főzés tökéletlen dekorálás Pónya Papp Andrea takarítás sütés háziasszony
Kérem, a csúcskategóriás, full extrás háziasszonyok ugorják át ezt a cikket!Most, hogy túl vagyok az ünnepeken, ideje számvetést készíteni arról, hogyan is szuperáltam, mint háziasszony.

Mindezt annak reményében, hogy mérlegelve a hibákat és örvendezve az apró sikereknek, a következő ünnepen sokkal hatékonyabban működjenek a dolgok.

Tervezés

Nagyon fontos része az ünnepi készülődésnek. Ha nem készítesz tervet, akkor eggyel kevesebb okod lesz agybajt kapni, mert a tervek sajátja, hogy semmiképpen ne működjenek. Én például készítettem B tervet is, hogy elmondhassam magamról: mindenre felkészülten kaptam idegösszeomlást naponta kétszer.

A tervem egyedüli hibája, hogy a Föld bolygón próbáltam megvalósítani. A Vénuszon biztosan sikerült volna, mivel egy vénuszi nap 243 napig tart. Bár állítólag nagy arrafelé a forróság, ami kinyírta volna a karácsonyi hangulatot...

Szándék: előre megfontolt Kivitelezés: 3 pont

Takarítás

A takarításnál az a koncepcióm, hogy először nagyobb rumlit csinálok, mint volt. Amikor a káosszal elkészültem, és a lakás úgy néz ki, hogy nem tudod eldönteni, ez egy bűncselekmény helyszíne vagy költözködés, akkor nagyon hatékonyan elkezdem elbaszni az időt azokkal a dolgokkal, amiket találok.

Például a nyolcadikos ellenőrzőkönyvemmel vagy a gyerekeim kiskori fotóival stb. Néhány óra múlva pánikba esem: "Jaj, semmivel sem leszek így kész!" És tényleg. Minden alaposságot nélkülözve gyorsan rendet teszek, és örülök annak, hogy olyan sokat romlott a szemünk, hogy ezt nem is fogjuk észrevenni.

Szándék: megvolt Kivitelezés: 3 pont

Dekoráció

Először elő kell keríteni a dobozokat, amelyekbe előző évben mindent rendezetten belepakoltam és levittem a pincébe. Persze csak akkor derül ki, hogy a "karácsony" feliratú dobozban a húsvéti díszek vannak, amikor a nappaliban kinyitom. Nem baj, így csak 25 dobozt kell átnéznem. Pozitív maradok, örülök, hogy nem nagyobb a pincénk.

Amikor végre megtalálom, szomorúan kell látnom, hogy kb. annyira rendezettek benne a dolgok, mint a frizurám ébredéskor. A fényfüzéreket hosszú perceken át bogozgatom, és már majdnem elhiszem magamról, hogy végtelen türelemmel áldott a sors, amikor varázsütésre elfogy. Egy csomót gondolok Gordiuszra, és sosem használt jénai edényekbe rakom a hülye füzéreket. Ezután egyszerűen csak büszke vagyok a kreatívságomra és a rendhagyó dekorációs ötleteimre.

Forrás: Shutterstock

Szándék: feltett Kivitelezés: 10 pont

Főzés

Felöltöm a kedvenc kötényem, és mosolygok. A pillanat olyan, mintha egy reklámfilm kezdődne. Csak közben én arra gondolok, hogy mennyivel szívesebben betonoznék inkább. Ezután 10 percenként leszaladok a boltba, mert a körültekintően összeállított, több méteres bevásárló listával intézett nagybevásárlás ellenére valami mindig hiányzik.

A főzésben az a jó, hogy ami leéghet, az leég, ami kifuthat, az kifut, de legalább vidáman telik az idő, amíg a tűzhelyet, az edényeket és az őrület határát súrolod újra meg újra. Ám ha eléggé előrelátó voltál, akkor hozzámentél feleségül egy szakácshoz, mint én.

Szándék: bűnös Kivitelezés: 10 pont

Sütés

Az idén a piskótámra voltam a legbüszkébb, egészen az utolsó pillanatig. Nyolc tojásból készült, és úgy dagadt fel sütés közben, mint a legszebb hajók vitorlái. De aztán, az utolsó percben hirtelen szélcsend lett a kulináris élmények tengerén. A büszke vitorlás hajóból egy nyomorult tutaj lett. Nem keseredtem el, meglekvároztam, és nyolc tojásos piskótatekercs lett belőle. Nem veszítettem el a lelkesedésemet. Újrakezdtem az egészet.

Eddig is tudtam, de most megszereztem a végső bizonyosságot arra, hogy a történelem ismétli önmagát. A második sütés is jól indult, a végeredmény pedig csak egy kicsit lett vékonyabb, mint a linóleum a talpam alatt...

Szándék: soha többé Kivitelezés: 2 pont

Kedves nőtársaim! Mi, akik sohasem leszünk zseniális, utánozhatatlan, fantasztikus háziasszonyok, ne keseredjünk el a balsikereink láttán! Mi biztosan másban vagyunk tehetségesek. A legjobb, amit tehetünk, ha nem drámaként tekintünk a kudarcainkra, hanem komédiaként. Edződjünk meg, hisz nyakunkon a húsvét!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.