szerelem Molnár Csanád párkapcsolat babavállalás gyerek gyerekvállalás
Tegnap meglepő telefonhívásban volt részem. Egy régi cimborám párja, Éva hívott fel, hogy a segítségemet kérje. Éreztem, hallottam a hangján, hogy komoly a dolog, mert minden pillanatban a sírással küszködött.

Nem tudta, hogy a legjobb ajtón kopogtat, mikor hozzám fordul, hiszen előző nap találkoztam Lacival, aki szintén feldúltan mesélte, hogy nem igazán mennek köztük jól a dolgok. Éva - ha lehet ezt mondani - nagyon fiatal Lacihoz. Ő 28, a barátom pedig 46 éves, így sok mindenben egészen más az életről alkotott elképzelésük.

Amikor a lány megérkezett hozzám, és leültünk egy kávé mellé dumálni, szinte első mondatként az a panasz szakadt ki belőle, hogy Laci nem akar gyereket, hiszen neki már van kettő. Ugyan nem élnek vele, mert váláskor az anyjukkal maradtak, de akkor is az övéi.

- Azt mondja, neki elég volt ennyi az apaszerepből, nem akarja újra elölről kezdeni - hadarta Éva izgatottan, miközben majdnem sírt. - Ő már nem szeretne éjjelente gyereksírásra ébredni, semmi kedve álmosan cumit melegíteni vagy szaros pelenkát cserélni, megtette annak idején éppen elégszer. Élvezni akarja az életét, utazni, kirándulni, motorozni, világot látni, és semmi olyannak nincs helye a mindennapjaiban, ami egy kicsit is gátolná ebben.

Próbáltam közbeszólni, hogy megnyugtassam, de nem lehetett megállítani:

- Már az is megfordult a fejemben, hogy szeret-e egyáltalán, vagy csak felvág a fiatalságommal meg a külsőmmel a haverjai előtt. Mert ha szeret, akkor támogatnia kellene a vágyaimat és az álmaimat is, akkor akarnia kellene mindazt, amit elterveztem. Még 30 sem vagyok, eszemben sincs lemondani az anyaság örömeiről, akkor sem, ha Laci ezt akarja. Szerinted mit tegyek? Hagyjam el, szakítsak vele és kezdjem elölről a társkeresősdit?

Ez nem olyan könnyű, hiszen szeretem. Egyszerűen nem értem, miért nem akar egy közös kisbabát, ha tényleg velem képzeli el a jövőjét?! Már arra is gondoltam, hogy abbahagyom a fogamzásgátló szedését, és nem szólok neki. Ha becsúszik a baba, úgysem lesz szíve azt mondani, hogy vetessem el...

- Meg ne forduljon ilyesmi a fejedben! Hidd el, ez nagyon rossz ötlet lenne. Senkit nem lehet egy ilyen helyzetbe belekényszeríteni.

Forrás: Shutterstock

- Tudom - futott tele könnyel a szeme. - Nyugi, nem mondtam komolyan. A valóságban nem lenne képem ilyet tenni. Csak az a baj, hogy semmi normális ötletem nincs, és azt érzem, lassan rámegy erre a vitára a kapcsolatunk.

- Figyelj, ismerem Lacit gyerekkora óta. Együtt fociztunk délutánonként, később együtt jártunk bulizni és csajozni. Mindig is egy nagyon érzékeny ember volt. Amikor elvált, lelkileg teljesen összetört. Évekbe telt, mire felállt a padlóról és újrakezdte az életét. Nemcsak érzelmileg, anyagilag is helyre kellett jönnie, mert a vagyonmegosztás és a gyerektartás nem volt kis teher. Te akkor találkoztál vele, amikor már minden szempontból összeszedte magát, de hidd el: azok után, amit megélt, valahol jogosak az álmai.

Nagyon sok évig le kellett mondania mindenről, hogy visszatérjen a rendes kerékvágásba, ráadásul a gyerekei továbbtanulását is fizette, annak ellenére, hogy nem kérte, nem várta el tőle senki. Szóval, nehéz időszakon van túl. Nem csoda, hogy most tényleg csak élvezni szeretné az életét.

Biztos vagyok benne, hogy minden porcikájával akar téged, de nem azon az áron, hogy újra teljesen lemondjon önmagáról. Szerelmes beléd, csak a vágyaiddal nem tud azonosulni. Tudom, sokan azt mondják, hogy a korkülönbség nem okozhat gondot két ember között, ha szeretik egymást... de azért gondokat vethet fel, ahogy az nálatok is látszik. 18 év van köztetek, más az elképzelésetek a jövőről, ez pedig előbb-utóbb szakításhoz vezet, ha nem találtok kompromisszumot, vagy egyikőtök nem fogadja el a másik terveit.

Igazából az idő a megoldás. Semmi értelme nem lenne most rögtön választás elé állítanod és elhagynod, ha nemet mond a babavállalásra. Szerintem beszélgessetek sokat a dologról, ha lehet, indulat nélkül, aztán tűzzetek ki egy türelmi időt, mondjuk, egy évet! Viszont ha azután is mindkettőtök köti az ebet a karóhoz, és nem közelednek az elképzelések, akkor tényleg búcsúzzatok el! Szépen, méltósággal, mert tulajdonképpen egyikőtök sem hibás. Én ezt javasolnám, de persze neked kell eldöntened, hogy mit teszel.

Szegény Éva reménykedve hallgatta a tanácsaimat, aztán jól kibőgte magát. Fogalma sem volt róla, hogy valójában Laci szavait közvetítem felé. Mikor elment, vegyes érzelmekkel maradtam magamra, mert valahol mindkettejüket megértettem.

Csak drukkolni tudok, hogy az én nagy barátom, aki egyébként mindig is családcentrikus volt, kiheverje a válás okozta sokkot, és újra bele merjen vágni a gyerekvállalásba ezzel a helyes lánnyal. Mert ha nem, akkor tutira vége lesz a kapcsolatuknak, és kár lenne ezért a szerelemért...

A szüleink még képesek voltak évtizedeken át szeretni egymást...http://www.she.hu/herself/20190320-a-szuleink-meg-kepesek-voltak-evtizedeken-at-szeretni-egymast-molnar-csanad.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.