halál emlék éjszaka hátborzongató Abonyi Ági
Történt egyszer, hogy a kanadai Woodstockban egy bed and breakfastben foglaltam szobát. Az internetes értékelésekben ugyan többen említették, hogy a szállásadók nem kimondottan kedvesek...

Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a ház jól megközelíthető és a szobák tiszták. Csak egyetlen éjszakát szándékoztam itt eltölteni, így a praktikus szempontok vezérelték döntésemet.

A házhoz érve konstatáltam annak műemlék jellegét, egy táblán részletezték is az épület pontos előéletét. 1880 körül belülről teljesen kiégett egy tűzvész során - többen életüket is vesztették -, de aztán felújításra került. Valamiért baljós sejtelem lett úrrá rajtam, de végül becsengettem.

Mikor a ház úrnője ajtót nyitott, a látvány arra sarkallt, hogy hátraugorjak. Majd mentegetőzve és ügyetlenségemen heherészve bemutatkoztam. Mary második ránézésre - azon kívül, hogy nem volt éteri szépségnek nevezhető - nem tűnt különösebben veszélyes teremtménynek, de az első benyomásom az volt: itt egy boszi...

Kedvesnek szánt mosolyával betessékelt, majd hamarosan jött a férje, Bennett úr, egy nyugdíjas rendőr, akinek megjelenése szinte üdítő volt az előzmények tekintetében. Miután megmutatta az amúgy extrém tágas szobát, kezembe nyomott egy albumot a felmenőiről, akik kivétel nélkül mind a rend őrei voltak. Elmondta: nagyon fontos és fő szabály a házban, hogy semmit nem vihetek magammal. Nem mintha szándékomban állt volna bármit is eltulajdonítani, de ezt olyan mértékben nyomatékosította, hogy az a kényszerképzetem támadt, ennek akár valamiféle jelentősége is lehet.

Végül a kezembe nyomott még egy albumot, majd magamra hagyott. Ez a második könyvecske tartalmazta a ház részletesebb történetét, hogy mikor és kik éltek és haltak meg benne. Csodálatosan szép korabeli fotográfiák ékesítették a könyvet, többek között a halottakról is. Mármint konkrétan a halott emberekről...

Forrás: Shutterstock

A viktoriánus kori Angliában ugyanis az 1800-as évek közepétől divattá vált az elhunytak fotózása. Ez különösen morbid volt a kisgyermekek esetében. A halottakat ünneplőbe öltöztették, és kedves kis pózokba rendezve bájos képeket készítettek róluk. A korabeli fotográfusok szlogene a szolgáltatáshoz az volt, hogy "Memento mori: Remember, you must die", azaz "Emlékezz, mindenkinek meg kell halni!" Ez a szokás aztán elterjedt az Egyesült Államokban és Kanadában is.

Tekintetbe véve a ház korát, nem volt meglepő, hogy egykori lakói általában saját szobájukban szenderültek jobblétre, de azért ezekkel a képekkel szembesülni mégiscsak hátborzongató volt.

Mivel még nem szállt le az éj, úgy döntöttem, keresek egy kellemes éttermet, megvacsorázom, majd alszom egy jót. Ám a vendéglátós nem igazán nyugtatott meg, mikor hallotta, hol szálltam meg. Csak kedélyesen csóválta a fejét, mintha azt mondaná "Ejj, csodálom, hogy oda még mennek szállóvendégek."

Egy kis borozás után visszamentem a szállásomra, de ennyi erővel akár az autóban is aludhattam volna. A ház éjjel önálló életre kelt, minden nesz sóhajtásnak tűnt. Az ősrégi ágy nyekergett, a polcok recsegtek, az ablakokat mozgatta a hirtelen támadt szél. A szobában volt egy lenyitható asztal, ami az éjszaka közepén úgy döntött, hogy hatalmas koppanással kinyílik. Ekkor nem bírtam tovább, és felsikítottam. Ám senki nem sietett a megmentésemre. Arra kellett következtetnem, hogy vendéglátóim hozzá lehetnek szokva az efféle éjszakai hangokhoz. A továbbiakban egy szemhunyásnyit sem aludtam...

Másnap alig vártam, hogy távozhassak. Hajnal ötkor már talpon voltam, csakúgy, mint Bennet úr, aki kedélyesen megérdeklődte, óhajtok-e reggelire tojást. Hirtelen ötlettől vezérelve elfogadtam az ajánlatát, mégse induljak üres gyomorral útnak. Az étkezés folyamán a férfi megemlítette, hogy el akarják adni a panziót, ha netán tudok érdeklődőt, szóljak. Majd ismét a lelkemre kötötte, hogy semmiképp ne vigyek el semmit magammal.

Mikor végre az autóban ültem, bekapcsoltam a kanadai country rádiót, és végre megnyugodtam. Átengedtem magam a vezetés élményének. Körülbelül 6 órával később vettem észre, hogy a szoba kulcsa nálam maradt...

Abonyi Ági novellája

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.