Apám sosem szeretett, mert lánynak születtem!

A három másik lány a feleségétől volt. Már a legkisebb is elmúlt tizenhat, amikor én jeleztem, hogy leszek. Apámnak megtetszett a pályakezdő gépírólány, kikezdett vele. Annyira, hogy viszonyuk is lett. Apámat hajtotta a bizonyítási vágy, hogy ennyi idősen (46) egy lánya korabeli nőnek udvarolhat úgy, hogy akkor most, utoljára, fia is legyen.

Mert jó dolog a lány a háznál, de három is? Nem erre vágyott. Haladni akart a korral, hogy ha elsőre nem fia születik, az sem baj. Jött is a szöveggel, hogy az igazi férfi elsőre lányt tud. Aztán, hogy az igazi férfi másodikra is lányt tud, de majd a Hüvelyk Matyi, a harmadik! A harmadiknál csak legyintett, hogy a hiba nemcsak őbenne van, az asszony is tehet róla.

Otthon csak a szülei várták, akik örültek, hogy egy ilyen jó állami vállalathoz vették fel, ahol még a túlórát is kifizetik. A sok túlóra következménye lett, hogy anyám teherbe esett. Apám boldog volt. Mint valami véres kardot, úgy hurcolta végig anyámat az irodákban és a városban. Mert titok volt, de mindenki tudta. Apám felesége is, csak éppen félrenézett. Úgy volt vele ő is, hogy na, a vén kecske, annyira akarta azt a fiú gyereket, akkor most majd megkapja végre.

Akkoriban - a hetvenes évek elején - már volt ultrahang, és a nőgyógyász azt mondta, hogy ez biztosan fiú. "Vagy lehet, hogy nem - tette hozzá. - De erre csak kicsi az esély. Csak akkor biztos, igazából, amikor kibújt." De apám ezt már meg sem hallotta. Úgy volt vele, én vagyok a jel, ami megmutatja, hogy igen, ő annyira igazi férfi, hogy negyvenhat évesen is tud gyereket csinálni, ráadásul fiút.

Anyámnak mindegy volt. Szerelmes volt, szép volt, fiatal volt és naiv. Azt gondolta, apám majd úgyis elválik, aztán majd boldogan együtt élnek. De apámat annyira felajzotta, hogy tud "rendes" gyereket is csinálni, hogy nem tudta abbahagyni. Vagyis nem akarta. Szépen sorban a többi fiatal lányt is becserkészte, de azoknak több esze volt, mint anyámnak, bőszen szedték az antibébi tablettát. Apám meg csak szállt virágról virágra. Anyám szerelmesen várt engem és őt, a felesége azt várta, hogy végre apám lenyugodjon, a lányai meg azt várták, hogy mikor nem röhögnek már az öregen a városban.

A kis Misu, ahogyan apám szólított. Volt is nagy rohangálás, amikor kiderült, ez is lány. Csak egy lány. Apám, amikor megmondták neki, azt hitte, szórakoznak vele. Aztán meg azt, hogy összecserélték a csecsemőket, hát mindegyik kopasz és ordít. Nem lehet lány! Odavetette a szülésznőnek, hogy "akkor legyen Margit, mint nagyanyám", és otthagyott minket.

Nem csak csalódott volt. Letört. Szomorú. Nem jött össze, negyedszerre sem. Anyám meg sem mert szólalni, neki így is jó voltam, örült, hogy nincs semmi bajom. Apám pedig hazatért a feleségéhez. Bocsánatot kért, hogy így viselkedett, mire visszafogadták. Anyám is hazatért velem a szüleihez, akik boldogok voltak az unokával. Apám pár hétig nem jött el megnézni, aztán kéthetente hétvégén befutott.

De azt, hogy a férfiasságát nem tudta bizonyítani és nem fiú lettem, nem tudta elengedni. Kis Misunak hívott, fiús játékokat hozott, fiús programokat csinált velem. Én meg próbáltam a kedvére tenni: fiúsan viselkedtem, verekedtem, fociztam, sportosan öltöztem és mérnöknek tanultam. De soha nem tudtam elég jó "fia" lenni. Ez az egész életemre rányomta a bélyegét. Azt hiszem, ezért érzem mindig kevésnek magam, bármit is teszek...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock