A depresszió feneketlen kútja próbál lehúzni, de nem hagyom!

Ám ekkor a semmiből, a mélységből előtör a mindent felfaló, lélekgyötrő fekete massza. Ez a depresszió... Bekebelezi az élethez szükséges pozitív hozzáállásodat, és a körülötted létező és pulzáló világot is magába falja.

Feneketlen kút, amelynek mélye kísért, mert a káváján egyensúlyozol - arra koncentrálsz, hogy ne húzzon, ne rántson be. A kút mélyében ragadós iszapként ott a múltad minden esztendeje, minden hibád és tévedésed. Minden bántás, amelyet elszenvedtél gyerekként, kamaszként, majd felnőttként - és ott kuporog a mélyben az is, amit te követtél el mások ellen.

Ott lent fészkel a bűntudat is, a magadnak megbocsátás képtelensége, és ezek a dolgok véres karommal nyúlnak fel. Próbálják elkapni a bokádat és magukkal rántani, hogy még életedben a gyehenna tüzén égj, nem kell ezzel várni a halálig... Ott van a sok megalkuvás is a kút falába kapaszkodva. Nem mersz leereszkedni, mert a jelen démonjai is ott ülnek a hátadon, és vígan koccintanak lelked korhadt asztalánál az érzelmeid elmúlására.

Próbálnád magyarázni a körülötted lévőknek a bajod, de nem értik. Kapaszkodnál a kezükbe, de tudod, hogy a döntés mindig a te kezedben van, és akkor is boldogulnod kelle, ha éppen senki nincs körülötted. Félelmetes ez a felelősség, pedig megedződtél az évek alatt, és hosszú a lista azokról a dolgokról és eredményekről, amelyek pozitív előjelűek. A megoldott problémákért járó piros pontok listája sem rövid, mégsem engedi látni ezeket az a furcsa hártya, ami a szemedre feszült. Ami a világosságot nem engedi át, csak a sötétséget...

Az eszed tudja, merre kéne menned, a belső hang is súgja, mégis gyenge vagy, és képtelen vagy nemet mondani. Ám a sok kimondatlan "nem" feszíti a tudatodat és a mély felé taszít: profikat megszégyenítő módon gyártasz problémát ott is, ahol nincs. Ezzel mérgezed magad - szánt szándékkal, mert a szenvedés már valahol jó.

Eléd citálják az összes elszenvedett bántásodat, verejtékessé és elviselhetetlenné teszik az álmaidat, és úgy érzed, nincs erőd megküzdened mindezzel. A külvilág elvárásai miatt nem mutatod belső kínjaidat. Mosolyogsz, bólogatsz, úgy teszel, mint aki szeret, pedig a mélyben munkálkodó sötét erők minden érzelmet kiöltek belőled, és csak az eszed tudja, hogy szeretned KELL, és csak az eszed tudja, hogy kiket szeretsz.

A lelked holtan fekszik, érzéketlen, mint a keringés nélkül maradt végtag, melynek már haszna nincs, hiszen nem mozdul, a benned valamikor erős érzelem is ott hever élettelenül. De te játszod a szereped, sodródsz önálló döntések nélkül, csupán az eszed vezet, mert a világ megmondja, mit kell tenned, mi az elvárás, de hol vagy ebben te, hol vagy ebből te, hol vagy TE?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock