áldás Átok gyűlölet szép barátság utálat szépség
Éva és Viki gyerekkori barátnők. Voltak. A probléma, ami aztán a kapcsolatuk végét jelentette, mindig is jelen volt, általános iskolás koruk óta. A barátságuk nem állta ki a felnőtt élet hozta próbákat, és Viki szép csendben felszívódott.

Elmondása szerint azóta boldogabb és kiegyensúlyozottabb az élete. Hogy mi volt a gond, ami a kapcsolatuk keresztje volt? Hogy Éva túl szép volt, Viki pedig túl csúnya.

Éva világéletében úgy nézett ki, mint egy top modell. Hosszú, szőke, göndör hajával, hosszú lábaival maga volt a nőiesség - de minden porcikája a tökéletességről árulkodott.Viki pedig alacsony, testes csaj - meglehetősen férfias arcvonásokkal. De legalább már nem pattanásos. Hosszú éveken át voltak jó barátnők.

Amikor Évát azzal csúfolták, hogy buta liba, akkor Viki védte meg. Amikor Vikit cukkolták, hogy dagadék, Éva kelt a védelmére. Egészen középiskolás korukig szoros volt a barátságuk. Akkor kezdett az erős kötelék cérnaszállá foszlani, amikor képbe jöttek a pasik...

Akárhányszor együtt mentek vásárolni, szórakozni, Éva elismerő pillantásokat és füttyögéseket kapott - meg azonnali randi ajánlatokat. Ezzel szemben Vikit jobbik esetben levegőnek nézték, míg a rosszabbik verzió szerint fintorogni kezdtek. Ez pedig fiatal felnőtt életükben sem változott. Amikor együtt buliztak, Éva kapta az ingyen piát, őt vitték táncba. Akármilyen nagy társasággal voltak, kizárólag Éva volt látható.Viki tehetett bármit, lehetett akármilyen vicces, mindegy, mennyire volt csinos, a férfiak csak Évát látták.

Viki már hosszú évek óta féltékeny volt barátnőjére. Sokáig szégyellte, de egy idő után annyira eluralkodott rajta ez az érzés, hogy nem rejtette véka alá, és neki is megmondta. Éva persze kinevette, hogy semmi oka rá, és megpróbálta instant önbizalomtuninggal ellátni: "Te is szép vagy. Nagyon jó alakod van, mellette csinos és okos vagy, tök jó a humorod.

Látod, én mindig csak arra kellek nekik, hogy megdugjanak, utána kidobnak, mint egy megunt játékbabát. Neked is erre van szükséged?" Ezzel csak tovább rontott a helyzeten. Mert bár Viki tudott Éva szerelmi csalódásairól, de ő akkor is csak azt látta: a nőt, aki bárkit megkaphat. Akit mindenki akar.

Forrás: Shutterstock

Az már csak olaj volt a tűzre, amikor Éva felajánlotta, hogy bepasiztatja. Mert ennek is az lett a vége, hogy - akarva-akaratlanul - sikeresen ellopta azokat, akiket Viki kiszemelt magának. Egy idő után így már nemcsak a féltékenység, hanem a harag is eluralkodott a lányon.

Én úgy kerülök a képbe, hogy osztálytársak voltunk, így mindkettőjük szemszögét ismerem. Viki abszolút csúnyának látta magát. "Éva mellett egy senki voltam. Az ő tündöklése mindent elhomályosít maga körül, így én is láthatatlan voltam a hatósugarában."Éva pedig ezt sajnálja. Őszintén. Sosem vágyott arra, hogy barátnője féltékeny legyen rá. "Senki sem hiszi el nekem, de tényleg utálom, hogy szép vagyok. Sosem akartam, hogy Viki rosszul érezze magát mellettem."

Végül a húszas éveik közepe felé megszakadt a kapcsolatuk. Már csak véletlenül futnak össze, vagy évente kétszer-háromszor ülnek le egy kávéra. Miután dolgozni kezdtek és kevesebbet találkoztak, Viki felfedezte a saját szépségét.Éva nélkül őt is észrevették a férfiak. Végre úgy érezte, sikere van a pasik körében. Fokozatosan egyre szebbnek látta magát, és megjött az önbizalma.

Éva viszont örökösen küzd a szerelmi és baráti kapcsolataival. A pasik gyakran kihasználják, és nem talál egyetlen igaz barátnőt sem. A barátai ugyanolyan féltékenyek, irigyek rá, vagy ha hasonló kaliberűek, akkor gyakran butának érzi őket. Még rosszabbak azok az érdekbarátok, akik rajta keresztül, illetve az ő segítségével akarnak pasihoz jutni

Bár nagy ritkán találkoznak, de nyilvánvaló, hogy hiányoznak egymásnak. Látszik rajtuk, meg ahogy a másikról beszélnek. De Viki annyira meglelte a békéjét és a szépségét, hogy félne ismét Évával barátkozni. Nem akarja, hogy amit sikerült hosszú évek alatt felépítenie, az romba dőljön.

Inkább beéri a hozzá hasonló barátokkal, akiktől nem kell tartania - és akik megértik a helyzetét. Pedig talán ha Viki legyőzné az önbizalomhiányát és jobban bízna magában, akkor észrevenné, hogy már Éva sem homályosíthatja el. Ugyanolyan tündöklő lett. És még az igaz barátja is meglehetne...

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.