apaság apa Ivanova Daniela szeretet levél hiány lánya
Kedves Apu! Leírva és kimondva is furcsa számomra ez a szó... Még soha életemben nem mondhattam ezt neked. Nem ismertelek, pedig szerettelek volna. Neked adott volt a lehetőség, mégsem éltél vele.

Nem akartál engem. Nincs bennem harag, és még mindig, 29 évesen is csak a kíváncsiság hajt, hogy vajon milyen lehetsz. Számomra biztosan nem egy mintaapa, de a féltestvéremnek vajon milyen apja voltál?

Megmosolyogtad, amikor először gügyögve kiejtette a száján, hogy "apa"? Segítettél az első lépéseinél, és utánakaptál, hogy egy óvatlan pillanatban el ne essen? Megkérdezted tőle, milyen napja volt az iskolában, és örültél, ha ötöst hozott haza? Az öledbe ültetted, és megvigasztaltad, amikor az első szerelmi csalódástól sírva bújtatta arcát a nyakadba?

Én ilyennek képzellek, és jó ebben az álomvilágban élni. Titkon nagyon irigylem a testvéremet ezekért a pillanatokért, amiket ő megélhetett, én pedig soha. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ő a szerencsésebb, hiszen ezek a fantáziák csakis az én fejemben léteznek.

Forrás: Shutterstock

Fáj leélni úgy egy életet, hogy nem ismerhettelek, de még inkább fáj az, hogy fogalmam sincs, milyen egy apa mellett felnőni. Néha még ma is összeszorul a szívem, ha megható videót látok egy boldog apa-lánya párosról. Iskolai előadásokról, szalagavatókról, esküvőkről, ahol az édesapák fontos szerepet töltenek be. Ott vannak a lányuk életének legfontosabb pillanataiban. Te is ott voltál a testvéreménél?

Annyiban viszont biztos vagyok, hogy sokkal szegényebb az életed nélkülem. Nem láthatod, hogy mivé cseperedtem. Nem voltál ott az első fellépésemen, amikor az egész iskola elismerően tapsolt nekem. Nem érezhetted, hogy a te ölelésedtől szalad újra mosoly az arcomra.

Nem gyógyítottad atyai szavaiddal az összetört szívemet, és bölcs tanácsokkal sem láttál el, hogy majd legközelebb miként is döntsek. Pedig megfogadtam volna! És talán jobban csináltam volna... Nem néztél rám büszkén, amikor kijött az első cikkem, sőt, most sem fogsz, amikor éppen rólad írok. Pedig ha ismernél, most nagyon büszke lennél rám.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.