szerelem elengedés bánat párkapcsolat szakítás Seiler Andrea
Milyen gyászos a múzsa élete! Ülök veled szemben, nézem, ahogy a sors csavarja a lelked. Mosolygok, de ne hidd, hogy nekem nem fáj, hogy látom. Az életem értelmét a szavaid adták, de a szépségük a megtett utunk során megkopott.

Már nem érzem magam különlegesnek tőlük. Pedig azt mondtad, mindig így lesz. Vajon hol van a "mindig", és miért csak a réten ülve, virágok és méhek között bujkálva lesünk egymásra? A tiszta levegő megnyugtat, a köztünk lévő csend megőrjít. Nézlek, és bánkódom. Nem magad miatt vagy itt, nem is miattam: téged is kijátszott ez a fura szerelem.

Mint a Rubik-kocka, fordulsz egyet, és máris más néz veled farkasszemet. Tudom, milyen riasztó, mintha napokra az idő fogságába kerülnél: vagy nem telik, vagy túl hirtelen lopja el az élet, és mire kikeveredsz belőle, hónapokat vesztettél.

Mély levegőt veszek, édes íze van a pillanatnak. Egy másodpercre kitölti bennem az űrt. A tavaszi színek kábítanak - vagy ez még a te hatásod? Rád nézek, és minden szó értelmet nyer. Olyan vagy nekem, mint a vers, melyet sosem mertem megírni. A szavak, amelyeket sosem mertem hangosan kimondani. Ezek a szavak életeket lopnak el, de visszahoznának, ha haldokolnál...

Bár mondhatnék bármit, de te csak egy múzsa vagy! Bár mondanál bármit, de neked én csak egy szirén vagyok. Mézédes hangom csábít. Kezed kezemhez közelít, de a levegő fagyossá válik - hirtelen hátrébb ülsz. Képtelenség felfogni a lehetetlent, de nem neked. Te más vagy, különleges és túl okos.

Forrás: Shutterstock

A lényemből áradó báj fénylő pöttyökkel szórja meg a látásod, nagyokat pislogsz, egyre csodásabbnak látsz. "Mesélj!" - kérsz gyengéd hangon, és én így teszek. Mesélek az égről és a tengerről, a szerelmükről, és hogy az ég csak azért árasztja el könnyeivel a földet, hogy újra párjához érhessen.

Mesélek neked a régi időkről, mikor ha rám néztél, az egész univerzumot láttam a szemedben. Közelebb hajolsz, és érzem a bőrödön kiáramló félelmet. Keveredik a kíváncsisággal és a szerelemmel - bódultan nézel rám. Gyere közelebb, még, még, a mesének közel sincs vége... Lágy hangon mondom el, hogy ez itt a végzet, ennél nincs tovább előre. Itt már nincs választás, nincs már hátra. Most te vagy a színpad közepén, téged világít meg a reflektor, és jól kell játszanod!

Ajkam hívogató tánca ködként borul az agyadra, eltompítva az ordítást a fejedben. Ám hallom a szíved heves ritmusából, hogy legszívesebben elfutnál, csakhogy túl erős a bűbáj - már nincs lehetőséged nemet mondani. Látod? Ezek vagyunk mi: sorsok romba döntői. Pusztító erő van a kezünkben, ostobaság a fejünkben. Minden csupa szenvedély: a nap felettünk, a zöld fű alattunk, a tenger robaja a szívünkben.

Ha elengedlek, mind a ketten szabadok leszünk végre?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.