anyaság kibeszélő magazin gyerek Ferencz Gabriella anya boldogság gyerekvállalás
Születésemkor komplikációk léptek fel, olyan súlyosak, hogy mindenki összefutott az osztályon, hogy megmentsék az életemet. Megmaradtam. Talán azért, mert látni akartam édesanyám arcát, hiszen a kedves hangját már ismertem.

Ez a legelső győztes harc lehetett az oka annak, hogy mindig boldog és elégedett voltam. Örültem annak, hogy egészséges vagyok, és hittem abban, hogy egy láthatatlan angyali kéz folyton a jó irányba vezet. Nem aggódtam, ha nem úgy történt valami, ahogyan terveztem, elfogadtam, hogy másként is megvalósulhat, amire vágyom. Hogy néha várnom kellett a megfelelő pillanatra, még akkor is, ha sokszor rohanni szerettem volna.

Nem minden sikerült. Sőt, ha visszanézek az elmúlt tizenöt évemre, inkább csak a próbálkozásaimat látom, nem pedig eredményeket. A remény mégis mindig ott maradt a szívemben, hiszen van, amikor nem kell végigmenni az úton. Van, amikor éppen az ad erőt, ha feladjuk.

Voltak csodás szerelmek az életemben: hol én vesztettem el az irányítást a szívem felett, hol engem imádtak istennőként. Lubickoltam a boldogságban, és időnként elmerültem az azt követő csalódásban. De soha nem adtam fel, mert megbecsültem a lehetőségeket, és azokat, akiket az élet mellém sodort.

Aztán egy olyan időszak következett, amilyenre senki sem vágyik. Amikor rádöbbentem, hogy egyedül vagyok, ahelyett, hogy családban élnék férjjel, gyerekekkel. Amikor a naptárban azt néztem, mikor lesz a következő születésnapom, aminek már nem tudtam felhőtlenül örülni. Amikor olyan évet hagytam a hátam mögött, amelyikben az álmaim valóban csak álmok maradtak. Szerencsére nem kellett sokáig búslakodnom ezek miatt, mert váratlanul egy csodás szerelmet kaptam! Hihetetlen szenvedéllyel, akarással, reményekkel.

Forrás: Shutterstock

Aztán álmaim férfijáról kiderült, hogy képmutató, aki csak hazudja a szerelmet, de nem éli meg, aki kihasznál, de sosem ad magából. És akkor, életem sokadik csalódása után, elengedtem annak reményét, hogy valaha feleség lehetek.

Sokszor sírtam, miközben a lelkem továbbra is azt súgta, hogy boldognak kellene lennem. Nem értettem, miért kéri tőlem, hogy továbbra is higgyek, még akkor is, amikor körülöttem összedőlt a világ. Most már tudom, mit szeretett volna üzenni nekem: az a férfi, aki életem szerelme lesz, hamarosan megérkezik. Hogy mostantól nemcsak adni, de kapni is fogok: figyelmet, törődést, csodás éveket! Igen, már nem csak percekben mérhetőt!

A szerelem mellé pedig hamarosan egy kisbabát is ajándékozott nekem a sors. A nyolchetes magzat szívverése a legszebb zene volt számomra a világon. Én pedig ismét terveztem: gyerekszobát, első szülinapot... egészen a következő ultrahangig, mikor az apró szív már nem játszotta csodás dallamát.

Nem tudom, hogy jutottam haza ezután, ahogyan azt sem, mi történt a következő egy hétben, csak arra emlékszem, hogy a párom, mint egy védőangyal, végig mellettem volt. Biztatott, simogatott, szeretett, ahogyan azóta is teszi, minden nap, minden percben. Azóta két naptárat tettem el a fiókom mélyére, most kezdem a harmadikat.

A remény, hogy valaha még édesanya lehetek, egyre halványabb. Nem akarom elengedni, sem görcsösen ragaszkodni hozzá! Ha csak ketten maradunk, akkor is boldog leszek! Telnek a napok, a hónapok, és csak most tudatosult bennem, hogy valami elmaradt. Valami, ami eddig mindig pontos és kiszámítható volt. Hatvanhárom napja késik, a lelkem pedig újra boldogságot súg nekem, reménytelit, csodát ígérőt...

Ferencz Gabriella novellája

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.