Sokáig ti voltatok a példaképeim - de ennek már nyoma sincs...

Azt gondoltátok: most, hogy a tesóm és én már felnőttek vagyunk, készen állunk az életre - ahogy a pofonokra, a nagy vallomásokra és a fájó igazságokra is. Jöhet a feketeleves, ránk lehet tenni minden nyomasztó terhet - amit addig kettesben titkolózva, zárt ajtók mögött veszekedve hordoztatok. És valóban, sok mindenre készen álltunk már. De erre azért biztosan nem! Arra nem lehet felkészülni, amit akkor érzel, mikor csalódsz a szüleidben. Mikor leomlanak a bálványaid, és a példaképeidet egyszer csak már nem tudod tisztelni.

Kislányként nehezen tudtam eldönteni, melyikőtökre akarok jobban hasonlítani: mindkettőtöket okos, sikeres, szép és hősies embereknek láttalak. A szememben tökéletesek voltatok, emberként és szülőként is. És én legszívesebben minden tulajdonságotokat akartam volna: az egyik nap Anya, a másik nap Apa kis hasonmása szerettem volna lenni. Aznap viszont - életemben először - a legkevésbé sem akartam hasonlítani egyikőtökre sem.

• Felteszem, nehéz volt minket beavatni, hiszen olyan régóta őrizgettétek ezt a kis mocskot...
• De belegondoltatok, milyen érzés lesz megtudni?
• Hogy hogyan tudunk mi majd megbirkózni valamivel, amivel ti évtizedeken át képtelenek voltatok?
• Egyáltalán, meg akartatok valaha birkózni vele?

Hiszen már szinte játékotokká vált a titkolózás és a másik zsarolása. Az eddig megmagyarázhatatlan viselkedésetek, mint egy kis féreg, mindig is ott rágta az odvát a családi idill belsejében. Egy lassan pusztító, gonosz titok, ami talán pont attól olyan gonosz, hogy mi semmit sem tudhattunk róla.

És tudjátok mit?

A nagy titok - amit annyira féltettetek -, egyáltalán nem is volt nagy dolog. Egy szinte lényegtelen kis baromság. De még a világ legnagyobb bűne is eltörpülne ahhoz a viselkedéshez képest, ahogy ezt az egészet kezeltétek, ahogy hagytátok volna, hogy közénk álljon. Önző módon nevetséges szappanoperát készültetek csinálni az életünkből. Pont olyat, amit gyerekkorunkban nem nézhettünk a tévében. Mert azt mondtátok, butaság, és butaságokat fogunk tanulni belőlük. Közben ti - úgy tűnik - jól megtanultátok ezeket, és végig ugyanazt játszottátok, a lehető legrosszabb fajtából.

Vajon hogy nézne ki a nappali drága bútora két vödör víztől? És ahogy elképzeltem, semmi mást nem tudtam tenni, csak röhögni. Visszafojthatatlanul kiröhögtelek titeket és a béna, felnagyított problémátokat. Egy rohadt nagy viccet csináltam az egészből, mert már nem tudtalak titeket komolyan venni. Dühösek voltatok, és végre megint egyetértettetek valamiben: hogy egy szörnyű, cinikus ember vagyok.

Akkor, ott úgy tűnt, elbuktunk, mint család. De ha valaha képesek lesztek őszintén belegondolni, biztos észreveszitek, hogy valójában csak ti buktatok el.

Huszár Bíborka

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock