - nő életében eljön az a pillanat, amikor azt érzi, szeretne anya lenni. Amikor már nem riaszt vissza a pelenkacsere gondolata, amikor önként vállalnád az éjszakázásokat.

Szeretnél egy új életet a világra hozni. Ennek nyilván vannak feltételei, amik egyénenként változnak. Van, aki ahhoz mérten vállal gyermeket, hogy milyen az anyagi háttere. Van, aki a karrierjét építgeti, mielőtt belevágna. Van, aki pedig csak nekiindul, és lesz, ami lesz. Egy dolog azonban minden esetben ugyanaz. A nőnek késznek kell éreznie magát erre a hatalmas változásra.

Körülbelül 10 évvel ezelőtt egy nőgyógyász félig unott hangon, kellemetlen grimaszok közepette közölte velem, hogy ne lepődjek meg, ha soha nem lesz gyerekem. Ha lesz is - amiben ő kételkedik -, akkor is nagyon nehezen fog összejönni.

Hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljam le a dolgot. Csak pislogtam, összeszedtem a cuccaimat, és eljöttem. Hazafelé a buszon azért pityeregtem kicsit. Ilyen kegyetlenül, ilyen kimérten belevágni ezt egy fiatal lány arcába! Tudom én, hogy az orvos naponta rengeteg pácienssel találkozik, de ilyen esetben egy csöppnyi empátia nem ártana...

Akkoriban nem volt párkapcsolatom, és amúgy sem terveztem gyereket szülni a húszas éveim elején. Mindig azt mondtam, hogy 30 körül ráérek. Most viszont betöltöttem a 30-at. Meglenne hozzá minden feltétel: párkapcsolat, munkahely, anyagi háttér. Már csak az a kérdés, vajon fizikailag képes leszek-e rá. Félek. Félek, mert el sem tudom képzelni, hogy mi van, ha valóban nem lehet gyermekem.

Forrás: Shutterstock

Vajon velem maradna a párom? Vajon fel tudnám dolgozni, vagy mély depresszióba süllyednék, ahonnan nincs kiút? Képes lennék örökbe fogadni egy gyermeket és sajátomként szeretni? Lenne jogom a párommal maradni, tudván, hogy elveszem tőle az esélyt arra, hogy saját gyermeke legyen?

Egyre csak ezek és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben. Kattogok, agyalok, stresszelek. Olyan szinten mardos belül a félelem, hogy néha azt érzem, nem bírok vele. Felemészt. Kétségbeesett vagyok, és be kell vallanom, ez nem teszi egyszerűbbé a hétköznapokat.

Mivel pedig aktuálissá vált a dolog, elkezdtem orvosokhoz járni. Szépen, lépésről lépésre haladok. Lassan ki fog derülni, ami elől eddig inkább homokba dugtam a fejem, és ez őszintén szólva halálra rémiszt. Kérdezősködtem ismerősök körében, hogy járt-e valaki hasonló cipőben, mint én. Meglepetésemre sokan mondták, hogy őket is hasonló dolgokkal riogatták, mára mégis boldog anyukák, egy vagy több picivel, úgyhogy igazából nincs para!

Ebből viszont mire tud az ember következtetni? Arra, hogy az orvos nem volt 100%-ig biztos abban, amit mondott. Ezen elgondolkodtam. Hogy jön ahhoz, hogy halálra rémítsen valakit egy ilyen hírrel, ha nem is teljesen biztos a dolgában? Ha lát is rá valamennyi esélyt, inkább finomabban kellene közölnie: "előfordulhat", "talán", "esetleg"...

Persze, nekem sem mondta az orvos száz százalék biztonsággal a rossz hírt. Bárhogy is van, egy biztos: szembe kell néznem a valósággal, akármi is lesz az. Csak remélni tudom, hogy azokhoz tartozom majd, akiknek jól végződött a története.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.