betegség apa gyermek anya szülő Törőcsik Edit rák
2030-ra Magyarországon minden negyedik ember rákos lesz. "Az jó..." - gondolta, mikor meghallotta ezt a rádióban, mert ők csak ketten vannak a fiával.

Legalább akkor nem kell ezzel foglalkoznia - nem úgy, mint most, mikor mindenki beteg körülötte: három hét alatt súlyosbodott az anyja állapota, és derült ki az apja és a két nagynénje rákja is. Pedig azt hitte, őket majd elkerüli a betegség. Hogy az ő felmenői egyik reggel majd simán csak nem ébrednek fel - valamikor, a távoli jövőben. Meg amúgy is, "velük" úgysem történnek ilyen tragédiák, csak másokkal. Aztán jött a rideg valóság...

Vasárnap délután vitte be a kórházba az apját. Az apja kocsijával mentek, mert szerette, hogy nagy, kényelmes, hatsebességes, és jól gyorsul. Egy igazi ezüst nyíl, amit élvezet vezetni - nem olyan, mint az ő piros kis funkcionális autója. Igaz, mindig van parkolóhelye, és ellopni sem akarták még soha.
Az édesapja állatorvosként dolgozik, és mindenhova viszi magával a munkáját - nem, nem az állatokat, hanem az eszközöket, gyógyszereket. Az ország összes haszonállatát meg lehetne gyógyítani azzal a sok cuccal.

Jellegzetes szaga van az autójának. Idegenek szerint gyógyszerszag, de a férfi szerint nem az. Inkább reményszag. Remény az állat gyógyulására. Megszokta már, hogy az apja nem érti, amikor a szagról beszélnek, ő pedig csak akkor érzi, amikor beleül. Számára ez az apja szaga. Most meg a gyógyulásáé...

Forrás: Shutterstock

A férfit hétfőn reggel műtik. Ő meg munkába megy. Gondolta, kicsit leporolja azt a hatodik sebességet, legyen már kihúzatva rendesen a motor, ezért azzal indult dolgozni. Gyönyörű a reggel: a napsütés, az üde levegő, az a vakító, kora nyári kékség. Nem akar tudomást venni a problémákról, csak suhanni. Klímafüggő, de ezúttal nem kapcsolja be, mert érezni akarja, ahogy az arcába csap a menetszél, hogy átjárja a nyár - a bajt meg fújja csak ki az ablakon!

Gondolatokkal teli a feje - nem, ez nem jó így... Nem kellene annyit gondolkodni, de hogyan lehetne az agyat kikapcsolni? Bekapcsolja hát a rádiót. Olyan adó csendül fel, amiről még nem is hallott. Hiába, más korosztály - válaszol magának mosolyogva. Már éppen tervez adót váltani, mikor meghallja azt a hangot, amit imád, amitől mindig jó kedve lesz. Félig kinyújtott kezét visszateszi a kormányra, és csak figyel. A hang valahová a bordák alá kúszik, és végigszalad a testén.

Legkedvesebb színésze szól hozzá - igen, csak hozzá -, és mondja a soron következő sláger címét. Elsőre nem is esik le neki, hogy mi ez a dal, mert legalább tíz éve nem hallotta. De pár taktus után, valahonnan nagyon mélyről, még a szöveg is előbújik. Istenem, micsoda időutazás: ezt hallgatta a barátokkal gimnazista korában, meg az egyetemi bulikon, ahol erre a számra indult be a legnagyobb csápolás.

Ablak lehúzva, jobb láb a gázpedálon, a hangerő pedig maximumra tekerve, és már énekli is teli torokból: "Hallgasd meg könyörgésem, hallgass meg Istenem!" István, Gizella és ő - micsoda trió!
Meghallgatta a számot, és ezzel együtt a kérése is meghallgattatott: a műtét sikerült, és abban is biztos volt, 2030-ig még ötször feltalálják a rák ellenszerét.

Nem tudtam, hogy bántalmazó kapcsolatban élek!http://www.she.hu/herself/20180509-nem-tudtam-hogy-bantalmazo-kapcsolatban-elek-hingyi-boglarka.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.