magazin család kibeszélő elengedés barát párkapcsolat életút út élet útitárs Takács Solya társ
Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy az életem akkor szépül meg igazán, ha képes leszek úgy tekinteni rá, mintha az egy utazás lenne. De még fontosabb, hogy mindenki másra is úgy tekintsek, mintha csak az útitársaim lennének.

Útitársak, akik egy adott szakaszon megfogják a kezemet és elkísérnek, éppen csak addig, ameddig kell. Lesznek, akik mindvégig velem lesznek, de olyanok is, akik egy-egy útelágazásnál már el kell, hogy engedjék a kezemet. Mert az én utam már nem az övék többé.

Meg kell értenem, hogy nem vihetek mindig mindenkit magammal, és lesz, akinek pedig én magam fogom elengedni a kezét. Legyen az barát, családtag vagy a párom, az a fő, hogy legyek hálás minden egyes útitársért, akit az utamba sodort az élet. Ez az egyetlen módja annak, hogy megértsem az elengedéseim okát.

Nekem mégis sok időbe telt, mire ezt felfogtam. Az elengedés mindig is egy olyan folyamat volt számomra, melyet újra és újra gyakorolnom kellett. Ha valaki egyszer közel került hozzám, annak elvesztése számomra olyan volt, mintha saját magamból kellett volna kiszakítani egy darabot.

Így az esetek döntő többségében ez mindig megviselt engem. Gyakran képes voltam mély depresszióba is esni emiatt, napokig rágódtam az ügyön, és folyton az elválás okát kerestem. Persze épeszű magyarázatot sosem találtam rá. Csak arra jöttem rá, hogy az ember valahogy mindig görcsösen ragaszkodik mindenéhez, amit egyszer már megszeretett.

Forrás: Shutterstock

Ám azt hiszem, hogy idővel mégis beleszoktam az érzésbe. Mert időről időre eljutottam arra a pontra, amikor már nem magyarázkodtam többé sem magamnak, sem másoknak. Ha kellett, akkor elengedtem, és ha az én kezemet engedték el, akkor abba is könnyedén beletörődtem. És még csak érzéketlennek sem tartottam magam ettől.

Sőt, megkönnyebbültem. Ha valakinek nincs helye az életemben, azt akármennyire kínkeservesen próbálom ott tartani - ragaszkodhatok foggal-körömmel is hozzá -, idővel így vagy úgy kilökődik onnan. Ha valamit megtanultam, akkor ezt biztosan.

Nincs értelme annak, hogy mialatt előre mész, folyton a hátad mögé nézz. Az élet ennél sokkal többet tartogat mindenkinek. És sajnos bármennyire is fáj beletörődni, vannak útitársak, akik nem tesznek mást, csak hátráltatnak az életben. Legyen az egy olyan párkapcsolat, ami képtelen a fejlődésre, lefelé ívelőben van, vagy éppen egy olyan, amelyik megmaradt a maga langyos vizű medrében.

Legyen az egy olyan barát, akivel egy adott útelágazásnál más-más útra tértetek, és mégis boldogabban jártok már külön utakon. Legyen az bármilyen emberi kapcsolat, a te utadat nem járhatja senki más - csak elkísérhet. Az pedig mindegy, hogy meddig.

A fő, hogy bárkit hagytál magad mögött, vagy bárkit sodort az élet eléd, arról tudd, hogy mindvégig téged szolgált. Hiszen ahogy a mondás is tartja: az életben nincsenek véletlen találkozások. Mindenki vagy egy teszt, vagy egy ajándék, vagy egy lecke, vagy maga a büntetés.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.