szex László Milla család felvilágosítás gyerek gyereknevelés szülők
Egy meghitt este történt, amikor a gyerek végre ágyba került. A párom egész nap arra várt, hogy végre kettesben maradjunk. Azt sem bírta kivárni, hogy eljussunk a hálószobáig. Még a nappaliban előjátékba kezdett.

Simogatott, csókolgatott, majd ruháinktól megszabadulva szenvedélyes szexbe fogtunk. Orális szexbe. Lassan kezdett megszűnni körülöttünk a világ, már csak ő volt és én... mikor egy ijedt kis hangot hallottam a hátam mögött. Abban a pillanatban a párom egy "Hát te, kislányom?" kérdéssel leugrott a kanapéról - és rólam is.

Ekkor néztem hátra. Az ajtóban pedig megpillantottam a lányom, aki kis kezét a szája elé téve, kerek szemekkel közölte: csak szólni akart, hogy kiesett egy foga, ami már nagyon mozgott. Azt hiszem, ez a kép örökre beleégett a retinámba. Lányos zavaromban először ösztönösen tettem a dolgom. Gyors elsősegélyben részesítettem a gyereket, közben pedig cinkosan vihorásztunk az apjával, bár próbáltuk magunkra erőltetni a komolyságot.

Fogalmunk sem volt, hogyan is kellene kezelni a helyzetet. A magam részéről próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni, de a vigyorgáson, meg az "Akarsz beszélni róla?" típusú mondaton kívül semmi értelmes nem jutott az eszembe.

Olyan szürreális volt az egész, hogy meglett korunkra ilyen bakit követtünk el. A kanapén estünk egymásnak, mint két óvatlan tinédzser. Ráadásul a helyzetet még bonyolultabbá tette az orális szex ténye, ami azért nem pont a "Hogyan készül a gyerek?" kategóriába tartozik. Így aztán kénytelen voltam néhány gondolattal érthetővé tenni a szexuális felvilágosítás száraz tényein túlmutató örömszerzést is a 10 éves gyerek számára. Majd esti mese helyett az erről felmerült kérdéseire válaszolni... Életem legkínosabb pillanatai voltak.

Forrás: Shutterstock

Másnap persze rohantam az iskolapszichológushoz. Ő viszont azt mondta, hogy nem történt katasztrófa. Ha ilyen helyzet adódik, olyan természetességgel kell beszélni róla a gyerekkel, amennyire természetes, hogy a szexualitás az életünk része. Mindenképp válaszoljak a kérdéseire. Ha nem mond semmit, kérdezzek rá, mit gondol erről, majd tegyek rendet a kis fejében.

Ha nyitott a beszélgetésre, akkor is csak annyit mondjak neki, amennyire kíváncsi, és azt is kizárólag az életkorához szabva. Ne erőltessem a témát, de semmiképp ne legyen tabu sem, ami történt. Azt is elmondta, hogy a gyerek valószínűleg megosztja majd frissen szerzett élményét a barátaival, és még az is előfordulhat, hogy ez az információ eljut másik szülők fülébe - de kár ezen aggódni. (Szerencsére egy szülőtől sem hallottam vissza pikáns történetünket. Pedig tudom, hogy a gyerekemnek az első dolga volt, hogy másnap a suliban elmesélje az egészet a két legjobb barátnőjének.)

"Nem szégyen!" - mondta a pszichológus, ezért igyekeztem így hozzáállni. Inkább arra gondoltam, lehet, hogy csak az irigyeim száma nő majd. Hiszen mi még "csináljuk", ráadásul spontán, pedig pár év házasság már a hátunk mögött van... Viszont megfogadtam, hogy elővigyázatosabbak leszünk, hiszen ez szülői felelősség.

Azóta a nappali nappaliként funkcionál este is, mert nem szeretnénk még egyszer ilyen kényes szituba keveredni. A hálószoba pedig a miénk, felnőtteké. Ezt minden gyereknek meg kell tanulnia előbb vagy utóbb. Persze, jobb előbb...

László Milla

Nem a gólya hozza... - Avagy túl korai felvilágosítás?http://she.life.hu/herself/20170821-gyerek-anya-szulo-szexualis-felvilagositas.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.