Egy naiv kismama fogadalmai...

Én is tisztában vagyok vele, hogy nem egyszer meg fogom szegni a saját "szabályaimat", de akkor is van egy keretrendszer, amit ha kell, tudatosan átlépek. Így legalább lesz mihez viszonyítanom a döntéseimet.

1. Nem lépek be facebookos kismama csoportokba!

Rettenetesen vágyom egy támogató közösségre, ahol tapasztalatot cserélhetek hasonló élethelyzetben lévő nőkkel. De már túl sok tematikus csoportban láttam, ahogy elszabadul a pokol. És az anyaság kellően érzékeny téma ahhoz, hogy ne vágyjak rá, hogy valaki tájékoztasson arról, hogy gyámhatósági védelembe kéne venni a gyerekemet, csak mert nem szoktam kivasalni a zokniját.

2. Nem készítek magamról terhes fotósorozatot.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy belőlem eleve hiányzik ez a pózoljunk a kamerának funkció. Az esküvői fényképezkedésem is olyan rövid volt, hogy be sem merem vallani. Bár tényleg elképesztő ez az egész "élet növekszik bennem" dolog, de ettől még nem érzem magam ősi titkokat őrző lótuszistennőnek, akinek búzamezőn kéne pózolnia lengedező hajjal. De még csak rózsabimbótündérnek sem, aki virágkoszorúval a fején simogatja a pocakját.

3. Diszkréten fogom kezelni a szoptatást.

Ez nem azt jelenti, hogy sosem fogok nyilvánosan szoptatni, de azt diszkréten fogom tenni. Vad, popófogdosós, nyakharapdálós, nyögdécselős csókcsatákat sem szoktam rendezni a 7-es buszon. Pedig az is természetes, csodálatos és érzelemteli dolog. De a bensőséges dolgokat én szeretem intimen kezelni. Vagyis nyilvánosan (azaz szűk baráti vagy családi körön kívül) részletezni sem fogom, hogy ki mit hogyan szív, rágcsál vagy cuppog. Akár csókolózásról, akár szoptatásról van szó.

4. Sohasem lesz a gyerekem fotója a profilképem.

Én én vagyok. A gyerek meg a gyerek. Még soha nem találkoztam vele, de már elképesztően szeretem, ez nem kérdés. De ettől még se neki, se nekem nem lenne jó, ha nem külön személyiségként tekintenék rá. Akkor miért azonosítanám vele magam bármilyen fórumon?

5. Havi egy poszt a gyerekről!

Jó, lehet, hogy néha lesz az több is, de semmilyen szempontból sem tartom helyesnek, ha valaki teleszemeteli a Facebookot a gyermeke minden megmozdulásával. Az ismerősök sem szeretik a spameket - márpedig nagymennyiségű irreleváns infó spamnek minősül. Akár romantikus pillanatokról, kiskutyákról, hihetetlen árengedményekről, nyereményjátékokról vagy Ödönke legcukibb pillanatairól van szó.

+1 Haladó szint: a hisztiző gyerek nem szenved.

Ha a gyerekem bármitől szenved (és ezt leggyakrabban sírással fejezi ki), én a hétfejű sárkányt is legyilkolom puszta kézzel, vagy lehozom az Esthajnalcsillagot, ha az kell a kis gondja megoldásához. De örökre bevésődött a kép az agyamba, ahogy egy kisfiú kínkeserves hisztibe sírásba kezdett, mert télvíz idején csak kabátban mehet ki a kertbe játszani.

Az anyja meg majdnem kiengedte a 4 fokos hidegbe, csak mert "nem bírja nézni, ha a gyereke szenved". Hát nagyon remélem, én majd meg tudom különböztetni az igazi baj okozta sírást attól, ha a gyerek a személyiségfejlődése egy szakaszán épp keresgéli az akaratérvényesítés eszközeit és határait. Tudom, hogy néha nagyon nehéz, de legalább megpróbálom.

Nyitókép: Shutterstock