A nő, aki azt hitte, legyőzhetetlen a szerelemben

Úgy érezte, évezredes ősi tudás birtokában van. Tudta, mikor kell nevetni, és mikor komolynak lenni. Mikor kell engedni, és mikor toporzékolni. Hogyan lehet úgy pórázra szoktatni egy férfit, hogy édes köteléknek érezze a láncot, aztán profi módon "húzd meg-ereszd meg" játékot játszani vele.

Hosszú haját úgy dobta hátra, hogy minden férfi beleborzongott a látványba, pedig a mozdulata nem volt kihívó - és mesterkélten erotikus sem. Nem adta oda magát túl hamar, ha viszont megtette, semmit nem tagadott meg szerelmétől az ágyban. Ha nem tudta, amit akartak tőle, megtanulta. Ha nem kedvelte, akkor megkedveltette magával. Ha nem tudta megkedvelni, hát legalább eljátszotta...

Most mégis csak ült és bámult maga elé üveges tekintettel félrészegen, egy félig üres martinis üveg társaságában. Az elmúlt tíz év kapcsolatai csak gyakorlatként szolgáltak. Milán volt az Igazi. A nagy kihívás, a nagybetűs Társ, jövendő gyermekei apja. Mindent megtett, hogy működjön. Mindent. Mégis, egy idő után hitetlenkedve érezte, hogy rezeg a léc.

A férfi egyre jobban távolodott, pedig ő szinte már mágikussá növelte a varázsát. Ám minél szebb volt, minél vonzóbban nevetett, okosabban társalgott és őrjítőbben szexelt, annál jobban érezte, hogy fogy az ereje. Az utolsó hónapokban szinte már beleráncosodott az erőlködésbe, mint a mesebeli varázslónők.

Milán pedig egyre elgondolkodóbb, szórakozottabb lett. Utolsó, kétségbeesett kísérletként megpróbálta féltékennyé tenni, de ez a jól bevált fogás is kudarcba fulladt. Egy kétségbeesett pillanatában aztán minden okosságáról megfeledkezett, és az arcába kiabálta, hogy valami nem működik köztük. Pedig ő többet érdemel!

Egy nap alatt kinyomozta, ki az. Megtudott róla mindent, de a folyamatot már nem tudta megállítani. Milán szakított, hogy azzal a másikkal lehessen. Most csak ült, és nézte a képeket a Facebookon. A lányét, aki legyőzte. És mivel? A tökéletlenségével! Hiszen nem volt szép, csak átlagos. Gőze sem volt a motorokról, amik Milánt érdekelték.

Háziasszonyként sem volt nyerő, kiposztolta a feketére égetett palacsintáit. Azt nem tudhatta, hogy milyen az ágyban, de az adottságai alapján erős közepest saccolt. A felsorolt hiányosságokon megnyugodhatott volna, csakhogy nem volt buta. Még a féltékenység és a kudarc fájdalma sem vakították el az éleslátását.

Nézte a képeket, és rájött, mivel győzött a lány. Azzal, hogy bármit csinál, bárhol is van, mindig spontán. Nem méricskél, nem tesz mérlegre semmit, az ő idegeit nem őrli fel az állandó, fárasztó számítás és tudatosság. Minden fotón csillog a szeme. Szeret élni - nemcsak eljátssza, hanem igazán. Látszik. Ez a szenvedély, ez a mindent elsöprő életszeretet fogta meg Milánt.

Most, hogy megfejtette a titkot, élete tragédiájának okát, fáradtan hátradőlt. Eddig azt hitte, minden tud az életről. Ma rájött, hogy bármilyen profin is játszik, a szerelemben nincs logika. Hiába vagy a legtöbb dologban kiváló - néha elég, ha pont azt az egyet adja meg a másik, amire te képtelen vagy.
Ám nem volt az a típus, aki feladja. Úgy döntött, szerez egy másik Milánt, és kijavítja a hibát. Nem olyan nagy ügy - csak meg kell terveznie részletesen, mostantól hogyan legyen spontán...

Nyitókép: Shutterstock