szerelem probléma kibeszélő önismeret magazin Kuti Timi párkapcsolat párkeresés kapcsolat lélek érzelem
Közel 28 év kellett hozzá, hogy ráébredjek, miért is nem működött igazán egy kapcsolatom sem. A probléma sohasem az érzelem, vagy annak hiánya volt.

Az igazi gond az volt, hogy bár különböző élethelyzetekben, különböző érzelmi állapotokban talált rám az érzés, de valójában mindig rosszkor. Valójában sosem voltam felkészülve. Ma már tudom: egy egészségesen működő kapcsolathoz stabil alapot kell építeni. Érzelmileg, lelkileg egyaránt. Önmagunkban.

Mert eddig a szerelem hol egy szakítás után nem sokkal érkezett, hol amikor az életem maga is a szakadék szélén táncolt. Persze az érzéssel nem volt gond, és bennem is mindig maradt annyi szeretet, amit bele tudtam adni a közösbe. Sőt, néha többet is. Na jó, szinte mindig.

Elvakított az érzés, a biztonság, a törődés érzete. Soha nem figyeltem a jelekre. A másik hátterére, a céljaira. Beértem azzal, hogy ő szeret, és én is őt. Mindig azt gondoltam, hogy ez mindent megold majd. Csakhogy az élet nem egy túlkomponált Disney-mese. Nyugalom, ennek felismerése nekem is közel 28 évbe tellett.

De most komolyan, hiába szeretne bele az oroszlán az őzikébe, mindannyian tudjuk, hogy már az első családi bemutatkozásnál véresen drámaira fordulna a helyzet. Ebből adódóan nem gondolom, hogy túl boldog vége lehet annak, ha az egyikőtök szörfoktató akar lenni a Bahamákon, míg a másik a pingvinek násztáncáról akar tanulmányt készíteni a Déli-sarkon. Kivéve, ha csak meg nem tanultok osztódással szaporodni vagy teleportálni. Persze kivételek mindig vannak.

Ettől persze még meg kell próbálni. Nem hiába üti fel a fejét-lépten nyomon a világban ez az Érzés, de igenis meg kell tanulni mögé látni. Nem minden szerelemnek kell egy életre szólnia. Néhánynak csak annyi a feladata, hogy tanítson, néhányé pedig, hogy erősítsen. Felkészítsen arra, hogy meglásd azt, amikor kijön az a fránya, de annál édesebb közös nevező.

Amikor a célok közösek lesznek. Amikor nem csak az első 1 év terveiben vannak közös halmazok, hanem legalább az első 10-ben. Hiszen mindketten látni akarjátok a világot, elérni a karrieretekben kitűzött céljaitokat. A lényeg, hogy előre tekintve jó hosszú ideig közös ösvényen sétáltok.

Forrás: Shutterstock

És most nem azt mondom, hogy mindig mindennek tökéletesnek kell lennie. Mert igenis van helye nézeteltéréseknek. Az igazi kapcsolat abban mutatkozik meg, hogy bármi történik, nem menekülünk el, hanem a megoldásra törekszünk. Meg persze kell hozzá egy feneketlen zsáknyi türelem, főleg, amikor a másiknál hiba kerül a gépezetbe.

Garantálom, a mai kapcsolatok 80%-a nem az érzelmek hiánya miatt fut zátonyra, hanem, mert egy-egy porszem képes végzetes károkat okozni a gépezetben. Ezért van az, hogy a legtöbb pár azért fekszik félholtan a nagyobb viharok után, mert a sötét időkben rájönnek, hogy nem is ugyanazokat a dolgokat akarják kimenekíteni a közösen felépített életükből.

Talán olyan ez, mint az erdőtűz. Hirtelen, pillanatok töredéke alatt lángra kap, és könyörtelenül végigsöpör mindenen. Ezek a lángok azonban legtöbbször a végére - mikor már felemésztettek mindent -, szépen csöndben kialszanak. Pontosan úgy, mint azok a szerelmek, amelyek tényleg első látásra, minden háttérinformáció és előzmény nélkül születtek.

Könyörgöm, én is szerelmes vagyok Vin Dieselbe, de fogalmam sincs, mi lenne, ha el kéne vele töltenem egy hétvégét. Ősi vonzalom ez, megmagyarázhatatlan, én tudom. De már azt is, hogy minden szerelem éltető ereje a közös pont.

Hiszen a jól megrakott tábortűz folyamatos táplálást igényel, ami két ember erején múlik. Ha az egyik néha el is fárad, akkor a másik egy kicsit többet ad bele. És persze jöhetnek viharok is, amik megtépázzák, sőt, néha ki oltják, de mindig marad egy apró parázs, ami kellő odafigyeléssel újra lángra lobbantható. És ez egészen addig működőképes, amíg mindketten a tűz melegében képzelik az életüket.

Na, ez a Szerelem. És hiszem, hogy ilyen érzéseken alapuló kapcsolatoknak van csak igazán jövője.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.