Hálószobai félelmek: Mi van, ha nem kívánsz eléggé?

Na most a helyzet az, hogy a házasságom működik, de én nem. Hogy miért? Nem tudom. Illetve de, tudom... Mert nem vagyok magabiztos. Mert tudom, hogy tudja, hogy nem vagyok magabiztos. Mert előttem bomba nők jutottak osztályrészéül.

Azok az átkozott szőrtüszők, be kellene perelnem minden bőrradírgyártó kuruzslót, mindet! Ja és persze Istent is, mert parizerbimbóim vannak, és ne próbálja nekem senki beadni, hogy van férfi, aki szerint az gusztusos! Húsevők, de nem ennyire.

Plasztika, ó igen, a lelkemet eladnám Krasznai Zsolt mágikus szikéjéért, de ellenzi a drága. Mármint a férjem, nem az aranykezű doktor úr. Mert terhességi csíkjaim vannak még a lábujjamon is, hogy rohadnának meg, terhességem meg egy szál se. Mert besüt az a mindent kegyetlen megvilágításba helyező nap. Mert 10 perce zuhanyoztam, nem másfél. Mert csak 4 hetente hagyok ott egy nagy összeget a pedikűrösnél.

Tudom, hogy genetika. Hogy agyban dől el. Hogy a kisugárzás, meg a mindfulness. Mit picsogsz, lazulj! Engedd el! Így is imád. De hát egy illúziót imád! Mennyi trükközés árnyakkal és szögekkel, mennyi takargatás, mennyi hazugságon alapuló fehérnemű és eltüntetett tükör... Mennyi szégyen. Csak érte. "Csak."

Szóval, feladom, jöjjön a verdikt, bíró úr! Mert a férfiak se nem vakok, se nem ostobák. Szerintem nem elég a szerelem, mert nincs olyan férfi, aki rejtvényt akar fejteni hancúr közben, márpedig én az vagyok. Nincs, aki hónapokat, fél életeket áldozna lélekgyógyításra. Aki velem - az igazi önmagammal - megbirkózna...

T. Szabó Patrícia

Nyitókép: Shutterstock