elismerés Dósa Eszter férfiak nőiesség érték megítélés értékes
Volt egy Tanmese nevű poszt a közösségi médiában, amit megszámlálhatatlanul sok nőismerősöm megosztott. Ott virított szinte mindenkinek a hírfolyamában. Ha még emlékszel rá, egy rövid kis történet volt, egy - szemmel láthatóan - első randis beszélgetésből.

A férfi megkérdezi a nőt, hogy mit keres egy férfiban. A nő kihúzza magát, és elkezdi sorolni, hogy ő mekkora császár, mert egyedülállóként fizeti a számlákat, háztartást vezet, gyereket nevel, mindezt férfi segítség nélkül. Aztán az arcába vágja a nő, hogy jogos a kérdés, hogy mit is tudna adni ebbe a tökéletes önállóságba az a szerencsétlen. A férfi persze dermedten pislog.

A nő megnyugtatja, hogy természetesen nem a pénzre gondol. Aztán egy lista felsorolásába kezd egy tökéletességre ösztönző, nemcsak a női testet, hanem elmét és lelket is stimuláló képzeletbeli társról. A kis mese zárszava maga a tanulság:

- Sokat kérsz! - mondja a férfi.

- Sokat érek - válaszolja a nő.

Már évek óta kering a neten, legutóbb több, mint háromezren lájkolták, és ezren osztották meg. Feltételezem, hogy a hölgyek között bőven akad olyan, akit csúnyán elhagytak, megszívattak, nem értékeltek, vagy jelenleg nem értékelnek eléggé.

Mindannyian jártunk már így, nem is egyszer. Na, és ez a poszt lenne hivatott arra, hogy megmutassa, valójában mennyit is érnek a nők. Hogyan kellene a férfiaknak viszonyulniuk hozzájuk.

De képzeld el a fenti szituáció fordítottját! Ülsz egy randin, megkérdezed a kiszemeltedet, hogy mit keres egy nőben. A pasas meg rád zúdítja, hogy évek óta egyedül van, jól megy a biznisz, mindent elintéz saját magának. Ő aztán igazán sokat ér, és emiatt ezek és ezek az elvárásai egy nő felé. Nem tudom, te hogy vagy vele, én szó nélkül felállnék az asztaltól, és elsétálnék. Aztán vihogva elmesélném a barátnőimnek, hogy mekkora egy felfuvalkodott hólyaggal találkoztam.

Forrás: Shutterstock

Nos, ha éppen társat keresel - és találni is szeretnél -, az első és legfontosabb szabály, hogy ne ossz meg hasonló tartalmakat. Vagy legalább ne nyilvánosan, és semmiképpen se a társkereső adatlapodon. Ha szerinted az ilyesmi frankó, osztogasd a női körnek, a Mindenférfiszemét és a Sokatérek titkos csoportokba! Ott lehet együtt bólogatni, hogy igen, így van. Sokat érünk, mindent megcsinálunk egyedül, jogosak az elvárásaink.

De hidd el, ha megismerkedsz valakivel, aki hozzád való, saját magától is észre fogja venni, hogy milyen értékes vagy! Ha engeded, hogy megismerjen és felfedezze mindezt anélkül, hogy erőszakosan az arcába tolnád.

Az, hogy vannak elvárások és igények, teljesen természetes. Mindannyiunknak van egy képzeletbeli (ismétlem, képzeletbeli) listája, hogy milyen az ideális társ, akit szeretne maga mellé. De ez az elváráslista ugyanolyan, mint a saját értékeink. Van, létezik, de nem az a cél, hogy lenyomjuk a másik torkán.

Lehet, hogy tényleg te vagy a főnyeremény. Egy full extrás, tűzpiros Porsche 918 Spyder a nők között. Kiteheted magad az autókereskedés közepébe egy ártáblával, hogy kérem, ez 919 ezer dollárba kerül. Ezt csak a legjobbak vehetik meg! És aki kocsit szeretne, az felemelt szemöldökkel néz, hogy mi kerül ezen ennyibe... Aztán elsétál melletted, és nézelődik tovább.

Vagy lehetsz te egy reklámplakát főszereplője. Képzeld el ugyanezt a piros Porsche kabriót egy szerpentines úton, dél-franciaországi tengerparttal a háttérben! Naplemente, szabadság, adrenalin. Hát ki ne vágyna erre az életérzésre? Akkor is tudjuk, hogy ez értékes, ha nincs mellé írva az ára.

Ha megmutatod magad, ha engeded, hogy megismerjenek, akkor megismerik az értékeidet is. Aki észreveszi ezt, akinek fontos leszel, az mindent meg fog tenni érted, hogy boldoggá tegyen.
Kioktatás, elváráslista és tanmese nélkül is.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.